Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.

Ülésnapok - 1939-258

Az országgyűlés képviselőházának 258. nyos részével annak tulajdonosa szabadon rendelkezhetik, bárkire hagyhatja. Amikor azonban azt látjuk, hogy az aranybulla 17. cikkelyében nyomatékosan kifejezésre jut az, hogy amely birtokot valaki méltó szolgálatával szerzett, attól soha meg ne fosztassák, továbbá birtokot az országon kívül való embereknek ne ' adjanak* -— azt látjuk, hogy ezekben a szempontokban újra teljes mértékben érvényesül az a. felfogás, amelyet Árpád fejedelemmé választása idején a szerződés második pontja kimondott. T. Ház! Ha továbbmegyek ezen az úton, kétségtelenül el kell jutnom Nagy Lajosig és ezzel az ősiség bevezetéséig. Érdekes ennek a résznek az ismertetése, mert ebből megállapíthatjuk, hogy az ősiségét éppen azért kellett behozni, mert az aranybullának a földtulajdonnal kapcsolatos kissé szabadelvű állásfoglalása igen káros hatásokat váltott ki. Amikor Nagy Lajos az aranybullát teljes egészében megerősítette, azt mondta: kivéve egyedül a kiváltságokból kizárt és előbb érintett egy cikkelyt, tudniillik azt, hogy az örökösök hátrahagyása nélkül elhaló nemeseknek jogukban és szabadságukban áll az egyházak vagy tetszésük szerint mások részére élők között vagy halál esetére hagyakozni, hagyományt tenni, birtokaikat eladni vagy elidegeníteni, —* sőt ellenkezőleg, éppenséggel ne legyen joguk ezt megtenni. T. Ház! Ebben gyökerezik az az óriási erő, amelyet nem szabad figyelmen kívül hagynunk az alatt az ötszáz esztendő alatt, amelynek során a magyar földtulajdon kétségtelenül, azt az irányt mutatja, hogy a magyarságot meg kell erősíteni és a magyarság faj védelmi szolgálatának egyik leglényegesebb része a magyar földnek az ősiség elvei szerint való kezelése és tulajdoni fenntartására. Ha ebben a kérdésben a további fejleményeket vizsgáljuk, természetesen legfeljebb csak az 1848. évi XV. tc.-nél látjuk az óriási <elkanyarodást, amely törvénycikk az ősiségét megszünteti s egyben kötelezi az akkori nemzetgyűlést, hogy a legközelebbi ülésre terjessze elő a magyar földdel kapcsolatos magánjogi szabályokat. Ezek a kérdések, mint méltóztatnak tudni, törvényes keretek között még ma sem, száz év után sem rendeződtek. T. Ház! Ha; már most rátérek a magyar föld védelmének történelmi vonatkozásban való taglalására, akkor meg kell állapítanom, hogy ezen a téren igen jelentős és igen komoly intézkedések ismerhetők fel és találhatók magában a Corpus Jurisban is. Ezeknek a védelmi intézkedéseknek gyakorlatilag talán ezt a nevet is adhatnék: hogyan hajtották végre Magyarországon a magyar földtulajdon védelmét. Ëz,a végrehajtás, ha a Corpus Juris ide. vonatkozó adatait megvizsgáljuk, meg kell őszintén mondanom, nagy éberséget, nagy gyorsaságot, nagy erélyt és igen nagy következetességet árul el. Itt van például a Kálmán király alatt hozott rendelkezés; mint már bátor voltam említeni, tulajdonképpen akkor alakúit ki a fekvő jószág fogalma és a magyar földtulajdon. Kálmán király zsinatokat hív essze, amelyeken püspökök, ispánok és elöljárók döntenek és tárgyalnak elsősorban földtulaj doni vonatkozásban. Ha fejlődést tovább vizsgálom, azt látom, hogy a kisebb kérdésekben tagozódás áll be, á zsinatokon kívül már királyi törvényszékek kezdik meg munkájukat. Utalok II. Endre áTauybüllájára, amelyből azt látjuk, hogy bitese 19 U2 május 28-An, csütörtökön. 2?5 zonyos kérdésekben a megyés ispánok is hatáskörhöz jutnak. A fejlődés vonalát tovább vizsgálva azt látom, hogy Nagy Lajos alatt éppen az ősiséggel kapcsolatban a káptalanok és a konventek egészen különleges megbízatást kapnak. Ezek a megbízatások ugyan nem olyan természetűek, mint a jelenleg érvényben lévő nyilvános telekkönyvek, de kétségtelen dolog, hogy a magyar földtulajdon kérdései terén adminisztratív és nyilvántartási szempontból óriási szolgálatokat tettek a konventek es a káptalanok. Hogy nagy súlyt is helyeztek rájuk, erre nézve jellemző, ha utalok azokra a királyi dekrétumokra, amelyek kifejezetten hangsúlyozzák, hogy a káptalanoknak 'MB a konventeknek teljesen függetleneknek kell lenniök, annyira, hogy csak a király lehet az ő hűbéruruk, csak a király adhat nekik utasítást. Ha tovább vizsgálom ezt a kérdést, amely szerény megítélésem szerint éppen a végrehajtást illetően annyira fontos és döntő szerepű, akkor legyen szabad rámutatnom arra, hogy ugyanabban az időben, az ősiség felállításakor igen szigorú rendelkezések történtek abban az irányban, hogy a birtpktulajdonnal, tehát a fekvő jószággal kapcsolatos

< viták és nézeteltérések a leggyorsabban intéződjenek el. Ez a gyorsaság végighúzódik a későbbi királyok alatt is. sőt azt is látjuk, hogy Zsigmond idejében a birtoktulandtonnal kapcsolatos^ gyakorlati eljárásra, végrehajtási eljárásra részletes utasításokat kapnak a káptalanok oly értelemben, hogy a helyszíni szemléknél milyen szempontokat kell szem előtt tartaniok. Látjuk tehát, hogy a határok közé szorított és egyéni, vagy köztulajdonba kerülő fekvőjószágok kétségtelenül a legnagyobb éberséget és gondosságot kényszerítették a legilletékesebbekre, elsősorban pedier magára a királyra. Ha az Albert király alatti dekrétumokat vizsgáljuk, megint azt látjuk, hogy nyomatékosan hívják fel a figyelmet arra. hogy a birtoktula;jdon kérdésében gyorsan kell dönteni, e tekintetben nem szabad bizonytalanságot előidézni, mert a bizonytalanság a földtulajdon kérdésében súlyosan visszahat magára a föld használatára is. (Rajniss Ferenc: Bölcsebb emberek voltak, az biztos! — Br. Yay Miklós: Ez igaz!) Ha vizsgálom továbbá Mátyás király intéakedéseit, akkor azt látom, hogy azok is a legerélyesebben kiemelik és hangsúlyozzák, hogy az első nyolcados törvényszéki perbehíváskor addig kell folytatni a pert. míg azt a pert be nem fejezték. De azt.?is látjuk, hogy Mátyás király ugyancsak a földtulajdon bizonyítása során döntő szerepet játszott káptalanoknak és konventeknek a függetlenségét mégjobbaii körül kívánta bástyázni, mégjob. ban megkívánta erősíteni. Üjra csak azt mondhatom: arra tanít bennünket a Corpus Juris ezeresztendős gyakorlata és eredménye, hogy a földtulajdon kérdésében nem hezitálhatunk, g-orsan kell intézkednünk, mert ezer éven keresztül az volt az elv, hogy a legnagyobb vcí-rsdelem a késedelmeskedés és a bizonytalanság. De hivatkozhatom II. Ulászlóra, sőt később azokra az időkre is, amikor a szerencsétlen mohácsi vészt követő időkben a Habsburgkirályok alatt történt gondoskodás a földlajdoim:i] kapcsolatban. Mit látunk ekkor? Azt, hogy í. Ferdinánd alatt az 15Î2. évi besztercebányai XL. törvénycikk is kimondja, hogy a bíráskodás folytonosan és megszakítás nélkül tartson.