Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-270

Az országgyűlés képviselőházának tisztikai adatgyűjtés ne hozzon nyilvánosságra ilyen adatokat, mert ez lázítás. (Ugy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A gyakorlat azonban, Sajnos, azt mutatja, hogy az előbb említett összegek felelnek meg a mai életfenntartási költségeknek. (Mester Miklós: A létmaximumot is rendezni kell, nemcsak a létminimumot!) T. Ház! Bizalmatlanságról beszélünk és nem tudunk bizalmat előlegezni a kormánynak. Legyen szabad ezzel kapcsolatban még egy kérdést felvetnem itt. Ismét felteszem azt a kérdést, miért nincs egyöntetűen, közmegnyugvásra rendezve a bevonult munkások hozzátartozóinak segélye? Miért a Gyosz. nagylelkűségétől függ az, hogy a bevonult munkások hozzátartozói azon az egészen minimális segélyen túl. amire még majd néhány szóval kitérek, kapnak-e ínég valami támogatást valakitől vagy nem, mert hiszen semmi nevén nevezendő törvényünk, rendeletünk és rendelkezésünk nincs arra, hogy a bevonult munkás itthonmaradt hozzátartozóinak milyen összeg jár s milyen összeggel támogatja az állam, a közösség azt a családot, amelynek feje a fronton bizony minden pillanatban ki van téve annak, hogy családját végérvényesen itt kell hagynia? (Rajniss Ferenc: Chorin megsúgja!) T. Ház! Minden becsületesen gondolkodó ember, aki hazáját és fajtáját szereti, örömmel és szívesen megy katonának, örömmel áldozza vérét hazájáért, fajtájáért és az új Európáért, de minimálisan annyit elvárhat az az ember és annak itthon maradt családja, hogy a közösség, amelynek létéért küzd, gondoskodjék az itthonmaradottakról, (Horváth Géza: Mit mondanak a búcsúztatásoknál?) hogy az a közösség minden körülmények között gondját viselje az itthonmaradt gyermekeknek. I gaza van képviselőtársamnak, hogy a búcsúztatásoknál sok szép szó hangzik eh de legtöbbször azt halljuk, hogy: Nem fogunk rólatok megfeledkezni és nem fogunk benneteket elfelejteni! Ez azonban nagyon kevés. Azoknak a gyermekeknek kenyér kell, ruha kell, cipő kell, iskolába kell járniok és mindenekelőtt lakbért kell fizetni. Itt újra csak a létminimum kérdésével kell egy pillanatra foglalkoznom. T. Ház! A havi segélyeket megállapító rendelet azt mondja, hogy Budapesten annak az itthonmaradottjai, akinek 160 pengős jövedelme van, nem tarthatnak igényt hadisegélyre. Ezek szerint fel kellene tételeznem, hogy a létminimumot ilyenformán a kormány 160 pengőben állapította meg. Vájjon miként lehetséges azonban az, hogy annak a bevonult magyar embernek családja, aki két gyermeket és feleséget hagy itt, hogy a statisztikai adatszolgáltatás által szívesen emlegetett négytagií családot vegyem alapul, összesen 44 pengőt kap a köztől, 24 pengőt a feleség után és 10—10 pengőt a két gyermek utánMelyik hát az igazi 16Q pengő-e a létminimum vagy 44 pengő? Ha 44 pengő a létminimumakkor miért állapítja meg a kormány 160 pen gőben? T. Képviselőház! Ezek olyan visszásságok és kérdések, amelyekre tudom, hogy nem fogok választ kapni, de mégis kötelességemnek tartom itt Szóvátenni ezeket a kérdéseket, mert talán annyit mégis elérek, hogy képviselőtársaim (Rajniss Ferenc: Akik nincsenek itt!) lelkében megmozdul, megrezdülj valami és talán ezen az úton egy-egy lépéssel, KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XIV. 70. ülése 191+2 június 23-án, kedden. 111 ha akármilyen pici lépéssel is, de mégiscsak közelebb jutunk ahhoz a megoldáshoz, amely megoldás nélkül elveszünk, amely megoldás. ha nem jön, lemaradunk az európai verseny ben. T. Ház! Munkáskordésekkel foglalkozva, amelyekről, sajnos, olyan keveset hallunk . a Házban, fel kell vetnem még egynéhány kérdést a közellátással, elsősorban a munkásság ellátásával kapcsolatban. A közellátás kérdését képviselőtársaim közül már sokan szóvá tették pro és kontra, bírálták mezőgazdasági szempontból, _ ipari szempontból. Én ezt a kérdést mindjárt a gyökerénél szeretném bírálni kezdeni és ismét fel szeretnék tenni egy kérdést — mert hiszen tulajdonképen abból áll a mi egész munkalehetőségünk, hogy kérdéseket tehetünk fel, amelyekre, amint az imént említettem, nem kapunk választ, ^ — vájjon hogyan képzeli el bárki a közellátást szervezettség nélkül? Van egy olyan szervezete Magyarországnak, van egy olyan szervezete hazánknak,, amely a közellátás problémájával valóban komolyan foglalkozik? (Rajniss Ferenc: Csak ötven van, egy nincs!) Történt-e erre vonatkozólag komoly adatgyűjtés? Tisztában van-e a közellátási hivatal, vagy a közellátási minisztérium azzal, hogy milyen készletek állanak rendelkezésre? (Bencs Zoltán: Hogyne volna tisztában!) Tisztában vannak-e az illetékes szerveik azzal, hogy mennyi az ellátandók számai? (Rajniss Ferenc [Bencs Zoltán felé]: Ügy éljenek ők, ahogy tudják! — Bencs Zoltán: Képviselőtársam nincs tisztában vele! — Rajniss Ferenc: A tudatlanság dühöng, az a baj! — Zaj.) Miként lehet közellátást csinálni ezek néllkül az adatok nélkül? Nem tudjuk, milyen készletek állanak rendelkezésre, nem tudjuk, mennyi az ellátandók száma és az ellátandókból melyik kategória milyen mérvben szorul ellátásra és milyen mérvben önellátó? Ha pedig ezt nem tudjuk, akkor vájjon milyen alapon osztunk? Meg kell jegyeznem azt, hogy ez az állapot adja meg a lehetőséget arra, hogy Magyarországon, de főleg Budapesten mindent meg lehet kapni, amit az ember szeme-szája kíván (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Feketén!), de csak a fekete piacon és természetesen olyan árakon, amilyen árakat becsületesen dolgozó és munkával kenyeret kereső ember nem tud megfizetni. (Rainiss Ferenc: Csak a zsidók! - Bencs Zoltán: Egész Európában mindenütt van fekete piac! Sajnos! — Zaj a szélsőbaloldalon. — Rajniss Ferenc: Akkor nem kell «emmit csinálni? Ez a böleseség?) Elnök: Kérem Bencs és Rajniss képviselő urakat, szíveskedjenek a vitájukat más helyen elintézni. (Derültség.) Lill János: Hogy Európában mindenhol van fekete piac, az nem jogcím arra, hogy nálunk is meg kell tartani a fekete piacot. Ez nem jogcím arra, hogy a fekete piacon hagyjuk tovább folyni a dolgokat (Bencs Zoltán: Senki sem mondja!), hanem tessék komolyan belefeküdni éhbe a munkáha, tessék megállaPí tani azokat a készleteket, amelyek rendelke zésre állanak és tessék ezeket a készleteket úgy elosztaini, hogy az a szegény dolgozó napszá mos éppúgy hozzájusson a napi adagjához. mint ahogyan hozzájut a bankvezér. (Bencs Zoltán; Ez történik! — Gúnyos derültség a szélsőbqloldalon. — Egy hang a szélsöbalolda 16