Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-234

522 Az országgyűlés képviselőházának '2SU. ülése IQUI december 12-én, pénteken. retnék itt fejtegetést adni. Rendkívül fontosnak tartom ugyanis azt, hogy mint az indokolás is, igaz ugyan, hogy nem éppen szerencsés módon mondja, — és ebben van valami igazság — a földbirtokrendező bíróság, amely 36 bíró tagból és még négy elnöki tagból áll, összesen tehát 40-ből, az utóbbi években már csak nyolcra zsugorodott le és ahogyan mi ismerjük ennek a bíróságnak a tagjait, valamennyien, akik ott maradtak, már éppen csak, hogy ott vannak. Az Ofb. jelenlegi állaga és állapota tehát már nem az, amely a nagy földbirtokpoilitikai kérdéseket megoldani hivatott volna vagy ezeket megoldani tudná. Én éppen azzal kívánok foglalkozni, hogy az Ofb.-t, amely 1920-ban, helyesebben az összeomlás, a forradalmak után az egész Európában elemi erővel előkerült földkérdés megoldására, annak lebonyolítására és a legfelsőbb bírói eljárás intézésére volt hivatva, az akkori problémáknak megfelelően indult el és csak később, sajnos, csak sok év múlva, váltotta be hivatását, amikor bizonyos gyakorlatra tett szert, mert az első intézkedések és az első bírói ítéletek sorában borzalmas tévedéseket tapasztalunk. Ahogyan azonban az 1920. évi földreform a lebonyolítás során lassan már a végső elintézésig* jutott, ugyanolyan módon ennek a bíróságnak a kerete és mérete is folyton összébb és összébb zsugorodott. Tekintsük át, t. Ház, egészen röviden azt a problémakomplexumot, amelyet az 1920-as földreform során felvetettek, milyen módon oldották azt mes: és most, pontosan 20 évvel később tisztán kell látnunk azt. amikor egy ilyen problémakomplexum előtt állunk. lhos;y vaijon helyes-e csupán ear ilyen negatív intézkedéssel, az Ofb. eltörlésével azt képzelni, hosry ez a negatív intézkedés a kérdést a megoldás felé viszi. Az indokolás is meermondja és különben is számtalanszor letárgyaltuk itt azt, hogy az 1920. évi földreform nem teljesítette azt a kötelességét, amelyet teljesítenie kellett volna. Be kell számolnunk arról, hosry 1914-től 1918-ig a világháború vérzivatarában a magyar parasztság lövészárkokban szenvedő és vérző taa^ainak, a magyar hazát védő parasztságnak, amikor már nasrvon nehéz volt a helyzet, újra és újra odaíerérték a földet, hogy ezzel is erősítsék nagy küzdelmüket. A magyar parasztság, amely egy évezreden keresztül védte ezt a hazát és egy évezreden át mérhetetlen vér áldozatok at hozott, nem kapta meg azt, amit 191819-ben ígértek neki. Itt is megragadom az alkalmat, hogy újra leszögezzem, ezt egyszerű nyelven úsrv fejezzük ki. hoi-v a magyar parasztságot akkor is becsapták. Szomorúan kell ezt megállapítanom azért, mert ennek konzekvenciái borzalmasak. Hogy később ne kelljen rá visszatérnem és a szakvonalon maradhassak, megemlítem, hogy a kormány esti lapjában, a Magyarországban tegna/n énpen Ravasz László református tnispök drámai részleteket tartalmazó cikket írt. Ebből egy részletet felolvasok, hogy rávilágítsak arra. milyen óriási problémák előtt állunk. A cikkben a püspök beszámol arról, hosry (olvassa): »Ma már a gyülekezetek több mint fele alul van a háromszáz lelken Baranyában ... egv másik egyház létszáma leszállt 169-re, de csak öt sryérmek van az egész faluban. Az idén is 230 lélekkel fogyott Baranya magyar népe, tehát már régóta minden évben egy egész falut temetünk el.« Valóban tragikusak és megdöbbentőek ezek a mondatok, hogy eoy-egy falu tűnik el évente a végeken, a veszélyeztetett határ mentén, a Dráva-parr ton. A cikk ugyanakkor megmondja azt is, mivel lehetne ezt a kérdést elintézni. Ezt már minden magyar ember tudja, aki ismeri a problémát: egyetlen orvosság az okos telepítés és a helyes telepítési törvény. Ezt nem mi, az annyiszor megvádolt forrófejű forradalmárok mondjuk, hanem Ravasz püspök a kormány lapjában. Nyilvánvaló tehát, hogy ezt a problémát minden becsületes, a magyar fajtáért aggódó magyar így látja. Azért olvastam ezt fel, hogy világossá váljanak az 1920. évi, a húsz évvel korábbi földbirtokreform szörnyű tévedései. Itt gyönyörűen meghúzódik a javaslat indokolásában, hogy az Ofb. milyen óriási területeket intézett el és milyen nagy feladatot teljesített. Ismert számok azok, hogy 260.000 házhelyet és 1,200.000 holdat vett igénybe és juttatott. Azt mondta az akkori földmívelésügyi miniszter úr, aki most kiment, hogy ezek nem lekicsinyelhető tételek. Mi nem lekicsinyelni akarunk, hanem rá akarunk mutatni a hibákra, nehogy a jövőben ugyanilyen borzalmas tévedéseket kövessünk el. Egymillió holdat mozgattak meg, ez igaz. Nem is kicsinyeljük le, ez jelentős dolog, bár nem adja a kérdés megoldását, mert akkor Ravasz püspöknek nem kellene tragikushangú deklarációt tennie. Mi történt! Az történt egyszóval, hogy az 1920. évi földreformban nem a magyar parasztság érdekei, hanem a nagybirtokos feudális társadalom érdekei győztek. Ezt le kell szögezni, mert ennek tisztánlátásából adódik annak magyarázata, hogy miért jutott mellékvágányra és ilyen szörnyű, végzetes megoldásra az egész földbirtokreform. Valamennyien tudjuk, akik a gyakorlati életet látjuk és a falut ismerjük, hogy az 1920. évi földreformnak ezek a büszke eredményei, amelyeket itt az indokolásban felsoroltak, nyilván azért, hogy mindenki megnyugodjék, hogy ilyen nagy munkát végeztek, (Piukovich József: De ez vád is a mostani földbirtokpolitikával szemben! —- Zaj. — Elnök csenget.) ezek a gyakorlatban úgy festettek, hogy a magyar parasztságnak földet igénylő és arra egyedül érdemes tagjai a falutól lehetőleg minél távolabb 8—10—15 kilométerre kapták meg a földet, lehetőleg az uradalom legrosszabb földjét és lehetőleg a legdrágábban sózták ezeknek az embereknek nyakába. T, Ház! Az egész földbirtokrendezés lebonyolításának szelleme végzetes volt a magyar fajtára, a magyar parasztság fejlődésére. Az eredmény pedig rendkívül egyszerű. Hivatkozik az indokolás is arra, hogy létesítettek 417.000 törpebirtokot. T. Ház! Ez az, amit mi végzetes tévedésnek tartunk, (Piukovich József: Nyomorgók!) mert az átlagosan 1-6 katasztrális holdas törpebirtokosok teremtésével nem teremtettek új exisztenciákat, hanem ezeket a nincsteleneket ugyanab'ban a sorban hagyták, sőt (Piukovich József: Még rosszabban!) tovább megyek: abban a pillanatban, amikor az agrárválság Magyarország kapuin kopogtatott és belépett, akkor ez a társadalmi réteg a legnagyobb nyomorral küzdött és számára az a másfél hold is sokszor a legsúlyosabb terhet jelentette. T. Ház! /Egészen röviden rá fogok mutatni, hogy ez milyen következményekkel járt. Az eredményt az okozta, hogy a pénzügyi lebonyolítás is a legtökéletesebb kapitalista és antiszociális vonalon haladt. Azért mondom ezt el, hogy a jövőre nézve éppen az igazságügyminiszter urat kérjem a helyes megoldások kezdeményezésére — rendkívül örülök, hogy ő itt van — és hogy ezek alapján az eléje