Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.
Ülésnapok - 1939-251
Az országgyűlés képviselőházának 251. figyelmen kívül azt, hogy ez a nép emberi életnívón csak úgy tartható, ha területén az, energiaforrásoknak megfelelően, megfelelő gyáripar is fog létesülni, és a természetbeni kincsek feltárása is kezdetét fogja venni, ami a népi érdek mellett az államérdeket is fogja szolgálni. (Ügy van! Ügy van! ai balUöéépen.) A zsidóhirtokoka't Kárpátalján elsősorban az ottani ruszinság kipróbált magyar érzésű embereinek kell juttatni (Helyeslés a balközépen.), mert a magyar államiságnak ezek a kisexisztenciák lesznek maradandó, biztos pillérei. (Ügy van! Ügy van! a balközépen.) A tennivalókat itt nem szándékozom felsorolni, mert remélem, hogy módomban lesz azokra a miniszterelnök úr figyelmét külön felhívni» csupán azt szeretném még kihangsúlyozni a magyarság felé éppen úgy, mint a többi nemzetiségi, népi csoportok felé is, hogy mindnyájunk jövője attól függ, megfogadjuk-e a miniszterelnök úrnak azt a komoly figyelmeztetését, hogy a háború feladatait az igények letompításával, erőink közös megfeszítésével, az összetartozás és az egymásrautaltság hitének szolgálatával és a függő problémák tekintetében egymásnak a miniszterelnök úr által is felajánlott lojális meghallgatásával igyekezzünk megoldani. A magyarorosz nép képviselete nevében kijelenthetem, hogy a miniszterelnök úr őszinte megnyilatkozásában hiszek, és programmja megvalósításában népemmel együtt szívvel-lélekkel támogatni is fogom. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps jobbfelől és a középen. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Boczonádi Szabó Imre jegyző: Rassay Károly! Elnök: Rassay Károly képviselő urat illeti a szó. Rassay Károly: T. Ház! Tisztelettel kérem beszédidőmnek 15 perccel való meghosszabítását. Elnök: A képviselő úr 15 percnyi meghosszabbítást kér. (Felkiáltások: Megadjuk!) Méltóztatnak ehhez hozzájárulni 1 ? flgen!) A Ház a kért meghosszabbításhoz hozzájárul. Rassay Károly: T. Ház! A miniszterelnök úr tegnapi bemutatkozó beszédének a végén azt mondotta, hogy az ő szavai uitán most már a Házra hárul a kötelesség és feladat, hogy mondja el véleményét. Ez a felhívás, azt hiszem, kötelességévé teszi mindenkinek, aki ebben a Házban egy bizonyos politikai gondolatot, vagy irányt képvisel, íhlogy a miniszterelnök úr bemutatkozó programmjával szemben a maga álláspontjait leszögezze. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Nekem és politikai barátaimnak a helyzete nagyon egyszerű. Mint Tildy Zoltán t. képviselőtársam már rámutatott, a miniszterelnök úr klasszikus tömörséggel jellemezte a maga Programm ját, amikor azt mondotta: változatlan kabinet — remélem, hogy a változatlan kabinet még ma is változatlan (Derültség a szélsöbaloldalon.) — és változatlan programra. A logika és a politikai erkölcs azt követeli meg, hojry mi, akik ezzel a kabinettel és ezzel a programmal szemben elvi elgondolások alapján ellenzékben voltunk, levonjuk a következtetést, és a miniszterelnök úr kormányával, programmjával és politikaijával szemben továbbra is ellenzéki állásponton maradjunk. Annál inkább meg kell ezt tennünk, mert az általános kijelentéülése 19A2 március 20-án, pénteken. 119 seken túl a miniszterelnök úr által bejelentett részletintézkedések semimi kétséget sem hagytak abban a tekintetben, hogy a miniszterelnök úr valóban a változatlan kabinebnek változatlan programmját akarja folytatni felfokozott tempóban és méretekben. Ezzel, t. Ház, én a magam részéről tulajdonképpen be is fejezhetném a felszólalásomat. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Semmi szükség sincsen arra, hogy ezt a mi ellenzéki álláspontunkat most indokolással támasszam alá. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Pedig nem ártana!) Nincs semmi jogosultsága sem annak, hogy ma elvi politikai harcokat folytassunk. Én a magam részéről semmi körülmények között sem / akarok résztvenni abban a politikai kirakó-vásárban, amelynek tegnap tanúi voltunk (Felkiáltások a széls&baloldalon: Halljuk! Mi volt az?), de nem is tartanám méltányosnak. Az igen t. miniszterelnök úr rendkívül kritikus időben egy eddig vezetett politikának átvételével óriási felelősséget vállalt magára, amikor az ország ügyeit tovább akarja vinni, és ez tálába a legvilágosabban abban a megállapításában jut kifejezésre, hogy az ő kabinetje háborús kabinet. Azt hiszem, hogy méltánytalan volna ellenzéki állásponton maradva, felelősséget nem vállalva ebben az óriási munkában, elvi politikai harcokai inszcenálni vagy folytatni. Lehetetlennek tartom, hogy amikor mi ez a politikát nem vállaljuk és ezért felelősséget nem vállalunk, ugyanakkor elvi alapon elhangzó kritikákkal a kormány helyzetét gyengítsük, tekintélyét csökkentsük, vagy pedig az országnak oly nélkülözhetetlen bizalmát ezekben a nehéz időkben megingassuk. (Egy hang a balközépen: Kétkulacsos politika! — Élénk derültség, taps és felkiáltások a szélsőbaloldalon: Ez az!) Ha tudnám, kicsoda szólt közbe, talán válaszolnék rá. (Baky László: Mindenesetre egy magyar országgyűlési képviselő volt! — Rajniss Ferenc: Egy hang a középen! — Folytonos zaj a szélsöbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek! Rassay Károly: Ez természetesen nem jelenti azt, hogy mi feladjuk a kritikát a mindennapi élet problémáival szemben ott és azon a helyen, ahol azt nagyobb érdekek veszélyeztetése nélkül tehetjük. Mindenesetre érdekes, hogy 20—21 év után azt kell bizonyítanom, ^hogy én, amikor ezt megállapítom, komoly ellenzéki kritikára gondolok. Azok az urak, akik itt körülöttem ülnek, többé-kevésbbé változatos pályát futottak be, mert a kormányon ültek és onnan mentek ellenzékbe. (Élénk ellenmondások a szélsőbaloldalon. — Horváth Géza Rassay Károly felé: Ébredő magyar volt!) Nem igaz! Elégi? Nem igaz! (Zaj.) t \ Elnök: Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak csendben lenni, mert különben rendre fogom utasítani a közbeszólókat. Rassay Károly: Mindaddig, amíg azt nem igazolják, hogy zsidó voltam, vagy zsidó őseim voltak, egy gesztussal megyek el e mellett a megállapítás mellett. Egy hadikabinet működését kizárólag a háborús szempontok és célok szabják meg. Nincs is joga az én véleményem szerint olyan kérdéseket a közéletbe belevetni, vagy olyan kérdések megoldásával foglalkozni vágy próbálkozni, amelyek nem szolgálják közvetlenül a háború célját, nem szolgálják közvetlenül azt a gondolatot, hogy a nemzet minél kisebb áldozatával minél nagyobb katonai és
