Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.

Ülésnapok - 1939-261

342 Az országgyűlés képviselőházának 261. ülése 1942 június 3-án, szerdán. termelőképes, intenzív termelésre alkalmas birtoknagyságok alakítása fellé vezet. Ugyancsak ez a berlini statisztikai hivatali igazgató, miután összehasonlította a magyar és német birtokviszonyokat, elmondotta azt is, hogy a birtokviszonyok között nemcsak abban van eltérés, hogy Magyarországon a nagybirtok nagyobb százalékot tesz ki, mint Németországban (Egy hang a jobboldalon: Nincs is!), hanem abban is, — nem akarok részleteket mondani — hogy a törpebirtok, amely termelési szempontból éppen olyan egészségtelen, mint a nagybirtok, Magyarországon a mezőgazdasági területeket véve 7-3 százalék, Németországban pedig csak 3^ százalék volt. Nyilvánvalóan ez az a két véglet, amely termelési szempontból — hiszen mindig ezt a szempontot nézzük és sürgetjük — egészségtelen fejlődés, egészségtelen irány. T. Ház! Ezeket az aggályaimat csak azért sorolom fel, hogy egyrészt a végrehajtás során a kormányzat legyen tekintettel ezekre, másrészt pedig azért, hogy igazoljam álláspontomat abból a szempontból is, hogy a földikérdés rendezését nem lehet szeparáltan, elzártan, külön jól megoldani. (Helyeslés a szélsőbal. oldalon.) Meg lehet oldani, mert hiszen Istenem, szétosztjuk azt, ami van és kész, de faji és termelési szempontból egészségesen aligha lelhet megoldani. A német ós olasz birtokpolitikai eredmények — nem a szónoklatok, hanem a tények — ugyanazt mondják, amiről én itt most számot aidtam. Ha valóban magyar fajvédőimet akarunk végezni, akkor nagyon jó lenne egyszer komolyan venni a német vagy olasz telepítési eredményeket és azokat magyar szempontból is megszívlelni. T. Ház! Az idő nagyon előrehaladt s ezért gyorsan még csak a javaslat egyes tételeire térek ki. A magam részéről azokat a kardinális kérdéseket tartom lényegeseknek, amelyeket 3. fajvédelem, a zsidó vagyon és a javaslat birtokpolitikai szempontjából elmondottam; ami ezután jön, csak részlet, — szépséghibák, szemölcsök és minden egyebek — amelyeket le lehet venni, de éppenséggel velük élni < is lehet. Nem akarom kisebbíteni azonban a kivételezések kérdését. Ki kell jelentenem, hogy ha ez a javaslat faj védelmi javaslat, akkor zsidónak kezdettől fogva nem lehet földije. Ez világos, ezen nem is lehet vitatkozni. Azt hi szem, a másik oldalon ülő t. képviselőtársaim egyenként velem együtt mind ugyanezt gondolják. (Meskó Zoltán: Akkor mindenki zsidó, akinek az ereiben zsidó vér van.) T. Ház! Egy esetet hallottam tegnap, azt, bogy egy zsidónak, akinek a fronton mindkét karja és egyik szeme ott maradt, van kilenc hold földje. Semmi észrevételünk sincs az ellen, hogy ezt a földet meghagyják neki, ez olyan teljesítmény a fronton, amit lehet így is honorálni. A kivételezésnek ez a módja nem jelentős; nem tartom valami rettenetes nagy dolognak ha már a politikai helyzet így hozta magával s a hadikitüntetések, a komoly harctéri teljesítmények után történt ilyen megítélés, de az ellenforradalmi érdemekért szerzett előnyöket abszurdumnak tartom, mert én egyetlenegy ellenforradalmár zsidót sem ismerek. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nekem hozhatnak igazolványt, amennyi tetszik, akkor sem fogom elismerni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Nagy különbség van fajilag erősen szembenállni egy nemzetfelforgató irányzattal, vagypedig elvitetni valakit azért, mert történetesen a munkásokat kiuzsorázta az a zsidó nagybirtokos és ezért elkapták « most azzal álHt be, hogy őt elhurcolták. Tlz nem jogosít fel arra, hogy ők ma földet szerezzenek. (Tóth János: Fábián és társai!) Ennek az elvi kérdésnek a lehetősége után azonban felteszem a kérdést a kormánynak, illetőleg a miniszter úrnak, hogy méltóztassék nyilatkozni annak a nagyon sötét, súlyos és hü mályos résznek legalább a tisztázása érdekében: mennyi is számszerűen ez a kivételezés? Mert roppant érdekel engem, hogy ezer emberről van-e szó, vagypedig csak 20 emberről. Ez nagy különbség. Érdekel, hogy milyen mere tekkel állunk itt szetmben. Az én tudomásom szerint ugyanis körülbelül 80—100 tanusítványos van. Kérdem, hány olyan van ezek között, akiknek földje van? A kormánynak is érdeke, hogy ne hagyja ezt ilyen formában. Tessék kijönni a farbával, tessék megmondani, mi itt a valóság. Lássunk tisztán. Egyik kérésem tehát az, hogy itt félreérthetetlen választ kapjunk. A másik kérésem az volna: ha már politikai okok miatt belekerült ez a kivételezés a javaslatba, tessék újra megállapítani, hogy ki kaphat tanúsítványt és elbbe tessék bekapcsolni a földmívelésügyi minisztérium illetékes osztályát. Ne csak úgy fölényesen, felülről adjanak ki valamilyen igazolványt, hanem menjünk « gyökeréig, nézzük meg, hogy tényleg mit művelt az az illető lir és egy új revízió útján próbáljuk ezt a kérdést mégis valamennyire közelebb hozni az élethez. De ami ennek a kérdésnek a lényegét illeti, itt meg kell vala mit őszintén és objektive mondanom: aki ismeri a magyar politikai életet, törvényhozásunk és közjogunk -felépítését, az nagyon jól tudja, — meg merném szavaztatni a Házat — hogy nincs a Háznak egyetlenegy olyan tagja sem, — még a másik oldalon ülő képviselők közötl. sem — aki azt mondaná, hogy helyes a kivételezés. Ilyen nincs. Ezt nem hiszem. Ki merné azt mondani, jó, hogy benne van? Ilyen ember nem létezik Magyarországon. Ezt tehát nein helyeseljük, ebben valamennyien egy véleményen vagyunk. Ha így áll a helyzet, akkor valahol máshol van az ok. (Tóth János: A felsőházban!) Éppen erre akarok rámutatni, hogy ez a törvényjavaslat és a kivételezések igazolják a legjobban azt, hogy a jelenlegi magyar politikai rendszerben tiszta megoldás nem születhetik meg. Nem születhetik meg azért, mert a felsőház ereje, súlya akkora, hogy az ilyen kivételezéseket belekényszerítheti a javaslatba. Most csak más kérdésről lehet szó. Az a felelős kormányelnök, aki ilyen kérdés előtt áll, megteheti, hogy azonnal le mond és távozik, mert nem. bírja összeegyeztetni a lelkiismeretével a dolgot. Ez érthető. Mondhatja azonban azt is, hogy ő képviseli a tiszta, komoly, minden megalkuvás nélküli fajvédelmi szempontokat, de akkor nemcsak ő bukik meg, hanem a javaslat is lekerül a megoldás síkjáról. Nekünk tehát most kettő között lehet választanunk, hogy mit akarunk: azt-e, hogy ez a javaslat újra elbukjék és tovább harcoljunk a felsőház értetlenségével, vagy pedig^ azt, hogy valamilyen kompromisszummal átmenjen? Ilyen meggondolások után az ember miként ítéli meg a kérdés gyakorlati ploitikai vonalát? Az elmúlt években én már pontosan leszögeztem álláspontomat és most az a véleményem, hogy ha a kormány felfedi, milyen méretű dolgokról van szó, — és ezt tegye meg, nyugtasson meg minket is —