Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-270

110 Az országgyűlés képviselőházának ten csak ezt mondhatom, — azt a lendületet, azt a komoly szakszerűséget, amely ezeknek a problémáknak a megoldásához- elengedhetetlenül szükséges. Nagyon kíváncsi volnék arra is, hogy melyek azok az erők, amelyek a kormány vagy egyes miniszterek jószándékú és hazánk érdekeit szolgáló elgondolásainak keresztülvitelét késleltetik, nagyon sok esetben azt egészen megakadályozzák? Ezen erők működésének bizonyítására és ennek következtében az intézkedéseknél a szakszerűség érvényesülésének hiányára vonatkozólag szabad legyen majd egy-két példát felhoznom. Nem akarom a t. Ház türelmét egyes kiragodott esetek pertraktálásával túlzottan igénybevenni, inkább általános elvi vonatkozású kérdésekkel óhajtom a már elmondottakat bizonyítani. Olyan kérdések ezek, amelyeknek megoldása ideig-óráig talán elodázható, bár nem büntetlenül, de meg nem akadályozható ezeknek a kérdéseknek előbb-utóbb való megoldása. ', Már ismételten ezóvátettem erről a helyről, hogy különösen a mai élet-halál harcunkban mennyire fontos a fronton küzdő hadsereg mellett.a munkahadsereg és ezért szeretném röviden megvilágítani azt, hogy a kormány miképpen gondoskodik a gyakorlatban erről a munkahadseregről. A munkahadseregnek egyik még ma í« megoldásra váró kérdése, mint már említettem, az árak és a bérek egymáshoz való viszonyának rendezése. Ami ezen a téren eddig tör tént, az nem más, mint tüneti kezelés, ez nem gyökeres megoldása ennek a problémának, és ismét csak azt mondhatom, hanem nem látok semmi néven nevezendő komoly jelet arravonatkozólag, hogy ezt a kérdést végre közmegnyugvásra rendezze a kormány. Mi a helyzet a munkabérek és az árak, vagy a mezőgazdasági és ipari árak viszonylatában. Még ma is, nem tudom, milyen erők behatása következtében, nem tudnak egy nívóra és arányba kerülni a mezőgazdasági árak az ipari árakkal. Hiszen előttem szólott képviselőtársaim is említették, hogy messze elszaladt a csizma ára, az eke ára a búza árától. Vájjon mi ennek az oka, vájjon milyen erők hatnak itt közre, amelyek megakadályozzák ezeknek az áraknak egymáshoz közelebb való hozását? Ha a kormány netalán nem érzi magát elég erősnek ennek megoldására, miért nem fordul bizalommal a magyar néphez és miért nem kéri a magyar^ nép segítségét, hogy ezeket a kérdéseket végre közmegnyugvásra megoldhassuk? Ezeknek az áraknak egymáshoz való közelebbhozása után talán a legfontosabb kérdés a munkabérek megállapítása. A munkabéreknél csak egyetlenegy elvet ismerek el és ez a munkabérek kiszabásánál, megállapításánál nem lehet más, mint az, hogy a nemzet minden egyes dolgozó tagja tudásának és végzett munkájának megfelelő arányban részesedjék a nemzeti jövedelemből. (Ügy van! Ügy van! a széUőbalolddlon.) Ez a részesedés természetesen csak a lehetőség határain belül mozoghat és ezeket a határokat elsősorban fent kell megvonni és nem lent. Tisztában vagyok azzal, hogy a nemzeti jövedelemből csak annyit juttatlhJatunk a nemzet minden egyes tagjának, amennyi veszély nélkül megengedhető. Nem oszthatunk többet szét, mint amennyivel bírunk. Azt hiszem, itt volna már az ideje, hogy arányosítsuk, illetve közelebb hozzuk egymáshoz nemcsak az árakat, hanem a jövedelmeket 270. ülése 1942 június 23-án, kedden. is. Talán kiegészíthetném egy mondattal az imént hangoztatott élvet ós folytathanám ott, hogy a lehetőség határain belül, azzal, hogy a nemzet legelesettebb rétegének is kell, hogy annyi, jusson a nemzeti jövedelemből, hogy abból kultúremberhez méltó életet élhessen. (tjgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) T. Ház! Ez a probléma béremeléssel abban a formában, ahogy azt még ma is csináljuk már hosszú évtizedek óta, nem oldható meg, mert hiszen egészen természetes az, hogy fennálló törvényeink és rendeleteink értelmében a tőkének mindig megvan a lehetősége arra, hogy a felemelt bérek következtében előállt többkiadását áthárítsa a fogyasztóra. Ma a helyzet az, hogy dolgozó ember, az a tisztviselő vagy munkás, aki felemelt fizetést kap, csak az első szombaton vagy az első hó elején érez valami könnyebbséget, azonban a következő hónap elsején vagy a következő szombaton, amikor ismételten ezt a felemelt munkabért kapja meg, tekintettel arra, hogy a tőke nemcsak a felemelt munkabérnek megfelelő összeget hárítja át a fogyasztóra, hanem az ennék következtében előálló kamatveszteségeit is, sokkal rosszabb helyzetben van, még az összegszerűleg magasabb jövedelem mellett is, mint volt előzőleg. Ismét csak azt mondhatom tehát, hogy a jövedelmnek nem a számszerűsége a fontos; nem az a lényeges, hogy milyen számmal jelölöm azt a napi, iheti vagy havi keresetet, hanem lényeges ennek a jövedelemnek a vásárló értéke. Az egyetlen kérdés e téren az, hogy a dolgozó ember jövedelméből el tudja-e tartani családját kultúremberhez méltóan vagy nem? Teljesen mindegy, hogy milyen számmal vagy milyen összeggel jelölöm azt a jövedelmet. Erre talán a legeklaUnsabb példa az, hogy voltunk nü már, sajnos, milliomosok is, sőt milliárdosok és ugyanúgy nyomorogtunk ezek mellett a nagy összegek mellett, mint ahogy nyomorogtunk előtte és nyomorogtunk utána, fillérek mellett. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban még egy kérdést szeretnék felvetni és ez a létminimum kérdése. Ismételten szóvátettem már, hogy statisztikai adatgyűjtésünk kétféle létminimumot ismer. Én erkölcstelennek minősítettem ezt a játékot, amely statisztikai adatszolgáltatás utján először megállapít egy létminimumot s ennek alapján egy bizonyos összeget hoz ki, mondván, hogy az alapul vett négy-öt tagú munkáscsaládnak legminimálisabb kiadása mellett — azt mondhatnám, valóban minden kultúrigény mellőzésével —- a biológiai létfenntartásra szükséges heti összeg ennyi es ennyi pengő. Nem akarok most számokkal dobálózni, — at Ház tagjainak nagy része előtt ismeretesek ezek a. számok — a gyakorlatban azonban egészen más létminimumot hoz ki, mert hiszen a statisztikai adatgyűjtés igazolja, hogy az ilyenformán megállapított, illetőleg előirányzott összegnek hozzávetőleg csak 50 százalékát tudja a dolgozó ember megkeresni T. Ház! Egyszer már végre meg kell szüntetni ezt a kétszínűséget, ezt a kétlaki játékot. Vagy igaz a statisztikai adatgyűjtésnek az a tétele, hogy egy négytagú munkáscsaládnak ilyen és ilyen Összegre van szüksége és akkor lehetővé kell tenni, hogy ezt az öszeget aza négytagú munkáscsalád meg is kaphassa még akkor is, ha a mammutjövédelmeket meg kell nyirbálni és le kell faragni, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) vagy nem igaz, akkor pedig a sta-