Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.

Ülésnapok - 1939-254

208 Az országgyűlés képviselőházának 25 U. tekintetben a legsürgősebben intézkedni. (Helyeslés.) Elnök: Az interpellációt a Ház kiadja a miniszterelnök úrnak. Következik Meskó Zoltán képviselő úr interpellációja a belügyminiszter lírhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Moc^áry Ödön jegyző (olvassa): »interpelláció a magyar királyi belügyminiszter úrhoz az idegennevű mozgóképszínházak névé* nek megmagyarosítása tárgyában: Hajlandó-e a belügyminiszter úr sürgősen intézkedni az iránt, hogy az idegennevü mozgóképszínházak záros határidőn bélül magyar név felvételére köteleztessenek? Meskó Zoltán s. k.« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Meskó Zoltán: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Azt hittem, hogy ezt a kedvenc témámat, amelyet én feltétlenül országos és mindenekelőtt magyar ügynek tartok, ma utoljára hozom a t. Ház színe elé. Ebben megint csalódtam, mert az, a miniszter úr, akitől ennek a kérdésnek az elintézése függ, nem tisztelt meg bennünket jelenlétével. Mégis szóváteszem ezt a kérdést és ünnepélyesen kijelentem, hogy mindaddig szóváteszem, amíg eredményt nem érek el, mert lehetetlennek tartom, 'hogy Magyarország fővárosában még mindig idegeimyelvű pergőképszínházak, idegennyelvű mulatók, idegen feliratú szállodák, stib. legyenek. Ha egy idegen bejön ebbe a városba, akármelyik pályaudvarra érkezik is meg és végigmegy a Körutakon, nem tudhatja, nem tévesen szállott-e ki a vonatból és valóban Magyarország fővárosában van-e, vagy valami más idegen helyen, mert meglátja ezeket az idegen hangzású neveket, amelyeket a -magyar ember kimondani sem bir, de talán maguk a tulajdonosok sem tudnák helyesen kiejteni. Én, mint magyar ember, szégyellem magam, hogy még mindig nem intézkedett a t. kormány — ez és az előzőek — az iránt, hogy egy tollvonással rendet teremtsen ezen a téren. Igaz, hogy világháború van, igaz, hogy nagyobb problémák, nagyobb feladatok varrnak megoldásra, de ne tekintse ezt másodrangú kérdésnek, mert minden nagy világháborús feladat megoldása mellett ezt egyszerűen pár perc alatt el lehet intézni. En Magyarország vallás- és közoktatásügyi miniszteréhez kérdést intéztem eziránt minden felszolalasomiban és, ez időt rabolt el tőlem más kérdések taglalásától, de kénytelen vagyok a kérdést újból szóvátenni, mert választ nem kaptam. Az egyetlen eset volt, hogy Zsindely államtitkár úr, aki iaz akkor távollevő Teleki miniszterelnök úr nevében beszélt, magáévá tette ezt a kérdést és a maga részéről is szükségesnek, jónak és sürgősnek tartotta ennek a kérdésnek gyors elintézését. De továbbmentem. Amikor azt láttam, hogy itt a magyar kormány részéről nem találkozom megfelelő megértéssel iaz ügy iránt, — mert most már azt kell mondanom, hogy talán a megértés hiányzik ennek à'- kérdésnek elbírálásánál — akkor a lapokban állandó cikksorozatokat közöltem, felhívást intéztem a pergőképszínházak tulajdonosaihoz, s a végén már megfenyegettem őket, hogy a közönséget fogjuk megszervezni, hogy csakis magyar nevű pergőképülése 19%2, április 29-én, szerdán. színházakba menjenek, de ez még mindig csak csekély eredményre vezetett. Akadt ugyan egypár jószándékú, magyar érzésű mozgóképszínháztulajdonos, aki máris magyar névvel cserélte fel színházának idegen hangzású nevét, de ez még nem elég. Most nem akarok ismét névsort olvasni, 'hiszen vannak Savoy, Omnia, Atrium, Phönix nevű mozik és nem tudom még micsodák. Ha ezek, nem tudom micsoda történelmi nevek lennének, vagy «a magyarsághoz bármi közük lenne, vagy esetleg nagy baráti országaink érdekeit érintenék, akkor sem érteném ugyan meg, de talán meg tudnám magyarázni magamnak az idegennyelvű elnevezést, hogy azonban a Phönix-moziból miért nem lehet Tündérkert-mozi, vagy hogy az Atrium, Savoy, Capitol, Uránia, Forum nevéből miért nem lehet magyarnevű színház, ezt nem értem. , Mélyen t. Képviselőház! Bűnt követtem el én is, megmondom őszintén, hogy amikor belügyi államtitkár voltam és a moziengedélyeket kiadtuk, nem gondoltunk arra, hogy kötelezzük őket, hogy tartozzanak magyar nevet felvenni, mert aki nemzeti ajándékot kap, tartsa erkölcsi kötelességének, hogy a nemzeti ajándékot magyar néven nevezze el. Remélem, hogy a cenzúra-bizottság lesz, olyan kegyes és átengedi ezt a felszólalásomat, — az utóbbi időben ugyanis nemigen tapasztaltam, hogy ilyenirányú felszólalásokat a cenzúra átenged — hogy az ország közvéleménye és ennek nyomása folytán az érdekeltek megtudják, hogy igenis vannak itt a magyar törvényhozásban, mégpedig .a Háznak egész többsége, (Ügy van! Ügy van!) talán minden képviselő, kivétel nélkül, akik szintén rossz szemmel nézik, hogy itt idegen neveket olvashatunk az utcákon. (Ügy van! Ügy van!) Talán ennek lesz hatása egyrészt az érdekeltekre, de másrészt a t. kormányra is. Háborúban vagyunk, de Olaszország ugyancsak háborúban volt és háborúban van, mégis 24 óra alatt elintézte az idegen feliratú cégtáblák ügyét. Nem akarok hivatkozni a megszállásra. Amikor megszálltak bennüliiket, rendeleti úton elintézték az összes magyar feliratok kiküszöbölését. Tartozunk magyarságunknak, tartozunk a magyar öntudatnak, a rnagyar önérzet nevelésének azzal, hogy gyermekeink ne Átriumokba és hasonló idegen nevű pergőképszínházakba járjanak. (Mozgás.) Igaza van Csoór Lajos mélyen t. barátomnak és képviselőtársamnak, aki azt mondja hogy az utca tele van idegen ponyvákkal. Ez méltóan illeszkedik az idegen nevekhez. Én a következőkre kérném az igen t. belügyminiszter urat. Sürgősen egy egyszerű rendelettel méltóztassék intézkedni; de ha csak az óhaját fejezné ki, a moziegyesületek titkárát, vagy elnökét magához kéretné és megmondaná, hogy szívesen látná, ha magyar nevek lennének a pergőképszínházak falain, meg vagyok győződve róla, hogy még rendeletet sem kellene kiadni. Ha pedig ez nem történik meg záros határidőn belül — merem állítani, hogy az egész Ház véleményét tolmácsolom, amikor ezt mondom (Ügy van! Ügy van!)

r — ha a pergőképszínházak maguk nem tennék ezt meg, akkor megérdemlik a legszigorúbb rendeletet, mert olyan emberre, akiben nincsen magyar érzés, nem bízom a magyar műveltség egyik házát, hogy ott idegen kultúrát terjesszen, amikor a magyar önérzetet kellene emelni. Ez nemcsak üzleti kérdés, ez a magyarság szent