Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-225

Az országgyűlés képviselőházának 225. ülésé. 1&UÏ november 26-án, szerdán, m % Ház! A közellátás erkölcsével kapcsolatban fel kell hívnom a figyelmet arra a tényre is, hogy ézidőszerint a múlthoz viszonyítva az úgynevezett első- és másodrendű szükségleti javak, között a határ elmosódik. Ezeknek a megítélését is felül kell vizsgálni. annál is inkább, mert az úgynevezett elsőrendű szükségleti cikkek teréről a spekuláció lassan kiszorulván, azokra a szükségleti cikkekre veti rá magát, amelyek félévvel, vagy egy évvel ezelőtt jogosan másodrendű szükségleti cikkek lehettek, ma azonban már elsőréndűekké nőtték ki magukat. Ezt csak egy aprósággal, a köménymaggal jellemzem. Azt mondjuk, hogy jöjjön a tea és a kávé helyett a pergelt leves, jöjjön a köménymagos leves. De ez nem tartozik az elsőrendű szükségleti cikkek közé, hanem úgynevezett másodrendű cikk. Szabad alku tárgyát képezi tehát, természetesen a megfelelő spekuláció mindenkori áremelési kísérlete mellett. Ugyanez a helyzet a diónál és az almánál is. Bátor vagyok felhívni a miniszter úr szíves figyelmét arra, hogy az alma ugyan nem népélelmezési cikk, de még mindig sokan vannak, akiknek helyzetüknél fogva elsőrendű szükségletük. így például a gyermekek, az anyák, a betegek, a sebesültek, akár vitaminr szerzés szempontjából, akár befőtt formájában rávannak szorulva. Ezek mind azt kívániák, hogy az almát Budapesten ne lehessen kilónként három-négypengős áron adni. Az az érzésem, hogy ennek a cikknek az árazása téren egy »kis« túlzás van. (Felkiáltások jobbfelöl: Bizony! Nagy túlzás!) T. Ház! Egy úgynevezett nem fontos közszükségleti cikkre nézve kívánok most valamit szóvátenni, ami megint az árusítási erkölcscsel van kapcsolatban. Ez a cikk a sör. Nem volna baj, ha kevesebb sört termelnének, de ha már sört termelnek és az árát emelik, akkor megfelelő árusító erkölccsel mérjék ki azt, ahogy kell. (Helyeslés.) Egy gyakorlati példával igazolhatom, mennyire nem így van ez. Amikor a miniszter úr közellátási parancsa megjelent, akkor valahogy mindenki kötelességének érezte azt, — ígv én is — hog-y ea-y kicsit jobban megnézze, hogyan is szolgálják ki és mit adnak neki az emelt árakért. Előfordult, hogy egy vendéglőben vacsorázva egy pohár sört kértem, de nem azt a gyönyörű, habzó és a sörivást olyan kívánatossá tevő italt kaptam, amely úgy néz ki, hogy a hab kifolyik a pohárból, hanem a sör színe jóval megfogyatkozva a pohár belsejében volt. Ezért úgy- mondottam be fogyasztásomat, hogy 2-7 deci sört fogyasztottam. A fizetőpincér azonban minden további nélkül csak 3 deci, illetőleg egy pohár sör árát számította fel. Hívtam a tulajdonost, a tulajdonos sem igazította helyre a számlát, úgyhogy az ipartestülethez írtara ajánlva és választ kértem arra, hogy 2-7 deci vagy 3 deci sört kell-e adni? Mert ha 3 decit kell adm, akkor rendszeres visszaélés történik é téren, ha nem, akkor az árral van baj. Ha ez így áll, akkor pohár sörönként és, naponként százezres tételekben egyenként 3—5 fillért fizetnek túl a fogyasztók. Az ipartestülettől máig sem kaptam választ. (Derültség. ~ Gr. Festetics Domonkos: Kevesebb sört az embereknek és több árpát a disznóknak!) Méltóztassék elhinni, hogy ezek az apró dolgok éppen olyan kellemetlenek, minta nagy kérdések, mert hiszen ezek is a közellátás erkölcséhez tartoznak. Javítják vagy rontják azt T. Ház! A szénelosztás kérdéséről is kell beszélnem és pedig elsősorban budapesti vonatkozásban. Kérem a miniszter urat, méltóztassék meghallgatni a régi szénelosztók és a keresztény szénkereskedok tapasztalatait. De mindenesetre méltóztassék utánanézni annak, hogy az újonnan kijelölt szénkereskedők a többi nagykereskedő kárára ne kapjanak százvagonos tételeket, mert ennek megint a kisember »issza meg a levét«. (Űgy van! Ügy van!) Hiszen ha ilyen mértéken felüli juttatásokkal megbolygatjuk a szénelosztási rendet, mert ez történt, — már pedlgi a tartalékolásra is gondolni kell — akkor baj lesz a kisfogyasztók ellátásával. Mert^ az történik ez esetben, hogy egy-két városrész a kis szénkereskedok révén jól el van látva, míg más te rületeken a szénellátásban nagy hiányok lesznek. T. Ház! A közellátási kérdések között bizonyos sorrendet kell megállapítani. Tételezzük fel, hogy minden rendbejön, a közszellem is megváltozik. így vizsgáljuk meg, milyen is legyen az elosztás rendje? Amilyen Örömmel üdvözöltük azt, hogy a bevonultak hozzátar tozóit a jeggyel való vásárlásnál előnyben kell részesíteni

v ugyanígy arra kéreon a miniszter urat, méltóztassék a nagy családok részére is »elsőbbségre jogosító vásárlási jegyeket«, illetve igazolványokat kiadatni. Ez a? a legtermészetesebb szociális igény, hogy akinél odahaza Öt gyermek vagy akár három is sír, szemben azzal, akinek egy sem sír, pedig Budapesten kevés helyen sír sok gyermek, az ilyen ember, illetve az ilyen család beszerzői, anyái, háztartási alkalmazottai elsőbbséget kapjanak a beszerzéseknél. (Helyeslés és taps.) Meg kell nézni végül az ellátás módját, illetőleg a kisember, a kisvásárló kérdését. T. Ház! Azok, akiknek jövedelme még a közelmúltban is elégséges volt ahhoz, hogy napi megélhetésüket fedezze, ma kétségtelenül a korábbi színvonal alatt kénytelenek f élni, illetőleg? alacsonyabb életszínvonallal kénytelenek megelégedni. Kérem tehát a miniszter urat, hogy mindenféle jeggyel csak akkor méltóztassék a köz elé lépni, ha annak teljes »aranyfedezete« lesz. De a jegy mértékét aztán szigorúan tessék betartatni, mert ma még mindig ott tartunk, hogy Európában egyike vagyunk az ellátott országnak. A jesry endszer majd biztosítást jelent. Egy idegenből idekerült gazdasági szakember megfigyelése szerint: »Milyen szegények t itt az emberek!« Miért. Amikor megkérdezték tőle, hogy miért, azzal válaszolt, azért, »mert a kirakatok anynyira tele vannak«. Azt hitte, hogy itt olyan szegénység van, hogy nem tudunk vásárolni. PedíoT) Európában még mindig egyike vagyunk azoknak az országoknak, ahol valóban lehet kapni sok mindent és ha az elsőrendű szükségleti cikkek fogyasztását korlátozzák s azokat pontosan be is osztják, a jobb fizetőképességű rétegek számára ezenfelül még mindig rendelkezésbe áll maid az is, amit úgy hívnak, »drágább«-jának így a sajt és sok más csemege. A közellátási kérdést tulajdonképpen lélektani szempontból bírálgattam és nézegettem, de nem lennék tárgyilagos, ha nem nézném meg azt is, hogy mi is van azzal a sok úgynevezett rejtegetővel, vaary hogy mi xw oka annak, hogy a kisemberek nem vallották be első szóra olyan készségesen a maguk készleteit, mint ahogyan az várható lett volna. Méltóztassék elképzelni, hogy az elmnlt 2fl nsztendőbíil 12 esztendő szorosan véve a légiiberálisabb-kapitalista gazdasági rend szellémé/