Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.

Ülésnapok - 1939-258

£78 Àz országgyűlés képviselőházának 258. ülése. 19U2 május 28-án, csütörtökön. kodni erre a milliárdos mezőgazdaságtfejlesztési programmra, amely Programm nélkül és amely alátámasztás nélkül — megmondom őszintén — a legnagyobb aggodalmakkal nézem azt a törekvést és irányzatot, hogy a spekulációra felépített, nagy zsidó forgótőkével rendelkező zsidóbirtokokat mi átadjuk olyan kezekbe, amelyek ezekkel a képességekkel egyáltalában nem rendelkezhetnek. (Felkiáltások jobb felöl: Hát ne. csináljuk men? Viasza az T. Ház! Ha tulajdonjogi szempontból vizsgálgatom a javaslatot, akkor legyen szabad rámutatnom arra, hogy a miniszter úr a tulajdoni vonalon magasabb szempontot állapít meg akkor, amikor nem földbirtokpolitikainak jelöli meg, hanem faj védelmi javaslatnak. Itt azonban mégis csak rá kell mutatnom arra, hogy ha ez fajvédelmi javaslat — és mi magunk is helyeseljük azt a részét, hogy a zsidókat mindenképpen ki kell zárni minden ingatlanvagyonból, minden fekvő jószágból Magyarországon —-> akkor méltóztassék megengedni, hogy szerényen megállapítsam azt, hogy a zsidóknak ez a kirekesztése és a fajvédelemnek különös módon való kihangsúlyozása nagymértékben csorbul akkor, ha nézem a törvényjavaslat 1. §-ának (2) bekezdését. Nagyon kérném a miniszter urat, hogy a részvénytársaságoknak, a jogi személyeknek és a holt vagyonoknak ezt a további terjedését, hogy úgy mondjam, intézményesítését állítsa le. Mi akkor csinálunk komolyan fajvédelmet, ha a földet odaadjuk a magyarnak. (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Oda kell tehát adni a földet annak a parasztnak, aki szerelmese annak a földnek, aki vérét adja azért és aki becsületesen megdolgozza azt a földet. (Szöllősi Jenő: És ne nyugdíjalapoknak!) Ne intézményesítsük tehát a részvénytársaságot. Ez olyan pontja ennek a javaslatnak — megmondom őszintén —, amely fajvédelmi értékét nagymértékben csökkenti. (Rajniss Ferenc: Zsidó vezérigazgatók vadászterülete!) Ha már a fajvédelmi szempontokat szolgálja ez a törvényjavaslat, nagyon örültünk volna annak, ha legalább egy mellékmondattal utalna a javaslat arra, hogy itt a népi politika szolgálatáról van szó, (Szöllősi Jenő: Azt nem!) ha utalna arra, hogy mi lesz ezekkel a zsidó birtokokkal. Erről nem tudunk semmit, amit pedig tudunk a javaslaton keresztül, — bár ne tudnánk, mert ez igazán nem öröm — hisz azt kell látnunk, a zsidók száz meg négyszáz holdon saját földjükre vissza mennek bérlőnek. Ezek meggátlását szerettük volna látni» amikor a faiyédelmi kérdést hozzuk elő. (Zaj.) Tessék elképzelni, hogy a mai viszonyok és propagandaeszközök mellett, —• amely eszközökben nem szűkölködünk s nagyon jól tudjuk, hogy a falu. népe ma már újságot olvas és emlékszik jól arra, amit a miniszterelnök kijelentett egyik politikai beszédében, hogy igenis, ezt a földet visszaadjuk a magyarnak, — mit jelent egy ilyen kijelentés. Azt hiszi talán at Ház, hogy ezek olyan üres szavak? Ma még nem üres szavak, ma még elhiszik és várják kint azt, • gy ezt a földet a fajvédtelmi szempontok érvényesítésével a magyar parasztság kapja meg. (Börcs János: Ezzel lesz lehetetlenné téve, hogy kapjanak!) Ök terveket szőnek, beszélgetnek, próbálkoznak, elhiszik, hogy az övéké lesz a föld és ugyanakkor mi azt látiuk, hogy errevonatkozólag még egy utalás sem történik, sőt egy konkrét esetből kifolyólag sajnálattal kell tudomásul vennünk, hogy egyes helyeken vannak olyanok, akik talán meg tudnának élni abból, amijük van, és aki^ máris alkudoznak arra a zsidó birtokra, sőt olyan kijelentéseket tesznek, hogy ez az övéké lesz, akkor, amikor a magyar nép az igazi fajvédelmi szempontok érdtekében is oggal számíthat erre. Ezek azok az aggályok, amelyeket nekünk nem lehet elhallgatnunk és nem is szabad elhallgatnunk. (Rassay Károly: Be #

kell tenni a törvénybe, hogy ki kapjon! — vitéz Lipcsey Márton: Meg kell magyarázni!) Nézzük a tulajdonjog vonalán a .magyar nép védelme szempontjából a javaslatot. (Zaj. — Rassay Károly: Vegyük be azt, hogy ki kaphassa!) Még ha kifogás alá nem is eshetnék a célkitűzés, meg kell őszintén mondanom, hogy a magyar föld védelme szempontjából az a szervezet, amely ma rendelkezésre áll, aligha lehet alkalmas arra, hogy mi ezt az újabb birtokpolitikái komplexumot magfelelően, a termeléspolitikai érdekek szigorú figyelembevételével úgy vigyük át a népi rétegek kezébe, amint azok azt feltétlenül elvárhatják tőlünk. Nemrég történt, hogy egy nagy temetést rendeztünk, és ez a temetés az Országos Földbirtokrendező Bíróság temetése volt. Én évek óta, amióta itt a Házban alkalmam nyílik felszólalni, talán egyetlenegy alkalmat sem mulasztottam el, hogy a Földbirtokrendező Bírósággal ne foglalkozzam. Beismerem azt, hogy nem volt valami tökéletes szervezet, de ugyanakkor állítanom kell azt is, hogy igen nagy szolgálatokat tett, mert az Országos Földbirtokrendezési Bíróságnál azt tapasztalhattuk, hogy az nem napi Politikai kérdések örvényeiben esetlett-botlott, hanem a népi politika örök igazságainak szolgálatát kívánta előbbrevinni olyan keretek között, amelyeket az 1920. évi törvény lehetővé tett. Mégis mi ezt a bíróságot könnyedén félreállítottuk és az egész magyar földkérdést a föidmívelésügyi miniszter vállaira tettük. (Rassay Károly: Ez, a totális rendszer: eddig volt bíróság, most van a kormány!) Én is tisztában vagyok vele, de pártszövetségünk is tisztában van azzal, hogy amai viszonyok között föidmívelésügyi miniszternek lenni nem írigylésreméltó ' dolog. Gondoljunk csak a termelési problémákra, a mezőgazdasági termelés színvonalának fenntartására és mindazokra a kívánságokra és jogos követelésekre, amelyek azt mutatják, hogy a termelés, vonalán a föidmívelésügyi miniszter úr nem képes elérni azokat az eredményeket, amelyeket pedig éppen a mai nehéz viszonyok között mindenki joggal elvárhatna. Kérdezem én, ha a termelés vonalán ennyi nehézség van, akkor a földgondolatnak — amely eleven. Örökké élő kérdése ennek az országnak és minden országnak — örökké élő, fejlődő és erjedő kérdését is teljes egészében magára veszi? Én úgy érzem, hogy ezen a kérdésen fordul meg tulajdonképpen a gyakorlati végrehajtásnak az a (ísődje, amelyet 1939-ben bizalmasabb keretek között, de elég nagy nyilvánosság előtt, az 1940:1 V. tc.-kel kapcsolatban sajnos ki kellet fejtenem és még inkább sajnos az, hogy azok az aggályok, amelyeket én 1939-ben felhoztam, teljes mértékben jogosaknak és igazaknak bizonyultak. Én a legnagyobb aggállyal látom a földkérdésben a végrehajtás során annak a szervezetnek szerénységét és kicsiségét, hatá.« körének — hogy úgy fejezzem ki magam —