Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.
Ülésnapok - 1939-240
Az országgyűlés képviselőházának 2W. lom emiatt nem csökken, mert az emberek szombaton jobban ellátják magukat dohányáruval. Régi dolog az, hogy ha a zsebemben elég cigaretta van, egy nagyobb cigarettásdoboz van, akko£ abból többet szívok ei, mint, na kicsiben venném a cigarettát. (Zaj.) Ez így van, az ember sokkal többet fogyaszt, ha jól el van látva. Ami pedig a szociális szempontot illeti, nagyon szeretném na a kereskedelemügyi miniszter úr a pénzügyminiszter úrral egyetértően állapítana meg egy olyan zárórát a dohányárudák számára is, amely mellett ezek hétvégi, illetőleg vasárnapi pihenéshez juthatnak. Többen ' kifejtették, hogy a hétvégi, délután két órától kezdődő szünet csak a nagykereskedelemre vonatkozik és ehhez hozzáfűzték, hogy ezt szeretnék az éLelmiszerkereskedelem kivételével a kiskereskedelemre is kiterjeszteni. Én nagyon szívesen képviselem itt azt az álláspontot, mélyen t. miniszter úr, hogy ha máskor nem, de legalább kora tavasztól késő őszig méltóztassék bevezetni a hétvégi szünetet a kiskereskedelem minden ágazatában. (Malasits Géza: De a nagyáruházakra is! — Vajna Gábor: A zsidó üzletekre!) Ez az öszszes üzletekre vonatkozik, kivéve az élemiszerüzleteket. Böres igen t. képviselőtársam azt javasolja, hogy a borbélyok kisebb helyeken szombaton este 11 óráig tarthassák nyitva üzletüket. (Börcs János: Csak falun! — Meskó Zoltán: Pesten meg ne dolgozzanak 74 órát!) Az igen t. képviselő úr elfelejtette azt (Zaj. — Elnök csenget.), hogy faluhelyen vasárnap nyitva vannak a borbélyüzletek, mindenütt nyitva van vasárnap. Délelőtt nyitva vannak és nyitva is lesznek a törvényjavaslat szerint, mert a miniszter úrnak jogában áll az egyes iparágakra vonatkozó szabályozást megejteni, annak, a földmíves embernek éppen úgy kinő a szakálla vasárnapra, ha akár este nyolc órakor vagy tizenegy órakor borotválkozott meg, vasárnap megborotválkozhat. (Meskó Zoltán: Hetvennégy órát dolgoznak a budapesti borbélyok.) Elnök: Meskó képviselő urat kérem, ne méltóztassék közbeszólni. Ilovszky János: T. Ház! Én a borbélyok védelmére keltem, mert hiszen valóban egyetlenegy iparban sincs olyan hosszú munkaidő, heti munkaóra, mint a borbélyüzemekben. Ez a mesterségükkel jár, de viszont talán egy kicsit sok volna, hogy ezt a 74 órát még három órával meghosszabbítsuk. (Börcs János: Falun aludhat a borbély hétfőn és kedden!) A hétvégi szünetnek az egész esztendőre való bevezetését még a kiskereskedelemben is lehetőnek tartom a fővárosban, a környékén, a törvényhatósági és a megyei városokban. (Malasits' Géza: Én sem kértem mást!) Ezekre nézve be lehetne hozni a hétvégi szünetet. Megmondom az igen t. képviselőháznak, miért gondolom szükségesnek ezt az intézkedést. Egészséges, ép lelkű, ép testű nemzetre még soha nem volt olyan nagy szükség, mint ma. Az emberek dolgoznak Öt vagy öt és fél napon keresztül, tehát ha lehetőséget adunk testük felfrissítésére, azzal feltétlenül a nemzet egészségi állapotát segítjük meg. Ezért tehát nagyon helyesnek tartanám a hétvégi szünet Ibevezetését. Itt kikelt Tauffer Gábor mélyen t. képviselőtársam a mulatóhelyek zárórája tekintetében. Ezt nem a kereskedelemügyi miniszter úr szabályozza, a mulatóhelyek feletti zárórajog gyakorlása a belügyminiszter úrra tartó- L zik, tőle függ, hogy ő vájjon azokat az elvi ál- ' ülése 194-2 február 6-án, pénteken. 25 láspontokat elfogadja-e, amelyeket t. képviselőtársam felhozott. Méltóztassék' azonban nekem megengedni, hogy ut ezzel szemben bizonyos észrevételt tegyeK. JNem azért, hogy a mulatóhelyek zárórájának kérdésében elmondott szavaimat azok támogatásául vegyék, de aki kint járt Parisban és más helyekon, annak meg kellett ítélnie azt, hogy egyetlenegyféle jövedelem, illetve egyetlenegyféle idegen országból bekerült pénz nem kerül olyan százszázalékosan annak a nemzetnek gazdasági életi orgatiagába, mint az, amit az ilyen helyeken költenek el az emberek. Ha bemegy egy kereskedésbe, akkor a pénzért árut vesz, tehát az áru beszerzési ára leszámítható, viszont az áru beszerzési ára százalékban eohasem arányos a mulatóhelyen elfogyasztott pezsgő beszerzési árához. Idegenforgalmi szempontból tehát a mulatóhelyek felkeresése nem diffikultálható. Csak olyan ember ne menjen oda mulatni, akinek arra elköltendő pénze nincs, vagy olyan ember ne menjen el, aki azt a pénzt másra is fel tudja használni. Ha azonban egy idegen bejön hozzám, behozza a pénzt Magyarországra és itt bármilyen formában elkölti, az elől nem zárkózhatunk el. Amikor a hazai fürdőhelyek felkarolása érdekében propagandát fejtünk ki, a hétvégi szünetet kiterjeszt jitk, ezt azért tesszük, hogy a fürdőzésre, az üdülésre elköltött pénz a maga teljes ősszegében itt bent maradjon az országban. (Meskó Zoltán: Nagyon furcsa felfogás!) Igen t. Ház! A miniszter úr ezzel a javaslattal nagyon szépen előrevitte a szociális kérdést, előre vitte aa üzleti záróra kérdésének rendezését és nem kell aggályoskodni, mint ahogyan a túloldalon egy pár úr említette, hogy nehézkor válik a dolog. Hivatkozom arna, amikor most a Beszkárt.nál a közlekedési akadályok voltak, részben a nagy havazás miatt, részben pedig azáltal, hogy a tarifa akkor még alacsonyabb volt, felmerült egy kérdés, akkor Budapest székesfőváros a polgármester egyszerű előterjesztésére hozzájárult ahhoz, hogy Budapesten az üzletek nyitási ideje reggel kilenc órakor legyen. Kérdezem az uraktól, történt-e ebből valami hátrány? Az üzleteknek elég hosszú nyitvatartási ideje van a mai kötött gazdálkodási rendszer mellett az áruk eladása tekintetében. Itt tehát csak az élethe« alkalmazkodott a rendelet és hogyha azok az urak, akik a hatalmat gyakorolják az országban, tényleg az élethez alkalmazkodnak (Börcs János: Qs-ak ezt kérjük!) és sízakítanak a múltban elfoglalt állásponttal, az csak ha SZÍJ OS, az csak elismerendő és ezért hangsúlyoztam ki azt, hogy különösen nagyon hasznosnak találom, hogy a miniszter úr, amikor a Gergely-naptár szerinti ünnepek zárvatartási idejét meghatározta, tekintettel volt a protestáns egyházak évtizedek óta fennálló kérelmére is, ho&y a nagypéntek is ünnepnek deklaráltassék. (Vajna Gábor: Hosszúnapon viszont minden üzlet be van zárva! — Derültség a szélsőbaloldalon.) T. Ház! Én mégegyszer kijelentem, hogy nagy örömmel elfogadom a miniszter úr javaslatát. Pusztán csak azt kérem, méltóztassék a pénzügyminiszter úrral felvenni az érintkezést, hogy a dohányárusok is hozzájussanak megérdemelt pihenőjükhöz és méltóztassék a hétvégi pihenést mindazoknak a szakmáknak biztosítani a kiskereskedelemben is, ahol. abból semmi hátrány nom származik, a nagyobb városokban, a megyei és törvényhatósági városokban, illetve a fővárosban.