Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.

Ülésnapok - 1939-258

Az országgyűlés képviselőházának 258. vizsgálat tárgyává tenni. De rámutathatok arra, is, hogy nemcsak arról van szó, hogy vannak arany vitézségi érmes zsidók éé azok, akik a forradalomban állítólag az életükkeL játszottak, (Rassay Károly: A Vitézi Szék állapította meg!) mert ezen ia címen maga a magyarság is, amelyik itthon volt, szintén az életével játszott, ezeket tehát még egy fokkal ifeljebb kell, hogy emeljük. Ne zs-vitaminokat adjunk tehát be. Kérdezem ellenben, vájjon a miniszter úr tesz-e intézkedést és hajlandó-e tenni abban az irányban, hogy ebben a zsidó rangsorolásban ne csak azt vizsgálják, hogy a háború óta és az ellenforradalom óta mi történt velük, hanem a kérdést tessék vizsgálni az internáló táborokon és az egyéb rendőri intézkedéseken keresztül is, — állítom, ezek a legveszedelmesebb rétegek, meirt ez az a bizonyos titokzatos hadosztály, amely a tömeget destruálja lelkében — hogy mit csináltak, hogyan viselkedtek ezek az emberek. Ügy, hogy én a magam részéről a leginerevebben elzárkózom az elől, hogy ilyen kivételeket alkalmazzunk. Mert ha velünk szemben ilyen méltánylási okok vannak, akkor a magyarságot lényegesen még magasabb fokra kell tennünk. (Rajniss Ferenc: Még ma is vannak zsidó kormány főtanácsosok!) Ne halmozzuk a zs-vitamint ebben a javaslatban teljesen feleslegesen. (Rajniss Ferenc ismételten közbeszól.) Elnök: Kérem Rajniss képviselő urat, szíveskedjék állandó közbeszólásait abbahagyni. f Piukovich József: Ha pedig a javaslat 3. Vának 7. bekezdését veszem bonckés alá, ott — és ebből bizonyos konzekvenciákat ismét módomban lesz levonni — a következőket olvashatom (olvassa:) »Olyan személy, aki nem esik az 1939:IV. tc-nek a zsidókra vonatkozó foldbirfokpolitikai rendelkezései alá, ingatlanát a törvény hatálybalépésétől számított 60 nap alatt olyan törvényes gyerekére, vagy unokájára ruházhatja át, aki nem zsidó. (Mozgás és zaj a szélsőbaloldalon.), Ezt köznyelven talán úgy mondhatnám, hogy a vagyonmentési akció jeleit mutatja. Kérdezem, hol vannak itt a fajvédelmi szempontok? Hol van itt az a szempont, hogy mi ezzel a javaslattal a népi politikát akarjuk szolgálni? Ez megint csak zsvitamin. De ezt a szempontot nehezen tudjuk megérteni, amikor a földmívelésügyi miniszter úr a földbirtokpolitika keretében önként felemelkedett a legmagasabb helyre. Hát ez a fajvédelem? (Zaj. — Elnök csenget.) Ha a fajvédelem alapján vizsgáljuk ezt a kérdést, akkor a földmívelésügyi miniszter úrnak az összes zsidókézben lévő ingatlanokra gondjának kell-lennie. Ezzel szemben a legnagyobb meglepetésünkre a földmívelésügyi miniszter úr határozott és mondjuk gyökeres intézkedéseket tesz r a kis és nagyközségekre vonatkozólag, de például a városi, vagy egyéb helyeken fekvő ingatlanokra, birtokokra vonatkozólag az intézkedések teljesen hiányoznak. Tisztáznunk kell a kérdést: legyen-e földbirtokpolitika, igen-e, vagy nem? Mert az az érzésein. hogy a földmívelésügyi miniszter úrnak köze van a városokhoz is. Nézzük csak meg alföldi nagy parasztvárosainkat — hála Isten, hogy vannak. — Furcsa volna, hogy Debrecenben, Karcagon, Szegeden stb. azért, mert városok, ne lehessen a zsidó ingatlanokhoz hozzányúlni. Ha tehát fajvédelmi alapon állunk, méltóztassék generálisan egy kalap alá venni az egészet, ha pedig nem állunk faj védelmi alapon, mélülése 19í2 május 28-án, csütörtökön. 281 tóztassék visszavonulni a földbirtokpolitikai vonalra — ezen a vonalon esetleg Budapest kivételnek tekinthető —, azonban akkor is a vidéki városok nagy része, agrárjellegénél fogva, feltétlenül bekapcsolandó. (Maróthy Károly: Weiss Manfrédnak 4 holdja van a Gellérthegyen. Csupa telek, meddig marad a kezén?) Van még egy pont, amit talán nem volna szabad figyelmen kívül hagyni a javaslat során, amely ugyancsak fajvédelmi intézkedéseket céloz és ez a zsidóbérletek problémája. A zsidóbérletekkel kapcsolatban egészen érdekes következtetésekre kell jutnunk, ha ezt a javaslatot elolvassuk. Nevezetesen a javaslat kimondja 13. §-ában, mindjárt az (1) bekezdésben (olvassa): »Mező- és erdőgazdasági ingatlanokat zsidó csak a földmívelésügyi miniszter engedélyével vehet haszonbérbe. Fának és egyéb erdei terméknek kitermelési jogát zsidóra átruházni csak a földmívelésügyi miniszter engedélyével lehet«. Mi már ezt a »lehet«-et, ezt a »hat-het«-et ismerjük az 1939:IV. tc.-ből, tudjuk, hogy az a 16. § a második zsidótörvényben mennyi rombolást végzett ebben az országban. A lehetőségeket tehát egyszersmindenkorra kapcsoljuk ki, különben is ez a lehetőség azt jelenti, hogy zsidó kaphat, már pedig ha zsidó kaphat, akkor ez ellenkezik a törvény szellemével (Rajniss Ferenc: A tájvédelemmel!), mert a törvény szelleme azt mondja, hogy a zsidókat ki kell zárni. (Rajniss Ferenc: Mert ha kaphat, akkor kap, ezzel legyünk tisztában! — Zaj. — Elnök csenget. — Rajniss Ferenc: Ezzel tisztában kell lennünk!) Mindenesetre szerény megítélésem szerint nem látom az egész javaslaton azt a logikus felépítést, amelyet feltétlenül örömmel üdvözöltünk volna. T. Ház! Most nézzük meg ezeknek az intézkedéseknek gyakorlatát, amely gyakorlat a 13. szakasz (3) bekezdésében egy egészen rendkívüli és nagyon figyelemreméltó szempontot domborít ki (olvassa): »Ha az ingatlan tulajdonosa (haszonélvezője) a haszonbérbe adott ingatlant házi kezelésbe kívánja venni, vagy kishaszonbérletek alakítására kívánja felhasználni, a zsidó haszonbérlővel kötött haszonbérleti szerződést a jelen törvény hatálybalépésétől számított hatvan nap alatt a folyó vagy a legközelebbi gazdasági év végére még akkor is felmondhatja, ha a haszonbérleti szerződést meghatározott időre kötötték és a haszinbérleti jogot a telekkönyvbe bejegyezték«. Ha mi ezt gyakorlatilag vizsgáljuk, akkor nekünk a tények mellett kell maradni. Ha a tények mellett maradunk, akkor a kezünkbe veszünk egy igen érdekes könyvet. Unalmas, mert tele van számokkal, tele van rubrikákkal. Ezt a könyvet Gazdacímtárnak hívják, közű Magyarország földbirtokosainak és földbérlőinek pontos névsorát. Az Országos Magyar Statisztikai Hivatal adta ki. Ha ebből csak öt-hat oldalt elolvasnék itt a t. Ház előtt, akkor már nem kellene tovább magyaráznom azt, hogy, a törvényjavaslatnak ezek az intézkedései teljesen légüres térben vannak, mégpedig azért, mert a bérbeadó és a zsidó bérlő nincsenek egymással érdekellentétben (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.), sőt meg kell mondanunk őszintén, olyan szimbiózisban élnek, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalonJ amely szimbiózis majdnem a halálát jelenti az egyiknek, ha a másikat róla lefejtjük. T. Ház! Hogyan képzelhető most már el az, hogy az a birtokos, aki jól fizető zsi'dajávai, előlegeket adó zsidajával mindig meg volt elé-