Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.

Ülésnapok - 1939-264

Az országgyűlés képviselőházának nek szolgálatára ott kell lennie a cenzúrának. Hát legyen ott! Legyen ott még sokkal foko­zottabban, sokkal erőtelj ©sebben és sokkal mé­lyebben. Van azonban itt egy kiesi baj, neve­zetesen az, bogy a mi újságíróink azt mond­ják nem ezért van a cenzúra, hanem azért, hogy nekünk, ellenzéknek elárulja a kormány igazi szándékait. Mert abból, hogy a cenzúra mit engedett ki és mit nem engedett ki, mi ellenzék megtudjuk azt, hogy mi van most már az igen gyakran nagyhangú kormányzati bejelentések mögött. Ha én a cenzúrának egy rövid időben és úgy hirtelenében összeszedett egy pár kis tü­kördarabkáját próbálom a i Ház elé hozni, ak­kor a következő megállapításokat kell tennem a cenzúra mai gyakorlatával szemben. (Gúnyos felkiáltások a szélsőbaloldalon: Hogy intelli­gens ... — Derültség a szélsőbaloldalon.) Állí­tom, hogy nem szabad a fennálló törvények ellen szegülőket támadni, mert ezt a cenzúra mem engedi meg. Ne tessék azt hinni, hogy itt arról van szó, hogy pártunknak, amely^ köz­tudomásúlag átkos ellenzéki párt, valami titkos összejövetelein valami hajmeresztő határoza­iot hoztunk. Nem! A Hivatásszervezetnek or­szágos titkári értekezletéről van szó, amely, azt hiszem, elég szelíd testület, önöknek sem olyan rossz. Azt mondják ezek a derék fiatal magya­rok (olvassa): »Azokat az elemeket, amelyek a megszabott törvényes minimumot sem telje­sítik alkalmazottaik iránt, nemzetellenes me­rénylet címén kell az államhatalom részérő] felelősségre vonni és reájuk haladéktalanul ki kell terjeszteni a statáriumot.« Méltóztassanak nekem megmondani, hogy ez a pont hol vét az ország külügyi, gazdasági és katonai érdekei ellen? (Nagy László: Ellenkezőleg!) Ezt töröl­ték. Szóval nem prémiumot kapott ez a titkári értekezlet, hanem ezt a cenzúra nem en­gedte át. Állítom, hogy nem szabad a zsidók búvó­helyeire rámutatni. Itt egy kitérést kell ten­nem. A kormány — azt hiszem — hivatalból azon az állásponton van, hogy Magyarországon nincs már egyetlenegy zsidó sem. Az a gya­núm, hogy ezt ők már tudják és mi valamilyen furcsa látási és értelemzavar miatt ezt nem tudjuk észrevenni. (Derültség a ssélsőbalolda­lon.) Valahányszor lapjainkban meg merjük pendíteni azt, hogy azért még van zsidó Ma­gyarországon (Felkiáltások a szélsőbaloldálon: Akadnnkh). a cenzúra könyörtelenül beletipor és a cikket nem • engedi át. Például Zimmer Ferenc képviselőtársam is utalt arra, hogv vannak még szabad szakmák, — értve ez alatt azt, hogy a zsidók számára szabad szakmák — amelyeket a zsidók alaposan kihasználva meg is szállnak. Ilyen a szállítási ipar. Nos hát »Vonják meg az iparengedélyeket a zsidó fuva­rosoktól«. Ezt a címet törölte a cenzúra. Erre azt mondotta a szerkesztő, tessék akkor meg­engedni megírni azt, hogy »Van-e még zsidó fuvaros Pesten 1 ?« Ezt sem engedték meg. (De­rültség a szélsőbalolaálon.) ÍEn azonban tovább megyek. Nem szabad kormányintézkedéseknek helyeselni. Állítom, hogy a cenzúra nem engedi meg, hogy ellen­zéki újság egy kormányintézkedést megdicsér­jen. Semmiféle kétértelműségről vagy trükk­ről nincs szó. A Trikolor-ügyet ismerik itt a Házban. Amikor a Trikolor-ügy megoldó­dott — gratulálunk hozzá a kereskedelmi mi­niszter úrnak, teljesen egyétértünk vele — egy ártatlan közleményben írta meg lapunk munkatársa, hogy ez az ügy megoldódott, mi : lyen jó, hogy megoldódott s hozzátette: mi nem akartuk a Hangyát bántani, amelynek si­26'4. ülése 19Jf-2 június 10-én, szerdán. 487 keres tevékenységét bizonyos területeken elis­merjük, sőt szükségesnek tartjuk is...« Ez mind le van ide írva. (Nagy László: Talán Ilovszkyt bántotta!) Ilovszkyt se bántotta, még­sem engedte ki a cenzúra. (Derültség a szélső­baloldalon. Szöllősi Jenő: Az pedig nehéz!) T. Ház! Állandóan halljuk a túlsó oldal­ról azt a velünk tökéletesen konszonáins véle­ményt, hogy nem elég a személycsere, hanem történjék meg a szellemcsere is. Magyarul: te­gyük már egyszer félre az Aladárokat. Közü­lünk valaki — elkapatva attól, hogy a kormány ezt a miénkkel egyforma nézetet hangsúlyozza — bátorkodott egy cikket írni, amelynek ilyen komoly szép címe van: »Szakember egy el­foglalt kulcspozicióban.« (olvassa): »A Magyar Kereskedelem és Pénzügy 1942. évi május 10-iki száma első oldalon közli, hogy Karafiáth Jenő úgylátszik vigaszdíjként a gazdasági fronton kapott elhelyezkedést. (Nagy László: Aha!) Kö­zelről érdekelt bennünket, hogy vájjon a gazda­sági élet melyik ágában? A finom mechanika, a serfőző és tápszer, az optika, a nemes posztó, textilipar, a papirszakma, avagy a müselyem­gyártás terén — sorolja fel közgazdasági rovat­j vezetőnk — helyezkedett el a kiváló volt főpol­gármester« (Zaj a szélső/baloldalon.) És meg­I mondja, hogy .nem ott, hanem elment az Üveg­értékesítő kft. élére. Méltóztassék megmondani, I milyen érdek van ezzel veszélyeztetve. (Nagy | László: Honvédelmi érdek, hogy ez ne jelenjen i meg? — Oláh György: Tekintély védelem! — ! Egy* hang a szélsőbaloldalon: Közgazdasági ér­dek, hogy ne jelenjék meg.) T. Ház! De nem, szabad hűen közölni meg­történt epizódokat sem. A városháza közgyű­lési termében megtörtént ártatlan epizódot hűen közölni tilos. Ez tehát kormányszempont, mert a cenzúra szerintem a kormány szándékának, igen gyakran a kormány ki nem mondott szán­dékának is a végrehajtója. Itt arról van szó, hbgy Homonnay Tivadarnak, az új kiváló főpol­gárme^^nek a beiktatásán, a nagy kormány­párti ünneplés és a lelkes taps főleg akkor érte el tetőfokát, amikor a főpolgármester ezeket mondotta beszéde során: »a hatalommal pedig visszaélni nem fogok« •.. Egészein egyszerű mondat kérem. Egyébként, mint értesülünk, a lelkes beiktató ülésen csupán az keltett felette kínos feltűnést, amikor Peyer Károly és Mil­iők Sándor szociáldemokrata városatyák — gomlblyukubban azzal ta bizonyos Petőfi jel­vénnyel — perceken keresztül, rendkívül mele­gen és szivélyesen gratuláltak a főpolgármes­ter úr ^beszédéihez. Megértjük a kinos helyze­tet... Vagy gratuláltak ők Homonnay Tiva­darnak, vagy nem. Ha nem gratuláltak, Ho­monnay Tivadarnak még mindig módjában lett volna cáfolatot követelni, hogy nem igaz, hogy ő hosszasan rázta a kezét Peyernek, vagy vica versa. (Nagy László: Sérti a honvédelmi érdeket.) • Tovább megyek: nem szabad hazafias ver­set közölni. (Oláh György: Petőfit kitörlik!) Nem hiszem, hogy akadna köztünk valaki, aki Erdélyi József nevét és költészetét ne ismerné. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nem Ihánném ezt, de ha volna ilyen valaki, ajánlom, hogy olvassa, mert ő komoly, nagyon .nagy népi költő-értékünk. Verset írt ezzel a címmel: »Vers a hazáról.« Ezt a verset cenzurázatlanul kidobták. Majd elmondom azután a csattanó­ját is. Egy *hét múlva ugyanez a vers -szórói­szóra, egy betű törlés nélkül megjelenik. (Nagy László: Űgylátszik, haragudott a cenzor!)

Next

/
Thumbnails
Contents