Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.

Ülésnapok - 1939-255

256 Az országgyűlés képviselőházának £55. ülése 194& április Sö-án, csütörtökÖrl. & törvényiavaslatot annak közjogi vonatkozásai miatt nemcsak az igazságügyi, hanem a közjogi bizottságnak is ki kellett volna adni részletes jelentéstétel végett. Ami a javaslatnak a közélet tisztaságát érintő rendelkezéseit illeti, tiszteletteljes megjegyzésein, hogy ez a javaslat filius ante patrem. Meg kellett volna ezt a javaslatot előznie először a törvényhozói összeférhetienség törvényjavaslatának, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) másodszor a köztisztviselői összeférhetlenség rendezésének. Meg kellett volna előznie a törvényhozói összeférhetlenség törvényjavaslatának már csak azért is, hogy senki ne vádolhasson bennünket törvényhozókat, (Egy hang a szélsőbaloldalon: Vizet prédikálunk és bort iszunk!) az országgyűlés egyetlen tagját sem azzal, hogy a közélet tisztaság vizét prédikálja és esetleg az országgyű lés egyik-másik tagja — mondom, csak esetleg — az összeíérhetlenség borát issza. (Helyeslés és derültség a szélsőbaloldalon.) T. Ház! De meg kellett volna előznie ezt a javaslatot a köztisztviselői összeférhetlenség általános rendezésének is, hogy végre tisztán álljon a köztisztviselő éf.« a nagyközönség elő^t egyformán, hogy mit szabad és mit nem szabad a köztisztviselőnek. Ennek a törvényjavaslatnak hatálybalépése után az a helyzet fog- fennállani, hogy viszonylagosan kis bűnöket szigorúan büntetünk esetleg ugyanakkor, amikor súlyos erkölcsi összeférhetlenségek felett továbbra is szemet hunyni leszünk kénytelenek. Felmerül a kérdés, milyen szándék vezethette az igazságügyi kormányzatot ennek a törvényjavaslatnak benyújtásában, a megtorlásé-e vagy pedig a prevencióé. Azt hiszem, hogy kifejezetten a prevenció szándéka vezethette az igazságügyi kormányzatot, amikor ezt a törvényjavaslatot a Ház elé hozta, hiszen a magyar köztisztviselői kar igazán nem szolgált rá arra, (Ügy van! a középen.) hogy a megtorlás szándékával hozzanak a Ház elé egy törvényjavaslatot, amely vele foglalkozik. Bizonyos vagyok abban, hogy ez a javaslat a derék és áldozatos köztisztviselői kart nem büntetni és megbélyegezni, hanem védeni akarja minden olyan gyausítás és kísértés ellen, amelynek ezekben a rendkívüli időkben számos köztisztviselő ki van téve. (Úgy van! a középen.) Tényként szögezhetjük le, hogy a magyar köztisztviselők, kezdve a kormány tagjain és a minisztériumok vezető tisztviselőin, a legkisebb falusi jegyzőig, még soha annyit nem dolgoztak, mint amennyit a mai időkben dolgoznak (Ügy van! Ügy van!) A háborús gazdálkodással, a közellátással és a hadbavonultak gondozásával kapcsolatban olyan feladatok zúdultak nyakukba, amilyenekről régebben sejtelmük sem volt a közigazgatás embereinek. Hozzávehetjük még, hogy az Örvendetes országgyarapodás, a katonai behívások és az utánpótlás elmaradása következtében sok hivatal nem is teljes létszámú. (Börcs János: Sehol sem!) Azt hiszem, ezzel szemben meg kell állapítani, hogy a közvélemény meglehetősen rossz véleménnyel van a közigazgatásról, és bizony gyakran elhangzik a köztisztviselőkkel és számos hivatallal szemben a kivételezés és á megvesztegethetőség vádja. Az egyik oldalon tehát azt látjuk, hogy a tisztviselő sokat és áldozatosan dolgozik, a másik oldalon viszont azt tapasztaljuk, hogy a nagyközönség a csak kivételnek számító visszaéléseket veszi észre és általánosítja igazságtalanul. Nézzünk egyszer szembe ezzel az ellenléttel és keressük meg az okait. Azt hiszem, hogy az okok között elsőrendű szerepet játszik az, hogy a háborús gazdálkodás az állami tisztviselők számát felduzzasztottá és a tisztviselőket közvetlen kapcsolatba hozta a gazdasági élettel. Közeli a veszély, hogy megkísértetik Önmaga alsóbb ösztöneitől az a tisztviselő, vagy az érdekeltektől, de arra is megvan a lehetőség, hogy a köztisztviselők és az érdekeltek közé befurakodjanak a helyzetet nyerészkedésre f elhasználó közvetítők. Azután a közellátás és a hadbavcnultak hozzátartozóival való érintkezés olyan felekkel hozza össze a köztisztviselőt, akik lelkileg nyugodtnak egyáltalában nem nevezhetők és mindenben jogos vagy vélt sérelmet hajlandók felfedezni és a sajátmaguk ügyének el nem intézését úgy beállítani, hogy a köztisztviselő részrehajló. Azután .a túlzott centralizáció eredményeképpen az ügyek elintézésének elhúzódása is melegágya annak a gyanúnak, hogy annak ügyét előbb intézik el, akinek befolyása, pártfogója van. vagy pedig megvesztegette a köztisztviselőt. Ennek a gyanúnak eloszlatására nem lesz elegendő semilyen kemény törvényes intézkedés. Egyetlen eredményt hozó megoldás lehetséges, az, ha a közigazgatást egyszerűsítik és decentralizálják. (Úgy van! Úgy van! a baloldalon és a balközépen.) Ha egyik-másik minisztériumban — gondolok itt éppen a belügyi kormányzatra. mert az államadósságok ügye is felvetődött itt — háíromszor annyi tisztviselőt állítanak be, mint amennyi most ott van, akkor is el fog húzódni esztendőkig egy-egy állampolgársági ügy elintézése. (Úgy van! balfelől.) A magam részéről egészen feleslegesnek tartom azt, hogy az állampolgársági bizonyítványok kiadását a belügyminisztérium intézze, amikor azt sokkal gyorsabban, sokkal közvetlenebbül elintézhetné a helyi közigazgatás is. T. Ház! Ennek az ellentétnek oka azután az is, hogy vannak hivatalok, — az előbb már szó volt itt erről — ahol kenyeret is alig biztosító fizetésért dolgoznak köztisztviselők és olyan súlyos ^ügyeket intéznek, amelyekben sokszor nem tízezer, hanem százezer pengők, esetleg nyereségek is forognak kockán. Igen közeli itt is a gyanú, hogy az a szegény köztisztviselő kísértésbe esik, hogy bizonyos előnyök kedvéért " egyik vagy másik félnek juttassa,^ még talán nem is egészen törvénytelen formák között azt a kijelölést, vagy azt a megbízást. Itt is csak egyetlen megoldás lehetséges, az, hogy legyen inkább kevesebb köztisztviselő, de azokat fizessék tisztességesen (Helyeslés balfelől.) és a tisztességes fizetés ellenében követeljenek tőlünk százszázalékos munkát. Az egyenlőtlen elbánás gyanúját kelti sok vidéken -az a viszony, amely a nagybirtokok, nagyüzemek és a közalkalmazottak között van. Magam is ismerek helyeket, ahol a közalkalmazottak — kezdve a főbírótól le a csendőrörs parancsnokáig és az állomásfőnökig — juttatásokat kapnak a nagybirtoktól vagy a nagyvállalattól. Szinte konvencióként kapják azt a rétet, vagy azt a tejet vagy bizonyos más juttatásokat. Bizonyos vagyok abban, hogy a közalkalmazott nem engedi ezzel magát megvesztegetni, de az megint tudott dolog, hogy az a kisgazda vagy napszámos abban a tudatban él, hogy a közalkalmazott az uraságnak, vagy a cukorgyárnak, vagy valamely más nagy magángazdasági cégnek az ügyeit sokkal szíveseben, sokkal gyorsabban