Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.

Ülésnapok - 1939-258

Az országgyűlés képviselőházának 258* ülésé 1942 május 28-án, csütörtökön. 277 vagy másik szolgabírónak vagy esküdt társának jelenlétében előrebocsátott két törvényes megintés után az ilyen vámok színhelyére menjenek és ott jelenjenek meg, ahol is teljesen hatalmukban álljon azt a falut, yagy mezővárost, amelyben azt találták, hogy a vámot ilyen zsidó kezeli, egyszerűen és minden tétovázás nélkül elítélni«. Méltóztatnak látni, hogy nemcsak arról volt szó. hogy a zsidókat eltiltják, hanem arról is, hogy ha az alispán szükségesnek látja, hogy a falu vagy a város, tehát a vámszedési joggal felruná- • zott testület, birtokosság, vagy tulajdonos ellen is eljárjon, annyira eljárhat, hogy csak engedményképpen teszi, lehetővé, hogy a falu, vagy mezőváros törvényes birtokosánlak megengednék azt jogát, hogy becslés szerint esetleg visszaválthassa a vámjogot. Ez. az egyet« len példa is mutatja azt, hogy nem elég nekünk a zsidók ellen rendszabályokat hoznunk, nekünk rendszabályokat kell hoznunk azok ellen is, akik a zsidóknak lehetővé teszik a törvények és a rendeletek kijátszását. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Éppen ezért szükségesnek tartottam ezt hangsúlyozni akkor, amikor a magyar földdel kapcsolatosan a zsidókérdést említjük. (Rajniss Ferenc: Háromszáz évvel ezelőtt ugyanez volt, mint ma. — Zaj.) Elnök: (Csenget.) Csendet kérek Rajniss képviselő úr! (vitéz Lipcsey Márton: A javasról is szeretnénk már valamit hallani! — Zaj.) Csendet kérek a jobboldalon is képviselő urak. Piukovich József: Ügylátszik azonban, hogy ezek a szigorú, komoly és logikus intézkedések már a végefelé jártak akkor, amikor a francia forradalom kitört. Jól tudjuk, hogy 1789-ben lendült a párizsi forradalom olyan erőre, hogy belőle a liberalisztikus világ megszületett. Azt látjuk, hogy a zsidóságnak olyan ereje volt, hogy 1790-ben, tehát már rá egy esztendőre a XXXVIII. t.-cikk a zsidókkal kapcsolatban már kezdi az engedményeket .megadni. Egy év múlva tehát már a zsidó hatalom odáig vitte, hogy a zsidókat Magyarország határain belül a szabad királyi városokban és más helységekben azon állapotba kell visszahelyezni, amelyben 1790 január 1-én voltak. 1790-től kezdve — ha tovább idézem a Corpus Juris idevonatkozó anyagát — azt kellene .megállapítani, hogy mind jobban kitárult a kapu a zsidóság előtt és természetes, logikus volt az, hogy el kellett jutnunk az 1867-es emancipációhoz. Elég hivatkoznom arra az időre, amikor 1848 július 23-án ülésezett a magyar nemzetgyűlés és az első felelős kormánynak akkor Szemere Bertalan volt a belügyminisztere. Az egyik képviselő abban az időben bent a Házban felvetette a kérdést, mondva: »azon egyszerű kérdést intézem a jelenlévő miniszter úrhoz, van-e akarata a minisztériumnak az ülés alkalmával a zsidók emancipációja iránt törvényjavaslattal fellépni«. Szemere Bertalan belügyminiszter röviden válaszolva azt mondotta: elvben természetesen elfogadjuk. Ezek azok az idők, amelyek eljuttattak bennünket o>da, hogy nekünk ezt a törvényjavaslatot most már kézbe kell vennünk, ezt a törvényjavaslatot mérlegre kell tennünk és errevonatkozólag a legőszintébb és legjobb szándékú kritikánkat el kell mondanunk. S amikor én a magyar földbirtokpolitika kérdésével foglalkoztam történelmi visszapillantásom során, három szempontot vettem figyelembe. Az egyik a földhasználat, a másik KÉPVISELŐHÁZI NAPLÖ XIII. a földtulajdon, a harmadik a földvédelem. Nem szeretnék eltérni ettől a hármas elvtől és éppen ezért ezeket az elveket szeretném érvényesíteni, illetőleg azt szeretném vizsgálni, vájjon ezek az elvek mennyiben érvényesülnek az előttünk fekvő törvényjavaslatban. Ha a földhasználat kérdését veszem figyelembe, meg kell őszintén mondanom, hogy a zsidó mez,ő^ és erdőgazdasági birtokok elvételénél nem áll a javaslat, de maga a miniszter úr sem olyan egyszerű feladattal szemben. Meg kell őszintén mondanom, hogy az a birtokrendszer, az az üzemrendszer, az a gazdálkodási rendszer, amelyben ma vagyunk, amelyben a múlt század 80-as éveitől kezdve élünk, teljesen elütő attól, amely rendszert évszázadokon keresztül a magyarság itt mint állattenyésztő folytatott. A liberális gazdasági rendszer bevezette a mezőgazdaság terén is a spekulatív gazdálkodás módszereit. A spekulatív gazdálkodás mód szerei pedig azt jelentik, hogy ehhez a gazdálkodáshoz nemcsak szaktudás kell, hanem ;i spekulatív gazdálkodásnál döntő szerepe van a forgótőke megfelelő nagyságának is. Már most méltóztassék elképzelni azt, hogy amikor Magyarországon a liberális gazdasági rendszer elindult, kétségtelen dolog, hogy éppen az a történelmi osztály, amelyhez sorolom a főnemességet, a nemességet és a parasztságot egyaránt, amikor a szabad gazdálkodás áttért, talán mindennel rendelkezett, a bizalma, a földje is meg volt, az ereje, akarata is, de egy hiányzott már az első időkben és ez a forgótőke volt, ez a zsidónál volt. De ha mi a zsidó birtokhoz közeledünk, azt látjuk, hogy tipikusan, kifejezetten spekulatív gazdálkodást folytattak A spekulatív gazdálkodás pedig egy jellemzővel rendelkezik és ez a stabilitás hiánya. A spekulatív gazdálkodási rendszerben —hogy úgy mondjam — az ötletek, a lehetőségek, a spekulatív módszerek ügyes kihasználása, a közgazdasági életnek egy és más vonalán való otthonossága feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a mezőgazdasági termelésnél spekulatív gazdálkodással komoly eredményt érhessünk el. De azt is meg kell mondanom, hogy ez a spekulatív gazdasági rendszer, amely dominálja a nagy zsidó forgótőkével rendelkező zsidó birtokokat, az én megítélésem szerint nem elégséges, mert a spekuláción keresztül a magyarság éppen fajvédelmi szempontból soha nem tudott komoly lépésekkel előbbre jutni. Abban a pillanatban tehát, amikor én a földhasználat tekintetében igen nehéz helyzetet látok a javaslattal kapcsolatban, azt is meg kell egészen őszintén mondanom, hogy éppen ez a spekulatív gazdasági rendszer jelenti azt, hogy a földmívelésügyi miniszter úrnak különösen nagy súlyt kellett volna helyeznie arra, hogy a mezőgazdaságfejlesztési törvényjavaslat már tető alatt legyen, (ügy van! Ugy van! Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Mi egy éven keresztül hallottunk erről a fejlesztési törvényjavaslatról. Nem titkoljuk, de nem is titkoltuk, hogy mi ezt nagy örömmel üdvözöltük, eltekintve néhány — szakszempontból talán kifogásolható — intézkedésétől, de magát az elvet üdvözöltük; a törvényjavaslat azonban nemcsak, hogy nem került tárgyalás alá, hanem, amint értesültünk, az vagy lekerült végleg a napirendről vagy legalább is eltolódik ennek a törvényjavaslatnak tárgyalása. Végtelenül sajnálom, hogy amikor mi ezt a javaslatot tárgyaljuk, nem tudunk támasz49