Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-236

Az országgyűlés képviselőházának 236. 3. És amely rendelet félreértést kizáró módon elrendelné, hogy a földből karbahozott utakon az elöljáróság által az érdekeltség költségére — bizonyos körzetenként — állandó útfenntartói és gondozói szolgálat létesíttessék. Pápai István s. k.« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Pápai István: T. Házi (Halljuk! Halljuk!) Méltóztassék nekem megengedni, hogy hű maradjak multaimhoz, eddigi viselkedésemhez, és most is, mint eddig tettem, a magam pátriájából hozzam ide interpellációm anyagát. Egyik előző parlamenti beszédemben azt mondottam, hogy az alföldi útvilág mikénti állásának olyanforma szerepe van a gazdasági életben, mint az egészséges fizikumban a yéredénynek. Most is fenntartom ezt a kijelentésemet és ismételten állítani vagyok bátor, hogy amint az egészséges emberi fizikum el sem képzelhető egészséges véredények nélkül, éppen úgy nem lehet egészséges gazdasági élet, nem lehet normális termelési rend a mezőgazdaság világában járható utak nélkül. Az irányított gazdálkodás szükségességének rendjéhez érkeztünk el gazdasági életünkben. A termelés rendje harmóniát követel a termelés és a fogyasztás között. A kínálat és kereslet viszonyában nem lehet nagy kilengés hosszú időn keresztül megbosszulatlanul. A járhat« utak legalább is annyira szükségesek a gazdasági életben, mint amennyire szükséges például egy nagy kőszénbányának vasúttal való ellátása. Erdélyben például, ha jól tudom, ott vész vagy másfelé orientálódik, másfelé keres kiutat a sok fa, mert nem talál kapcsolatot mivelünk, nem lehet ide szállítani. Aki kétségbevonná ennek a kérdésnek a termelés rendjét érintő jelentőségét, az jöjjön el az Alföld széles világába, a Nagykunságra, a Jászságra, a Hajdúságra, ott majd meglátja, hogy az Őszi esőzések megkezdésétől a tavaszi pirkadásig valóban meghal »z élet, sáros dágvány terül el az alföldi rónán, amely miatt nemcsak a szekerezés lehetősége áll meg, hanem még gyalogember számára is valósággal istenkísértés a tanyából való kimozdulás. Ilyenkor nálunk valóban meghal az élet, mert csak a madár jár a levegőben, a kint lakó parasztemberek ezrei pedig még saját tanyájuk udvarán is csak úgy tudnak a fennakadás veszélye nélkül járni, hogyha szalmát hánynak a lábuk alá a sár tetejére. Ezért mondtam én többször, t. Ház —• talán méltóztatnak egyes képviselő urak emlékezni a kijelentésemre — hogy agyán bugyog nálunk a kerék. Aki nem ismerné az alföldi parasztember világának ezt a szomorú terminus technikusát, annak én megpróbálom ezt megmagyarázni. Ez azt jelenti, hogy a kerék agyának egyik lyukán kimegy a híg dágvány, a másikon pedig bemegy, es közben bugyogó hangot hallat. De nemcsak ez a hang. amelyet igen gyakran hallunk az alföldi szekerezés világában, hanem a lovak lábának euppanásszerü kihúzása is a feneketlen sárból jó altatószer a szekérben ülő embernek, de szörnyű átok annak a szerencsétlen kocsisnak. Borzasztó és elszomorító látvány az, amely ezeken a helyeken ilyenkor látható: gőzölgő, vonagló, kimerült állati testek, a világgal összevesző önmagával is békétlen, panasszal teli parasztember, az úton elakadt, felborult, sárba rekedt Szekerek, összetört, széttépett szerszámok úton-útfélen. Mindez le nem tagadható és le nem kicsinyelhető argumentuma, bizonyítéka annak, ülése 1941 december 17-én, szerdán. 579 amit t. Ház sajnálattal kell kijelentenem, hogy talán Árpád apánk bejövetele óta mezőgazdasági utaink állapotán vajmi kevés javítás történt. Ezeknek a dűlőutaknak pedig — nem szólok az országutakról — az a természetük, hogy amilyen rosszak, olyan hosszúak is. Nálunk, a Kunság, Jászság és Hajdúság területén 30—40— 50-$>.000 holdas határok vannak 15—20 kilométeres végnélküli hosszú utakkal. Méltóztassék elgondolni, mit jelent az előbb vázolt módon ezeken az utakon keresztülmászni, amikor minden puskalövésnyire meg kell állni és kereket tisztítani. Nálunk a keréktisztító szerszám apáról fiúra szálló örökösödési tárgy, fontos gazdasági eszköz. Egy város határában 2000— 2500 kis tanya fehérlik odakint, amelyeken ezrével laknak a kis parasztemberek, akik száműzöttek ősztől tavaszig, mert megáll ott minden kultúra, minden közlekedési lehetőség. Éppen ezért — sajnos — a gazda maga nem is nagyon lakhat kint a tanyán. Amikor én az országnak más, szerencsésebb körülmények között élő vidékein járok és figyelemmel kísérem a szekerező parasztembert, akinek ott jobb utakon, homokos talajon könnyen jár a szekere, akkor mindig önmagammal is békétlenkedve és méltatlankodva teszem fel azt a kérdést, hogy ugyan mi oka lehet annak, hogy ott a Tiszántúl, az alföldi róna széles közepén ezer esztendő óta a mi sorsunkon ilyen kevés változtatás történt. (Palló Imre közbeszól.) Elnök: Csendet kérek! Pápai István: Mi lehet a mi nagy bűnünk, amelyet elkövettünk, hogy nekünk, kunoknak, jászoknak és hajdúknak ezer esztendő óta ilyen siralmas sors jutott osztályrészül. Az igaz, t. Ház, hogy a mi apáink kurucok voltak és az osztrákokkal való közösség idején talán éppen ezért nem is voltak grata personal?. Az is igaz, hogy mibelénk, a néhai apák mai utódaiba, csak került még ebből a kuruc vérből egy kicsi, de nekünk az a szerény tiszteletteljes véleményünk, hogy amennyi abból mibennünk van, annyi talán kell is belőle, mert hiszen ma már ott tartunk, — Istennek legyen örök hála érte — hogy nem szégyen magunkat magyaroknak vallani, nem kell már Béccsel veszekednünk, a mi áldozatunk, a mi küzdelmünk édes hazánk boldogítására fordítható. Mi, a kuruc elődök utódai, különböző hitünk mellett is a magunk megadásával borulunk le a közös Isten előtt és kivont karddal védjük a hazát ezer esztendő óta vérünk bőséges hullásával, hiszen a világháború halálának kaszája széles rendeket vágott a mi soraink között. Súlyos; de ragyogó argumentumok ezek a mi hűségünket illetőleg. Azt is tudtuk pedig, hogy a ini általunk befizetett milliókból annak idején jutott a tótnak, jutott a horvátnak, jutott a bosnyáknak, mert ott fényes paloták, kultúrépületek, gyönyörű hidak, alagutak, vasutak épültek és közérdekű létesítmények hosszú sorozata nagy vagyon beruházásával és óriási áldozattal lett elhelyezve (Igaz! Ügy van!} akkor, amikor mi kultúrában hátramaradtunk és a beruházásoknál mindig hiányt szenvedtünk. Ami volt, az elmúlt. Trianon szörnyű igazságtalansága miatt és annak következtében azok a gyönyörű kultúrpaloták, azok a nagy állami beruházások ott a tótoknál, horvátoknál és a bosnyákoknál idegen nációk vagyonává lettek, mi pedig keseredett szájízzel, összeszorított fogakkal, de Istenbe vetett hittel, soha nem Iá-