Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.

Ülésnapok - 1939-261

Az' országgyűlés képviselőházának 261. terpelláeiója az iparügyi miniszter úrhoz. Kérem felolvasni a szövegét. Haala Köbért jegyző (olvasna): »interpelláció az iparügyi miniszter úrhoz a székelyföldi faipari munkások minimális bére'tárgyában. 1. Van-e tudomása az iparügyi miniszter úrnak, hogy a-Székelyföldön dolgozó faipari üzemekben negyedik területi kategóriában fizetik a munkásságot, amely a megélhetésüket, egyáltalán nem biztosítják 2. Hajlandó-e az iparügyi miniszter úr a negyedik bérkategóriából a székelyföldi faipari vállalatok munkásait második vagy harmadik kategóriába felemelni? 3. Van-e tudomása az iparügyi miniszter úrnak, hogy a hadbavonult ipari, kereskedelmi és bányászatban dolgozó munkások itthonmaradott hozzátartozóinak segélyezése egyáltalán nem kielégítő a. jelenlegi nehéz megélhetések melletti 4. Milyen intézkedéseket óhajt tenni az iparügyi miniszter úr a hadbavonultak itthonmaradottainak érdekében? Venczel Antal s. k.« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti aszó. Venczel Antal: T. Ház! A székelyföldi gömbfafeldolgozó üzem munkásai a negyedik kategóriába való sorolásuk folytán olyan hátrányos anyagi helyzetbe; kerültek, hogy megélhetésüket alig tudják biztosítani., Akkor, amikoï Budapest és a törvényhatósági városok az első m&g a második kategóriába soroltattak, hatalmas hibát követett el a bérmegállapító bizottság, amikor neon vette tekintetbe azt, hogy göcmibifia feldolgozó üzem sem Budapest környékén, sem^ pedig törvényhatósági város körzetében nem épült fel és nem épülhet fel és ugyanakkor ezeket a városokat minősítette az első és második osztályba. Azok a városok viszem t» amelyekben hatalmas elsőosztályú göanbfa feldogozó üzemek létesültek, a legjobb esetben harmadosztályú — ilyen azonban nagyon kevés van — de a legtöbb .negyedosztályú kategóriába esett. De facto tehát csak papíron van meg az első és másodosztályú kategória, mert ezt egyáltalán senki nem fizeti, ott pedig ahol az ország deszka és gömb fa feldolgozó üzemei ennek a munkának 40. 50, 60%-át és a külföldi szállításúikat végzik, ott ezt a negyedik kategóriát fizetik. Képviselőtársam hangsúlyozta az imént, hogy a jelen pillanatban is ezek a gömb fa feldolgozó üzemek *60—70%-ig zsidók kezén vannak. Ez tehát nem munkásproibléma, amelyet most itt fölvetettem, hanem elsőrendű nemzeti probléma éspedig azért, mert tudvalevően a Székely földön a székelyföldi magyarok szaporulat szempontjából az ország első helyén állnak. Kérdem, hogy ezek a munkások, akiknek 46 fillér a legmagasabb órabére — de ilyen órabérfizető üzem nincs csak hat, azmtán következik a 41 filléres órabér és a 33 és a 29 filléres órabér — hogyan tudnak ebből az órabérből megélni. Tudja-e fedezni ez a .munkás megélhetési szükségleteit abból a bérből, 'amit hivatalosan a kormányzat megállapított nekik? Itt rá kell mutatnom airra, hogy a 33 filléres és 29 filléres órabér mellett dolgozó székelyföldi munkásoknak legkevesebb 4 családtagjuk van, de 10 is van akárhánynak. Ismétlem a íkérdést, hogyan tudja az ilyen munkás a közszükségleti cikkeket ebből beszerezni? KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XIIL ülése 194,2 június 3-án, szerdán. 385 (Igaz! Ügy vanl) De ugyanakkor, amikor külföldi iszáilításokat teljesítő, a legnagyobb székelyföldi iparvállalatok vannak ebben a vonalban, a nemzetpolitika, szempontjából sem volna szalbad (megengedni, hogy ezeket a székelyföldi munkásokat ilyen órabérek mellett dolgoztassák, mert így nem tudják a szaporulatukat fönntartani es ez imár az egész magyar nemzetre sérelmes. Ezért tartom szükségesnek ós kérem az iparügyi miniszter urat, hogy szíveskedjék a székelyföldi gömbfafeidolgozó üzemeket a II. osztályú kategóriába besorolni. Indokolom ezt azzal, hogy ezek a gömbfafeidolgozó üzemek évekkel ezelőtt, 3—4 éve vették meg a gömb fát rendkívül olcsón. Azóta folyik a kitermelés. Ez alatt az idő alatt a munkasok semmi néven nevezendő előnyben nem részesültek, .sőt abba a hátrányba kerültek, hogy amióta a minimális munkabéreket bevezették és megállapították legtöbbjüknél a IV. kategóriát, a zsidó agy kieszeit házbér- és fűtőanyagmegtérítés címén bizonyos levonásokat, amelyekkel kijátsszák a minimális béreket. Jegyzökönyvek bizonyítják, sőt, maguk beismerték, hogy a román éra alatt, tehát a megszállás alatt semmi néven nevezendő házbért a székely munkások ezeken a telepeken nem fizettek. Attól a pillanattól fogva, amióta a minimális béreket bevezették, kezdték beszedni tőllük a házbéreket és fűtőanyagdíjakat, így 33 és 29 filléres órabér alapján fizetett munkabérekből havonta még 9—10 pengőt le is vonnak házbér címén a becsületes székely munkásoktól. Elsőrendű nemzeti kérdés az, hogy ezeken a munkásokon feltétlenül segítsünk, mert olyan lehetetlen helyzetben vannak, hogy nem tudják gyermekeiket fenntartani, még élelmezni sem, ruházatról nem is beszélve. A IV. területi kategóriában kapott fizetések annál is inkább méltánytalanok, mert pl. a bérmegállapító bizottság annakidején nem gondolt arra, hogy egy ilyen hatalmas fakitermelő üzemnek 15—20—30 km hosszú erdei vasútvonala van, a bérmegállapító bizottság figyelme ugyanis csak a másfél km hosszúságú vasútvonalakra terjedt ki. Ezzel szemben a székelyföldi vasútvonalak, — mint említettem — akárhányszor 20 km-esek, s az ilyeneken dolgozó mozdonyvezetőknek, fűtőknek és hasonló munkásoknak bére egyáltalán nincs megállapítva. Kényérekedvére ki van szolgáltatva az ilyen a zsidó munkaadónak, aki belátása szerint fizeti meg alkalmazottját. Ezeknek az alkalmazottaknak még a munkaideje sincs rendezve. A vállalkozók például ragaszkodnak ahhoz, hogy hetenként 72 órát dolgozzanak a mozdonyvezetők, a fűtők és a vonatvezetők, azzal szemben, hogy az általános rendelkezések 56 órát írnak elő 4 heti átlagra. De tekintettel arra, hogy ezekre az üzemekre ez nem vonatkozik, a vállalkozók nem tartják magukra nézve kötelezőnek és nem is így fizetik alkalmazottaikat. Ismételten kérem az iparügyi miniszter urat, méltóztassék a székelyföldi gömbfafeldolgozó üzemeket a II. területi kategóriába beosztani. A hadbavoinultak 'segélyezésére vonatkozó 1900-as számú rendeletet nagy örömmel fogadtuk, mert azt hittük, hogy ezt követni fogja a kereskedelemben, a bányászatban és^ a kohászatban foglalkoztatottakra vonatkozó rendelet, amely ugyanilyen értelemben fogja rendezni a hadbavonultak segélyezését. Sajnos, ez nem tör-, tént meg. A hadbavonultak itthonmaradiottai 64