Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.

Ülésnapok - 1939-240

20 Az országgyűlés képviselőházának fy A túlhosszú munkaidő első szabályozása a vasárnapi munkaszünetről szóló 1891:XIIL te. volt. Ez a Vasárnapi munkaszünetről szóló töltény kétségtelenül hozott az ipari munkások számára valamelyes kedvezményt, amennyiben egyes iparágakban eltiltotta a vasárnapi munkát és a kereskedelmi életben is igyekezett szabályozni az üzletek nyitvatartásit. Tudjuk azonban, hogy abban a koriban nemcsak azért hoztak törvényeket, hogy azokat végre is hajtsák, hanem azért is, hogy mint kirakati tárgyat mutassák a külföld felé, hogy ime, nálunk, ebben a keresztény Magyarországban is van a vasárnapi munka megtiltására vonatkozó törvény. A gyakorlatban azonban a kereskedelmi alkalmazottak számára az 1891:XIII. te. semmi különösebb eredményt nem hozott. A törvényt az tartotta be, aki akarta, aki pedig nem akarta, az egyszerűen nem tartotta be, mert ennek a törvénynek hosszú ideig semmiféle büntető szankciója nem volt. A kérdésbe azután beleszólt a hadsereg. Főképpen katonai szempontból, a katonák tették erősen szóvá azt, hogy a kereskedelmi alkalmazottak, tehát a dolgozó társadalomnak egy mégis intelligensebb rétege a hadsereg szempontjából is rendkívül fontos. Mint számvevő őrmestereket és egyéb altiszteket lehet őket használni. A sorozási bizottságok jelentéseiből azonban meg volt állapítható, hogy a kereskedelmi alkalmazottaknak körülbelül 56—57 százaléka alkalmatlan a katonai szolgálatra, részben, mert lúdtalpuk volt, részben pedig, mert a túl sok állás következtében végtagjaik elferdültek, a túl silány táplálkozás miatt pedig satnyák maradtak, így tehát a kérdést már csak honvédelmi szempontból is rendezni kellett. Ugyanaz az államhatalom tehát, amely minden rendelkezésre álló eszközzel igyekezett elfojtani az alkalmazottaknak a rövidebb üzletidő elérése iránti törekvéseit, honvédelmi szempontból mégis kényszerült arra, hogy a kérdiést valamiképpen szabályozza és így főképpen a honvédség befolyására, de másrészt az alkalmazottak mindinkább fokozódó agitáció jának hatása alatt is, megszületett az 1913:VH. te. A törvény tehát megszületett, de hatástalanul maradt egyrészt azért, mert inire életbelépett volna, ránkszakadt a nagy európai háború, másrészt, mert rendelkezései is túl merevek voltak és nem voltak alkalmasak arra, hogy a kérdést valamiképpen rendezzék. Az 1914-től 1918-ig tartó nagy háború alatt bevezetett kényszerrendszabályok, amelyek a kereskedelemre is kiterjedtek, végleg bebizonyították, hogy mindazok a szólamok, amelyeket a rövidebb üzletidő ellen a kereskedelmi főnökök felhoztak, r levegőből kapottal és a gyakorlatban egyáltalán nem állják meg helyüket. 1914-től 1918-ig csak úgy, mint ma, a takarékos gazdálkodás elvéné] fogva megszorították az üzleti időt, a zárórát megrövidítetTék, igyekeztek a zárórával takarékoskodni és ennek a következménye az volt, hogy általában megrövidült a munkaidő, megrövidült az üzletek zárórája is és csodák csodája, minél tovább tartott a háború, évről-évre annál rövidebb lett az üzleti forgalmi ido s a kereskedők mégsem mentek tönkre, a magyar kereskedelem nem pusztult el. Azok a frázisok, amelyeket a főnökök a rövidebb záróra ellen felhoztak, mind szappanbuborékoknak bizonyultak: a világháború bebizonyította, hogy nincs szükség a hosszú üzleti időre és nincs szükség '. ülése 19

]

U2 február 6-án, pénteken. arra, hogy az alkalmazottak végkimerülésig álljanak az üzletben. Megrövidültek tehát az üzleti órák és ez az állapot azután a világháború után is megmaradt, sőt a világháború után — az első világháború után — az akkori hangulat hatása alatt a kormány mégis akart szociálpolitikai téren is valamit nyújtani, nehogy azt mondják, hogy ime, ellenforradalmi kormány és szociálpolitikai téren nem tesz semmit. Így azután meghozták az 1921 :XX

VII. törvénycikket. Ez a törvénycikk az 1913-Jban hozott ezirányú törvénnyel szemben kétségtelenül javulást mutat, azonban ez a javulás csak akkor érvényesülhetett, ha az alkalmazottak és a főnökök a záróra tekintetéibén meg tudtak egyezni és így azután a városi szabályrendelet ezt elrendelte. Itt újabb harcok voltak, de ezekre az újabb harcokra a kereskedelmi alkalmazottak már jobban felkészültek, jobban, szervezettebben tudtak ellenállni egyes főnökök profitvágyával szemben. Elismerem, hogy voltak igen jóérzésű főnökök, akik maguk is belátták, hogy nemcsak az alkalmazottaknak, nemcsak a közönségnek, hanem a köznek is érdeke a rövidebb záróra. Ezek belátták, hogy minél hosszabb az üzleti idő, annál jobban burjánzik el a szennykereskedelem s annál kevésbbé élhetnek kultúréletet. Voltak tehát jobbérzésű főnökök, akik maguk is törekedtek minél jobban rendezni a kérdést. Minthogy minden társadalmi osztályban és minden foglalkozási ágban találunk embereket, akik a közösségi érzést nem tartják magukra nézve kötelezőnek, akik szeretnek kiugrani a sorból, itt is találkoztunk ilyenekkel, csakhogy míg a múltban az államhatalom minden erejével azok mellé állott, akik ki akartak ugrani a közösségi érzésből és külön utakon járni, akik védeni igyekeztek az általuk annyira dicsőitett szabad versenyt, addig most már az államhatalom, amennyiben törvényes keretek között folyt a mozgalom, nem akadályozta az alkalmazottak mozgalmát és ezáltal lehetővé tette, hogy az alkalmazottak erős szervezkedésével olyan nvomást tudjanak gyakorolni a közösségi érzést nem ismerő főnökökre, hogy azok is engedni voltak kénytelenek. Végül maga a miniszter úr is belátta, — kénytelen volt belátni — hogy az 1921. évi törvény már nem felel meg a kor követelményeinek. így jött létre azután ez a törvényjavaslat, amelyet a miniszter úr az elmúlt évben hozott a Ház elé és az szerencsésen most tárgyalás alá került. Én, mint ellenzéki képviselő, elismerem, hogy ez a törvényjavaslat világosan van megfogalmazva és hogy rugalmas törvény lehet, belőle, de ugyanazzal az őszinteséggel meg kell mondanom, hogy bennünke^ ez a javaslat nem teljes mértékben elégít ki. Vannak hiányosságai, amelyekre leszek bátor rámutatni. Első hiányosságát abban találom, hogy az első szakaszban meg van írva: »Gergely naptár szerinti ünnepnapon, ha az nem munkaszüneti nap és nagypénteken a nyilt árusítási üzleteket déli tizenkét órán túl nyitva tartani nem szabad.« Én azt kérem és azt tartanám szükségesnek belevennni ebbe a törvényjavaslatba, hogy március 15-én, mint nemzeti ünnepen, egész napon zárva legyenek az üzletek, október 6-án pedig, mint nemzeti gyásznapon, legalább a félnapos zárás legyen elrendelve. Március 15-e olyan nagy nemzeti ünnep, annyira emlékeztet arra, amikor a magyar nép saját vérével, fegyverrel a kezében írta be történetét az európai kulturnemzetek közé, hogy í'eltétlenül szükségesnek tartanám azt, hogy már-