Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.
Ülésnapok - 1939-236
562 Âz országgyűlés képviselőházának 236 künk a népkisebbségi jogok Ígéreteit. Természetes dolog, hogy a fuldokló ember kétségbeesésével igyekeztünk minden segítség után nyúlni (Meskó Zoltán: Még a zsidóba is belekapaszkodtak!); a végén azután csakugyan azt vettük észre, hogy szalmaszálba kapaszkodtunk •Egyfelől ezek az átélések menekülő leikekké tettek minket, másfelől pedig azt kellett éreznünk, hogy a menekülés magaslatává lett az a szellemi terület, melyet azelőtt közömbösnek, levegőnek vettünk, könnyedén vettünk, úgy vettünk, hogy az csak forma, az csak anyakönyvi hivatali rovat, hogy milyen vallású valaki. Ebben a lelki átalakulásban akkor, 22 éves időnk alatt, fokról-fokra láttuk kifejlődni azt, hogy egyházaink nekünk először a családban adtak léleknyugodalmat és gyermekeink iránt való szeretetet, egymásba kapcsolódást, testvériséget, azután pedig megadták nekünk azt a történelmi hivatásunkból folyó jelen rendeltetést, hogy a szenvedésekben együtt tartani, keresztény erővel egymásban bízni és Istenben hinni — ez az egyetlen segítség (Éljenzés és taps-) Ezt megtanultuk a keresztény egyházak vezetése alatt és ennek az átélésnek az ereje mondatja most velem és mondatja az egész Erdélyi Párttal, hogy amikor a zsidók recepciójának törvénye hatálytalanításáról van szó, mi nem a zsidóság elleni indulattal, hanem annak a történelmi fejlődésnek dicséretében, magasztálásában és megbecsülésében, amelyet nekünk a keresztény egyházak adtak, igyekezünk felfogni ennek a törvényjavaslatnak a jelentőségét. Mi úgy érezzük, hogy azt a történelmi törést, amelyet tévedésből csinált az 50 esztendő előtti liberális fellendülés és nekibuzdulás, most lényegében egy törvényben helyrehozza ez a törvényjavaslat, helyrehozza abban a tekintetben, hogy törli a magyar törvénytárból azt a törvényt, amely tulajdonképpen Szent István államalapításának alapeszméje ellenére került bele a törvénytarba. (Ügy van! Ügy van!) Az, hogy a bevett vallás fogalmát, adományozták abban az 1895. évi törvénycikkben az izraelita vallás részére, lehet eszmeileg abból kiindulás, hogy megbecsülöm az egyistenség vallását, amely kultúrtörténeti rendben megelőzte a kereszténységet és a kereszténységnek minden tekintetben példát mutatott. Lehet, hogy ez a megbecsülés is közrejátszott abban, hogy a bevett vallások közé sorozzák be az izraelita hitfelekezetet is. Itt azonban nem a vallásos alapeszmékről van szó, — mert hiszen önmagában véve mindegyik valláseszime nemes, mindegyik szép és mindegyik jó, mert egy-egy hithez, egy-egy lelkiállapothoz, szóval transzcendentalizmushoz fűzi az embert, nemesebbé teszi az illetőt. Ámde előáll az, hogy a vallások a maguk gyakorlatában átalakulnak, egymással szembekerülnek, sőt nemcsak egymással kerülnek szembe, hanem a népélettel is, a társadalmi élettel is szembekerülnek a maguk tömörülése miatt és akkor előáll az a helyzet, hogy az alapeszmeileg gyönyörű és szép vallás a maga gyakorlati kivitelében és tömörülésében keserves kínszenvedéssé válik mind hordozójára nézve, mind az azzal szembenállókra nézve. Ez a helyzet állott elő a zsidó vallással, amióta a zsidó állam megszűnt, mert üldöztetése során mindenütt ellenségnek érezte a maga környezetét és azzal az ellenséges környezettel szemben .való ellenséges állásfoglalás szerint fögtá fel a maga közösségét. A szerint ülése 1941 december 17-én, szerdán, tette azt erkölcsi alapjává, hogy csakis ä maga összetartására s másokkal szemben való kiélezésére fordítsa. így lett a nemes vallási alapeszme társadalmilag gyötrelmessé mû s vallásokkal, más népekkel szemben. Ez a helyzet az egész középkoron keresztül megnyilvánult és természetes dolog, hogy az egész^ középkoron keresztül éppen ezért a kereszténységgel a legélesebben szembenállott. Viszont a keresztény középkornak egyik vezető állama éppen Magyarország volt Kelet felé azzal a küldetéssel, hogy a kereszténységet védje és terjessze. Természetes tehát, hogy ebben a fejlődésben, az ilyen állami fejlődésben a zsidók recepciója, befogadása semmiképpen helyet nem foglalhatott, legfeljebb úgy alkalmazták a zsidókat, mint királyi pénztárnokokat, vagy adószedőket, akiket anyagiasságuk miatt erre sokkal jobban fel tudtak használni, mint más hozzá nem értőt; de egyáltalán nem volt velük eszmei közösség, hanem ellenkezőleg, egy bizonyos távolállás, egy bizonyos tartózkodás volt ezzel a felekezettel, vagy az ehhez a felekezethez tartozókkal szemben, így tehát nem lehet azt mondani, hogy az a bevett állapot, amelyet a keresztény egyházra, azután pedig a mohácsi vésztől kezdve a keresztény egyházakra nézve a magyar állam szelleme, a magyar állam élete megvalósított, egyenrangú lehetne a zsidóság iránti felfogással, amely ezt a vallást az ország életében hol csak mint tűrt, hol csak mint eszközként szereplő, de mindenképpen egy teljesen idegen népcsoport összetartozását jellemezte. Itt tehát feltétlenül egy olyan értékelésbeli — nem értékbeli, hanem értékelésbeli — különbség van a kereszténység és a zsidóság közt mag3 r ar történeti szempontból, hogy ez az értékelés egyáltalán nem engedhette volna meg azt, hogy a zsidó vallást valami egyértékűnek tekintsék a keresztény vallással. Ez a kereszténység a felnőtt népességnek a földművelésbe, a kultúrába való beleleaidülését, a magyaroknak a hitre, erkölcsre és egyéb tanulmányokra oktatását és nevelését végezte a népéletbe hatoló szervességgel. Gondoskodott arról is, hogy a nemzet hadrakelése, a nemzet honvédelme tökéletes legyen és jó ellátásban részesüljön, s hogy ebben állandó folytonosság legyen. Gondoskodott a templomokról, az iskolákról, a városiasságról, gondoskodott az iparoknak s a kereskedelemnek a kialakulásáról. Az ilyen egyházi életnek az állami élettel szinte teljes azonossága, teljes párhuzamossága, egycélúsága olyan nyilvánvaló bizonyosság, hogy érthető, ha így fogjuk fel a bevett vallásfelekezeteket. Bevett vallásfelekezet Magyarországon csak a kereszténység lehetett, mert azután, hogy a magyar nép a pogányságot feladta s a maga ősi fajiságának, a maga fejjel a falnak menésének útját abbahagyta, az európai életbe való belépése, az európai életbe való beleerősödésie ennek a kereszténységnek a karján, ennek a kereszténységnek a szellemében történt. Amikor pedig a kereszténység a maga felekezeteire oszlott, akkor is nemes versengés állott elő: részint a nyelvet fejlesztette a protestantizmus, részint az iskoláknak egymással való versenyét idézte elő. Ez az egymással versengő magyar kereszténység Erdélyben megteremtette a külön életű magyar, államot s, amikor két, sőt három nagyhatalom viaskodott itt "Európa : közepén, akkor
