Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.

Ülésnapok - 1939-241

40 Az országgyűlés képviselőházának 2M. ülése 19 U% február 9-én, hétfőn. nie is kell, hogy orvosaink talán többet fognak dolgozni, de feltétlenül többet is fognak keresnn , T. Ház! A kész orvost lehet dirigálni. A kész orvossal azt is meg lehet csinálni, amit ma csinál a belügyi kormányzat, hogy a klinikáról a honvédelmi törvény alapján honvédelmi szolgálat címén kiküldik őket vidékre. Etet is elvál lalja a magyar orvosi rend. Figyelmeztetem azonban a belügyi kormányzatot arra, hogy irgalmatlanul az utánpótlás fogja meginni a levét, ha nagyobb mértékben erre szorítkozunk. Mindent el kell követnünk a falu közegészség ügyének ellátására, de orvostudományi nívónkat leszállítani nem szabad. Inkább menjük bele abba, hogy válasszuk kétfelé az orvosképp zést: rövidebb tanfolyamokon képezzünk ki gyakorlati ismeretekkel megfelelően felszerelt, főként kisebb gyakorlati manipulációkra, kisebb gyakorlati beavatkozásokra alkalmas orvosokat, akiknek nem kell feltétlenül azt a bizonyos doktori titulust elnyemiök, és azután tartsuk meg egy magasabb nivón. az elméleti tudományok további szolgálatában hosszabb kurzuson, az úgynevezett orvosdoktorokat. Nem tudom, hogy ez a gondolat, akármilyen vadnak is látszik, nem lenne-e az egyetlen lehetséges út a megoldás tekintetében. Én hét évig éltem nagyon távol külföldön, ahol alkalmam volt német», bolgár, osztrák és Európa minden iskolájából kikerült orvosokkal együttműködnöm. Állíthatom, hogy a magyar orvosképzés a világ minden iskolájával felveszi a versenyt, de sajnos csakis abban a formájában, ahogy Matolcsy igen t. képviselőtársam is rá mutatott, amely szerint hat esztendő utáin, ha valaki szakorvos akar lenni még — Isten tudja — két-három-négy # esztendeig kell tanulnia. Kétségtelen tehát, hogy az a magyar orvos, akit a magyar orvosi iskola készen az életbe kibocsátott, a világ minden orvosával felveszi a versenyt. De bocsánatot kérek, még jsesm lehet — hogy úgy mondjam — az aszkézis követelményét nélkülözhetetlen szempontnak tartani az orvosképzésben és még sem lehet azt kívánni, hogy valaki csak 32—33—35 esztendős korában jusson oda, hogy a maga kenyerét, a maga nagyon szűkös kenyerét — ma már igazán nagyon szűkös kenyerét — megkereshesse. Ezek a kérdések tehát szerves egészbe fonódnak össze. Visszatérek arra a tételemre, hogy mi nagyon szeretnők az egészségügyi kormányzatot másképp megoldani. Ne vegye személyeskedlésnek a miniszter úr, de mégis csak azt kell mondanom,, hogy nem tartható fenn sokáig az az állapot, hogy az egészségügyi kérdések megoldására nincs önálló minisztérium. Nem hazabeszélek, mert belőlünk ugyan sohasem lesz egészségügyi miniszter. Tökéletesen ismerjük a miniszter úr szociális érzékét, azonban valóban fel kell vetődnie a kérdenek, nem szükséges-e itt előbb-utóbb egy egészségügyi minisztérium felállítása, amelynek sokkal intenzivebb kapcsolatot kell azután fenntartania az orvosképző intézményekkel is. Ma az orvosképzés a kultuszminiszter hatáskörébe tartozik, az egészségügyi kérdések pedig általában, do csak általában a belügyminiszter úr kezében vannak. Azt azután természetesen mindenki tudja, hogy szociális biztosításunk különböző részei különböző minisztériumokba, tartoznak. Az Otba.a pénzügyminisztériumhoz, a Ç^erba honvédelmi minisztériumba és így tovább. Ma már minden miniszternek megvan a maga kisebb-nagyobb szociális intézménye. Ma már minden miniszter, — bocsánatot kérek a kifejezésért — majdnem bitorolja részben egy jövendő egészségügyi minisztérium hatáskörét (Matolcsy Tamás: Es mind azt hiszi, hogy ért hozzá!) Ez már vele jár, mert ha az Isten hivatalt ad, akkor észt is ad hozzá. (Derültséff.) T. Ház! Ezek voltak azok a gondolatok, amelyeket ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban általában el akartam mondani. Amikor a falu és alvidék orvosáról beszélünk, egy nevet is felemlítek: Csépke Zoltán szatmárnémeti tisztiorvosnak a nevét akarom megörökíteni a képviselőház naplójában, aki a kiütéses tífusz elleni küzdelem során, ennek a súlyos betegségnek maga is áldozatává vált. Tessék elhinni, hogy az orvos sohasem keresi a látványos szent martiromság babérkoszorúját. Mi nem is érezzük azt, ha fertőző beteggel foglalkozunk, hogy az fertőzhet. Megszoktuk. A magyar társadalom azonban egy kicsit nagyobb érdeklődést mutathatna az orvosnak ilyirányú tevékenysége iránt. Természetes dolog, mindaddig, ameddig igen gyakran a belügyi kormányzat részéről úgy kezelik az orvosokat, mint fizetésjavításért morgolódó alkalmazottakat, addig nehéz odáig eljutnunk, hogy az orvosi tevékenységnek, az orvosi működésnek egy kevéssel több propagandája legyen a magyar közvéleményben. Éneikül napról-napra azt halljuk, hogy mit kiabál az az Oti. doktor, amikor napi két óra munkáért annyit kap, mint én, mondja egy miniszteri titkár és» nem tudjuk megérteni, .hogy az a munka mégis csak egészen más

; s egészen más felkészültséget, más koncentrációt, más felelősséget igényel. Egészen más a^töméntelen beteget felelősséggel ellátó orvosi tevékenység, mint — egyébként minden tiszteletünk mellett — a miniszteriális akták elintézése. T. Képviselőház! Az előttünk fekvő törvényjavaslattal kapcsolatban két megjegyzésem volna. Egyébként gyakorlatban csak az egyik fontos. A S. $-ban tökéletesen helyes, elvileg nagyon helyes, hogy az orvos csak annak a kamarának területén működhessen, amelynek a tagja. Azonban most nem ez az elsőrendű szempont. Legyen szabad talán felhívnom a miniszter úr figyelmét. Ma elsőrendübb szempont az. hogy bármi módon a zsidó orvosok kikapcsolása mellett ellássuk orvossal az egészségét kereső népet. Én különösen a spéci alístákr a gondolok. Azt nem lehet megváló sítani ma még, mert nem megy el az a specialista, hogy minden kisebb helyen meerfelélő számú szakorvos álljon rendelkezésire. Kisebb helyek nem is tudnak eltartani szakorvost. Én felvetem a gondolatot min den politikai szempont nélkül, s azt hiszem, ez elhihető egy ilyen kérdésénél, hogy talán konszideráció tárgyává kellene tenni azt, hogy legalább a miniszter engedélyével mégi-s lehetséges legyen időnként az, hogy az orvos mozoghasson más kamarának területén is. mint amelyhez kötve van. A mrofpsszorok által felvetett gondolat is, amelyet Matolcsy képviselőtársam elmondott, megkívánja ezt a módosítást, mert ha ebből á 8. §-ból így törvény lesz, az teljesen lehetetlenné teszi még a szakorvosok konziliárius tevékenységét is s megfogja akadálvozni azt, hogy a beteget ellátni nem tudó vidéki sryakorló orvos <~ mert az a baj ismeretein túl megy — ne hívhasson szakorvost még konzíliumra sem. (vitéz Kerésztes-Fisfther Ferenc belügyminiszter: A kamarái törvényben benne van, konziliárius le-