Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.

Ülésnapok - 1939-254

Az országgyűlés képviselőházának 251 ponyvatermékek papírfelhasználása évente 50— 60 vágón rotációspapír. Amikor a komoly napi­lapok, komoly hetilapok és tudományos lapok nem kaphatnak kétoldalnyi terjedelem eme­lést, hogy a rendeleteket, vagy azok tartalmát leközöljék, akkor ezek a lélekmérgező és lehe­tetlen ponyvaregények vagonszámra fogyaszt­ják el a papírt, amelyet tudjuk, hogy milyen nehéz körülmények között szerzünk be külföld­ről. (Ráez Kálmán: Például lisztért.) Ez a gaz­dasági vonatkozása a kérdésnek. A szellemi vonatkozása, t. Képviselőház, az, amit már az előbb is voltam bátor emlí­teni, hogy a statisztika szerint az összes bű­nözők 60%-a olvas ponyvaregényt. Nem azt mondom ezzel, Ihogy min'denki a ponyva kö­vetkeztében lesz bűnöző, de kétségtelen, hogy ezeknek az amúgy is talán inficiált lelkivilá­gát a ponyva olvasása még inkább rombolja és még inkább képessé teszi társadalomellenes cselekedetek elkövetésére. A harmadik vonatkozása ennek a kérdés­nek az, hogy ezek a ponyvák mind teljesen idegen témakörben mozognak. Az afrikai ide­genlégiótól és az amerikai cowboyoktól kezdve Indiáig (Palló Imre: Zsidó hősök szerepelnek bennük!) mindenféle fantasztikus dolgok sze­repelnek ezekben a ponyvaregényekben, de nem találunk köztük egyetlenegyet sem, amely a magyar nemzetnevelést, a magyar öntuda­tot, a magyar lelkiséget, a magyar nép lelki­világához közelálló tárgyakat ölelne fel. Dics­fénybe állítják ezek a ponyvák az idegenlégió bűnözőit, dicsfénybe állítják azokat a körülmé­nyeket, amikor tucatszámra gyilkolják le egy­mást az emberek, általában bűncselekmények vannak bennük humorosan vagy tragikusan, de minden körülmények között úgy előadva, hogy azok legalább is kíváncsivá és érdeklő­dővé, sőt nem egy esetben »majd én is meg­próbálom!« gondolkozásúvá teszik az em­bereket. A negyedik vonatkozása ennek a kérdés­nek az, hogy amikor a sajtóban igen komoly revíziót hajtottak végre és a napilapok, a heti­lapok és általában az időszaki sajtótermékek megjelentetéséből kizárták a zsidókat, akkor ezeknek a ponyváknak kiadói majdnem kivé­tel nélkül nem magyarok és nem keresztények (Meskó Zoltán: Álnév alatt írnak!), hanem zsi­dók és így kijátsszák azt a célt, amelyet tör­vényileg akartunk biztosítani, hogy magyar betű csak magyar ember tollából jelenhetik meg. T. Képviselőház! 'Ezt az idegen irányú írást azzal igyekeznek leplezni, mint közbe­szóló képviselőtársam mondotta, hogy álneve­ket használnak és így bizonytalanná teszik, hogy kik írják ezeket a dolgokat. Az ötödik vonatkozása ennek a kérdés­nek az, hogy komoly magyar írók, akik közül, sajnos, nagyon sokan nagyon nehéz ( helyzet­ben vannak, ezek miatt a ponyvák miatt nem tudnak olyan megélhetéshez és keresethez jutni, amely mellett komolyabb és eredménye­sebb irodalmi munkásságot tudnának kifej­teni. Még talán tovább is sorolhatnám azt, meny­nyi káros hatása és vonatkozása van a pony­vának, de ehelyett inkább arra térek rá, mit kellene csinálni. Nem elég az, amit a kor­mányzat részéről kezdeményeztek, nevezetesen az, hogy ezt a romboló ponyvát egy alkotó, megfelelő irányú és nemzetnevelő ponyvával akarják kiszorítani. Látom, hogy vannak bi­. ülése 19 U2. április 29-én, szerdán, 207 zonyos kísérletek, amelyek nemzeti íróinkat és nemzeti irodalmi alkotásainkat népszerűsítik, azonban a verseny komoly — mondjuk, az al­kotó ponyva és a romboló ponyva között na­gyon egyenlőtlen, mert a romboló ponyva az emberek alacsonyabb ösztöneit fogja meg és természetesen a rosszat, a tilost az ember min­dig jobban szerette és jobban kedvelte és ez nagyobb hatással van rá, míg az alkotó, a ko­moly iro'dalom számára emellett unalmassá és nehézzé válik. Tehát az az eljárás, amelyet a kormányzat eddig követett, nem elégíthet ki, nem elégítheti ki különösen azt a nagy nem­zeti célt, hogy az utcára kerülő nyomtatvá­nyoknak bele kell illeszkedniük a magyar nem­zeti gondolkozásba (Helyeslés.), bele kell illesz­kedniük a magyar nemzeti célokba és a ma­gyar nemzeti öntudatot, a nemzetihez való tar­tozást és a jóra való nevelést kell biztosíta­niuk. A megoldásnak sokkal erélyesebbnek kell lennie. Amikor az egész magyar sajtó szigorú cenzúra ellenőrzése alatt áll — történik pedig ez honvédelmi, vagy nemzetpolitikai érdekből —' akkor, azt hiszem, ugyanilyen fontos nem­zetpolitikai érdek a,z is, hogy a ponyva is ha­sonló cenzúra ellenőrzése alatt álljon. Azt kérdem tehát a miniszterelnök úrtól — és erre kérek választ és intézkedést —, hogy hajlandó-e felállítani egy olyan cenzúra­bizottságot, amely kifejezetten ezeknek az ut­cai terjesztésen alapuló úgynevezett ponyva­regényeknek az elbírálásával foglalkozik és azután kolportázs jogot és papírt csak olyan ponyvaregények kinyomatásához adjon a mi­niszterelnök úr, illetőleg a bélügyminiszter úr, amely regényeknek utcai terjesztését ez a cen­zúrabizottság helyesnek és jónak tartja. Abban a meggyőződésben vagyok, hogy ha egy komoly bizottságot állítanak össze, akkor ez a bizottság legalábbis a, nagyon piszkosát, a nagyon rosszát, ki fogja selejtezni ezeknek a ponyváknak; bár a cenzúrabizottságról nem vagyok a legjobb véleménnyel, hiszen eleget tapasztalhattuk azt, hogy miképpen működik, például a miniszterelnök úrnak Beszterce né­met városra vonatkozó megjegyzését, amely nem helytálló, szinte áteresztették, de talán mégis itt be fog következni az, hogy a rostá­lás mellett az egészen selejtes, az egészen rom­boló hatású fércmunkák nem fognak kikerülni az utcára, ahol azután az ilyen behatásokra igen fogékony ifjúság a legkönnyebben hozzá juk juthat. A miniszterelnök úrnak módja lenne ezzel a cenzúrabizottsággal intézkedni, ugyanígy a belügyminiszter úrnak is módjá­ban van a terjesztési engedélyek megadásával vagy meg nem adásával intézkedni, tehát ez a kérdés a legegyszerűbb módon és rövid úton megfogható. Annál inkább szükség van ilyen cenzúra­bizottságra és ilyen ellenőrzésre, mert meg kell állapítanunk, hogy, sajnos, a ponyvának az irányzatával még komoly magyar írók is el­követnek olyan műveket, amelyeket utóbb csak szegy élni fognak, amelyeknek nem volna sza­bad az utcára és így a nép kezébe kerülniök. ahogyan a napisajtó vitáiból is tájékozódva, lehetünk arról, hogy miről van szó. (Rátz Kál­mán: »A cigányleány csókja!«) Kérem az igen tisztelt miniszterelnök urat, hogy ezt a régóta húzódó kérdést, az utcai ter­jesztéssel terjesztett szépirodalmi műveket, röviden szólva: a ponyvát most már komolyan j vegye szabályozás alá olyan értelemben, aho­gyan voltam bátor kérni és méltóztassék e 38*

Next

/
Thumbnails
Contents