Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.
Ülésnapok - 1939-261
Az országgyűlés képviselőházának 261. Természetesen ezektől az emberektől is megkívánta az 1941—1942-es gazdasági évben a íbérletet, az adót, a tulajdonjogot azonban nem ismerte el, bár telekkönyvileg ezeknek az új magyar birtokosoknak nevén volt a föld. Nagy elkeseredést szült, hogy éppen a legélelmesebb. legkitartóbb, legszorgalmasabb magyarságot érte ez a nagy baj, hogy az állam éppen úgy elveszi tőlük ezeket az agrárföldeket, mint a szerbektől. Ezért elmentünk már a belügy-minisztériumba is, hogy ezek ( az emberek a törvény rendelkezései alól természetesen mentesíttessenek, és ha bebizonyosodik róluk, hogy kifogástalan magyarok, akkor éppen érdemeik jutalmazásául már megvett földjeiket vissza kapják és telekkönyvileg birtokolhassák azokat. Szükségesnek tartottam ezt elmondani, és hiszem, hogy a földmívelésügyi kormány ezt a kérést teljesíteni fogja. Egyébként teljes* bizalommal vagyok a kormány iránt a törvényjavaslattal kapcsolatban, örömmel üdvo* löm a törvényjavaslatot és azt & délvidéki magyarság nevében és a magam részéről elfogadom. (Helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Az ülést öt percre felfüggesztem (Szünet után.) Elnök: A t. Ház ülését újból megnyitom. A minisztreelnök úr kíván szólani. Kállay Miklós miniszterelnök: T. Képviselőház! Van szerencsém a gazdasági és hitelélet rendjének, továbbá az államháztartás egyensúlyának biztosításáról alkotott 1931:XXVI. tc.-iben a minisztériumnak adott és utóbb kiterjesztett felhatalmazás további meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatot benyújtani. Kérem annak kinyomatását és a Ház tagjai között leendő szétosztását. A házszabályok 130. §-ának első bekezdése értelmében egyúttal tisztelettel bejelentem, hogy a törvényjavaslat tárgyalásának tartamára előadóul Krúdy Ferenc, helyettes előadóul pedig Ronkay Ferenc képviselő urakat kértem fel. Kérem, hogy a törvényjavaslatot részletes tárgyalás céljából a közjogi bizottsághoz utasítani és annak tárgyalására a sürgősséget kimondani méltóztassék. Elnök: A beadott törvényjavaslatot a Ház kinyomatja és tagjai között szétosztatja, a miniszterelnök úrnak az előadókra vonatkozó b»jelentését pedig tudomásul veszi. A javaslatot részletes tárgyalás céljából a Ház annakidején kiadja a miniszterelnök úr által megjelölt bizottságoknak. Minthogy a iminszterelnök úr a törvényjavaslat tárgyalására nézve a sürgősség kimondását is kérte, kérdem a t Házat, méltóztatik-e a sürgősséget is kimondani 1 ? (IäßnJ) A Ház a sürgősséget kimondta, T. Ház! A tegnapi ülésünkön hozott határozathoz képest áttérünk az interpiellaciók meghallgatására. A vitát tehát félbeszakítom és javaslatot teszek a t. Háznak, arravonatkozóam hogy legközelebbi ülésünket folyó hó 5-én, pénteken délelőtt 10 órakor tartsuk és annak napirend jére tüzesük ki a ma tárgyalt törvényjavaslat vitájának folytatását, továbbá a mai napirendünkön szereplő másik két ügy tárgyalását. Méltóztatnak napirendi javaslatomhoz hozzájárulni? (Iff en!) A Ház elnök napirendi javaslatát elfogadja. ése 194-2 június 3-án, szerdán. 355 Következik az írásbeli miniszteri válaszok felolvasása. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a miniszterelnök úrnak Csoór Lajos képviselő úr interpellációjára adott válaszát felolvasni. Vámos János jegyző (olvassa): »Tisztelt Képviselőház! Csoór Lajos országgyűlési képviselő a képviselőháznak 1942. évi április hó 29-én tartott ülésén interpellációt intézett hozzám a »ponyva« fogalma alá eső regények tárgyában. Erre az interpellációra a következőket közlöm: Az interpelláló igen t. képviselő úr a ponyvairodalom ügyét hozta a t. Ház elé, azt a rendkívül időszerű kérdést, amely ma már úgyszólván az ország egész közvéleményét foglalkoztatja és amelynek megoldását hivatali működésem egyik elsődleges feladatának tekintettem. Közvetlenül m. kir. miniszterelnökké történt kinevezésem után utasításomra a miniszterelnökség elnöki osztályának, sajtóosztályának és az akkor még ugyancsak a miniszterelnökség keretében működött Nemzetpolitikai Szolgálatnak egy-egy tagja részletesen megvizsgálták és megvitatták a ponyvairodalommal kapcsolatos rendészeti, nyersanyag- és propagandakérdéseket és ennek alapján egyszersmind rendelettervezetet készítettek, amelyet a vallás- és közoktatásügyi mmisster úrral történt szóbeli megbeszélésem után a kulturális érdekekkel való összehangolás céljából az Oszágos Irodalmi és Művészeti Tanács elnökének küldöttem meg. Az irodalmi és Művészeti Tanács véleményének meghallgatása után a nemzetvédelmi -propagazdaugyi miniszter űr közreműködésével a m. kir. kormány a ponyvairodalom ügyét sürgősen r rendezni fogja. Kérem a t. Képviselőházat, hogy válaszomat tudomásul venni méltóztassék. Budapest, 1942. evi május hó 16-án. Kállay Miklós s.k.« Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a miniszterelnök űr írásbeli válaszát tudomásul venni? (Igen!) A Ház a választ tudomásul veszi. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a miniszterelnök úrnak Nagy László képviselő úr interpellációjára adott válaszát felolvasni. Vámos János jegyző (olvassa): »Nagy László országgyűlési képviselő a képviselőház 1942. évi április hó 29-én tartott ülésén interpellációt intézett hozzám a cenzúra túlkapásai tárgyában. Erre az interpellációra a következőket közlöm: Amióta a m. kir. kormány az ország külpolitikai, honvédelmi és gazdasági érdekeinek vádelmében kénytelen volt az elő; zetes sajtóellenőrzést bevezetni, képviselőházi interpellációk alapján hivatali elődeimnek sokszor módjukban volt a sajtócenzúra kérdésében elfoglalt álláspontjukat kifejteni. Ez az álláspont, amit én is minden tekintetben magamévá teszek, az elmúlt években a változó kormányok sarán mindvégig következetesen változatlan maradt és amíg a rendkívüli viszonyok a cenzúrának ebben az alakban és mértékben való fenntartását indokolni fogják, addig egészében és általánosságban minden bizonnyal változatlan is marad. Az interpelláló igen t. képviselő, urat megnyugtatom, hogy az előzetes sajtóellenőrzést magam is csak átmeneti kényszerintézkedésnek tartom, amelynek természetében rejlik, hogy eltérőirányú igényeket egyszerre nem elégíthet ki. Mindamellett szükségesnek ÍBStom azt is megállapítani, hogy az Országos Sajtóellenőrző Bizottság rendkívül nehéz és 60*