Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-270

108 Az országgyűlés képviselőházának ki. Ebből látszik, hogy az a szegény falusi nép, amely házat épített, teljes erejével igyekezett visszafizetni azokat a kis kölcsönöket, amiket házépítéshez kapott, jóllehet a Faksz.-nál igen magas volt a kamat, és a törlesztési részletek igen nagy terhet róttak a falusi lakosságra. Ez a példa is mutatja, hogy ha a kormányzat ezt a falusi házépítési hitelakciót akár a Faksz. útján, akár más intézmény útján kiszélesítené, abból nem kár, hanem nagy előny származnék az országra. T. Képviselőház! Egy másik kérdés, 'amelyet elő kell hoznom, a társadalombiztosítási intézmények egységesítése és munkakörük kiterjesztése. Ma már tudjuk, hogy a legfőbb érték az ember és az emberi munka, amelyet az államnak kötelessége megvédeni és fenntartani. Ilyen irányban történnek is igen szép intézkedések, létrejöttek az állami tisztviselőknek betegségi és nyugdíjbiztosításai és az ipari munkásság, a magántisztviselők, általában a társadalom széles rétegei vonattak bele ebbe a társadalombiztosításba. Van Oti„ Ombi., Mabi., Orba., Otba., stb. egész csomó ilyen in" tézmény van. A társadalombiztosításból azo.n ban — ez szinte elképesztő dolog — kimaradt a legszélesebb társadalmi réteg, a mezőgazdasági munkásság és a törpebirtokosság, A mezőgazdasági munkásságnak, a törpebirtokosságnak a betegségi biztosítása, a betegségi ellátása még ma sincs megoldva. 3 millió koldusról beszélnek az országban, akik közé számítják a mezőgazdasági napszámosokat, proletárokat és törpebirtokosokat. Ezek a nemzet legszaporább fenntartó elemei és az ő részükre nincs biztosítva a mezőgazdasági be * tegségi biztosítás és betegségi ellátás. Én azt hiszem, hogy a kormányzat nagy kötelezettséget roma le, a társadalmi béke és a gazdasági élet rendjének fenntartása érdekében nagy lépést tenne előre, ha nem is törvényhozási úton, de legalább átmenetileg, a kivételes felhatalmazás alapján rendeleti úton biztosítaná, hogy a mezőgazdasági munkásság részére is intézményesen meglegyen a betegségi biztosítás és ellátás. Ha azután tényleg az ország lakosságának minden rétegét bevonták a társadalombiztosításba, akkor elérkezik annak ideje — és erre már most elő kell készülni — hogy az összes társadalombiztosítási intézményeket egybefogjuk, egységesítsük és államosítsuk. Teljesen felesleges dolog, hogy azOti., a Mabi., az Ombi, az Otba., az Orba. és e^ész csomó más ilyen kisebb-nagyobb betegségi és öregségi biztosító intézet különféle adminisztrációval, különféle módszerekkel és különféle irányelvekkel dolgozzék. Az egész társadalomnak egységes betegségi és öregségi biztosítási rendszer alá kell esnie. Természetesen ezt az egész dolgot fokozatosan kidolgozva lehetne megvalósítani. Szükséges azonban, hogy ezzel a kormányzat már most foglalkozzék, mert ennek a közeljövőben el kell következnie. Ezzel kapcsolatban a biztosító intézetek életbiztosítási ágazata államosítás révén szintén belevonandó ebbe a társadalombiztosítási rendszerbe, mert a biztosító intézeteknél az életbiztosítás nem váltotta be azokat a reményeket, amelyeket a kapitalista rendszerben hozzá fűztek, az életbiztosítás ugyanis hosszabb lejáratra nem nyújt semmiféle biztosítékot. Egy harmadik kérdés, amelyet a pénzügyminiszter úrnak a gazdasági és pénzügyi élet rendjének fenntartása érdekében szintén elő 270. ülése 19^2 június 23-án, kedden. kívánok adni, az, hogy időszerű volna a valorizáció kérdését napirendre hozni és ezt a dolgot kormányzati intézkedéssel, vagy a törvényhozás útján most megoldani. Én tudom, hogy a pengő értéke viszonylag állandó és tudom, hogy a pengő értékének változásában elsősorban az anyaghiány és az anyagfelhasználás működik közre. Kétségtelen azonban, hogy a pengő értékének alakulásában speku lációs elemek is közrehatnak. Ennek következtében szükséges, hogy a valorizáció elvét kellő időben előhozzuk és rendezzük. Emlékezzünk vissza, hogy az 1914—18-as és az azt követő időkben a »korona egyenlő koronával« elv mennyi gazdasági kárt okozott és hány exisztencia ment tönkre, hogyan csúsztak át vagyonok idegen kezekbe és a magyar bíróságnak milyen óriási vívódása és küzdelme volt, míg valahogyan ki tudta alakítani a valorizáció irányelveit, szemben azzal a kor mányzati állásponttal, hogy nem valorizá lünk. A valorizáció azt jelenti, hogy gazdasági igazságosságot teremtünk, azt jelenti, hogy a kötelemnek, a kötelezettségnek a gazdasági tartalma állandó legyen, hogy amit vállaltam, azt legyek köteles teljesíteni, és amire jogosított vagyok, azt kapjam meg. A nemvalorizálás gazdasági igazságtalanságot jelent, kihasználását annak az igazságtalanságnak, hogy én, aki kötelezettséget vállaltam. nem azt teljesítem, amit vállaltam és aki jogosított velem szemben, az nem azt kapja meg, amire velem szerződött. Ez a nemvalorizálás. Ezt az állapotot már csírájában el kell fojtani, mert a múltban láttuk, — és azt hiszem, hogy a zsidókérdésnek is egyik leglényegesebb része ez — hogyan használták ki a nemvalorizálásban rejlő gazdasági igazságtalanságot. A magyar jogásztársadalom és a bíróságok bizonyára fognak találni ebben a valorizációs kérdésben olyan megoldást, amely egyfelől biztosítja a kötelmek gazdasági tartalmának állandóságát, másfelől pedig nem indítja el a pengő romlását, illetőleg nagyobb romlását. (Az elnöki széket Tas nádi Nagy András foglalja el.) Lehet egy olyan középutat találni, hogy megóvhatjuk a pengő lehető értékállandóságát, másrészt a kötelmek gazdasági tartalma is biztosíttatik és állandósíttatik. Ezzel aszó szoros értelmében kiegészítenők a pénzügyi kormányzat helyes pénz- és hitelpolitikáját, mert méltóztassanak elhinni, sokkal nehezebb helyes pénz- és hitelpolitikát folytatni olyan viszonyok között, amikor a kötelezettségeknek, a kötelmeknek a tartalma fluktuál, amikor a spekulációs elemek a kötelmek, kötelezettségek és jogok alkalmazásánál sokkal nagyobb mértékben közrejátszhatnak. Ha megakadályozzuk a spekulációnak ezt a játékát, akkor nem lesz érdeke senkinek sem, hogy a pengő értékét esetleg spekulativ célokkal rontsa, hogy a nemvalorizálás elvéből hasznot húzzon, vagy azt kihasználni akarja. Én kérem a mélyen t. kormányt s a pénzügyminiszter, illetőleg csúcsminiszter urat,^ hogy ezt a kérdést az igazságügyminiszter úrral megbeszélve, megfelelő szakemberek útján minél előbb dolgozza ki, hogy így azután meg lehessen teremteni a mostani háborús gazdáV kodás szilárd alapját és később a békére való átmenet vagy békegazdálkodás szilárd alapját. '