Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-234

Az országgyűlés képviselőházának 2SUbogy a magyar földibirtokrendezés kérdése nem újkeletű, mert az első ilyen irányú törvény, az 1836: VI. te. »azokról, melyek a telek haszonvételén felül a jobbágyok hasznai közé tartoznak«. Ez egy roppant figyelemreméltó törvény, éspedig azért, mert e kérdés körül annakidején jelentős vita fejlődött ki. Ez a törvénycikk tulajdonképpen az akkori, mondjuk francia forradalommal és annak eszméivel szorosan összefüggő és a szabadság, egyenlőség, testvériség elveit hangoztató, modern reformkornak a levegőjében született meg és abban élt, igen érdekes vitára adott alkalmat az 1832—36. évi pozsonyi diétán. Itt a körül folyt a vita, vájjon, a jobbágyság és a földesúr közös használatában levő legelők, erdők, nádlási jog, makkoltatás és egyéb haszonvételi jogok elkülönítése, rendezése és beirányítása milyen szerveken keresztül történjék. Roppant érdekes, ha mi ebből a szempontból megfigyeljük azt a vitát, amely 1832 december 20-án indult meg, amikor Pozsonyban I. Ferenc nyitotta meg a diétát és királyi beszédében kifejezetten azt mondotta, hogy »az úrbér tárgyalása tűzessék ki az első helyre«. Megindult a vita a felett, hogy milyen végrehajtó szerv legyen. Az egyik párt azt mondotta, hogy az úri székre kell bízni a dolgot, a másik párt, a reformpárt, a haladó párt, ahogyan abban az időben nevezték őket, a »forrófejűek« azt mondották, hogy nem lehet eg;y ilyen kérdést az úri székre bízni, ezt a kérdést egy független testületre kell bízni, amely elé egyaránt megidézhető a nemes és a johibágy. Ebben a harcban ott látjuk Kölcsey Ferenc, Deák Ferenc, Beöthy, Klauzál, Bezerédj, Páióczi neveit, akik a legyehemensebben, az ékes szónak minden eszközét felhasználva harcoltak az ellen, hogy az úri szék, tehát a földesúri bíróság döntse el azokat a kérdéseket, amelyekben i\

r jobbágyság a .legközvetlenebbül érintve és érdekelve van. Ügy látszik azonban, hogy az ellenzéket abban az időben is bizonyos fokig igyekeztek lenyomni, (Úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) mert a vége az lett, hogy mégiscsak az úri székre bízták az 1836. évi VI. te. végrehajtását és — amint majd később rámutatok — igen súlyosan tévedtek, hiszen akkor már a koreszme — száz évvel ezelőtt a koreszme! — olyan közel állt Magyarországhoz is, hogy valóban alig kellett pár esztendő s az úri szék 1848-ban megszűnt. Nézzük azonban tovább, hogyan áll a dolog, amikor egy ilyen végrehajtó szervről beszélünk. Mert ezen fordul meg mindem nem a nagyszerű gondolatokon! Legyenek a gondolatok egyszerűek, de — az én megítélésem szerint — a végrehajtás legyen nagyszerű. (Úgy van! Úgy van! Taps a szélsőbaloldalon.) Amikor tehát én ezt a korfestést elvégzem, legyen szabad rámutatnom arra is, hogy Bécsben nagyon jól tudták azt, hogy a jobbágyság felszabadítását nem lehet elodázni és éppen ezért 1853 március 2án megjelenik a császári nyiltparancs. amely a jobbágyok telkeinek, haszonvételeinek tulajdonjogba való vételét rendeli . el. Nem olyan egyszerű dolog volt ez. t. Képviselőház, mert például t gróf Dessewffy Emilnek 1842-ben végzett számításai szerint 13 millió katasztrális hold átadásáról, tulajdonba való adásáról volt szó. 13 millió katasztrális holdról! Ugyanakkor viszont azt látjuk, hogy a végrehajtásnál az osztrák bürokrácia nagy súlyt helyezett a végrehajtószervekre és felállította az úrbéri törvényszékeket. 44 úrbéri törvényszéket állítottak fel, azonkívül gondoskodtak arról, hogy öt főtörülése 19U december 12-én, pénteken. 519 vényszék is működjék a panaszok és fellebbezések eldöntése érdekében. Négy esztendő múlva még jobban erősíteni kívánják ezt az intézményt és 1860-ban az »Októberi diplomáival már felállítják azokat a megyei törvényszékeket, -- a főtörvényszékek helyett a k'iralyi táblákat — amelyek ezekben az ügyekben intézkednek. / T. Ház! Alkalmam volt az utóbbi másfél évtized alatt számtalan ilyen úrbéri vitában es perben hozott bírói ítéletet olvasni. Meg kell állapítanom, hogy a magyar mezőgazdaság történetét tulajdonképpen ezek fektették le es ezek írták meg. Csodálatos, hogy a koreszme mennyire tudott ezekben az időkben hatni. Elég arra hivatkozni, hogy a 13 millió katasztrális holdból végeredményben az úrbéri törvényszék hatáskörébe csak közel 4 millió katasztrális hold került, mert az akkori nemességnek túlnyomó része megértette a kor szavát és megtalálta a módját, hogy úrbéres közegeivel megegyezzék (Koltai József: Ügy van! Be a mai nem!) és egy becsületes gesztussal végleg rendezze a köztük levő földbirtokpolitikái kérdéseket. (Maróíhy Károly: Példaadó! — Egy hang a szélsőbaloldalon: Ma nem látjuk!) Tulajdonképpen 1871-ben zárul le ez a korszak, amely átadja a liberális gazdasági rendbe a magyar mezőgazdaságot, a magyar parasztságot. Ugyanakkor azonban, amikor polgárt csináltak abból az egyszerű jobbágyból, a földből portéka lett. Hogy ez a korszak hova vezetett, azt felesleges itt ecsetelnem, mert kétségtelen, hogy a magyar mezőgazdaság legnagyobb csődjét éppen ez a korszak idézte elő, még annak ellenére is, hogy egyes spekulatív irányzatok a gazdatársadalomnak talán segíthettek, de ott is csak egy igen vékony, szűk rétegnek. T. Ház! Ha ennek a most már majdnem száz év előtti földreformnak a végrehajtási szervezetét összehaasonlítom az Országos Földbirtokrendező Bíróságéval, határozottan arra az álláspontra kell helyezkednem, hogy sehogyan sem tudom megérteni, hogy ilyen törvényjavaslatot hoz a Ház elé az igazságügyminiszter úr. Annál kevésbbé tudom ezt megérteni, mert olyan komoly és aggasztó tapasztalatok állnak ma rendelkezésünkre, amelyek azt mutatjálk, hogy az a rendszer, amelyet egyesek tökéletes rendszernek neveznek, ezt határozottan ki kell jelentenem — min; fi ennek nevezhető, de a legkevésbbé nevezhető tökéletesnek. Hiszen ebben a tökéletes rendszerben • úgy alakul a helyzet, hogy maga

; a fÖldmívelésügyi miniszter úr nemrég beszédében a következőket mondotta (olvassa): »Ami a földbirtokpolitikát illeti, ezen a téren a törvények rendelkezéseinek megfelelően folytatjuk majd tevékenységünket. Hogy azonban ez eredményesebb legyen, elsősorban személyzetszaporítás volt szükséges. Kérdés, hogy tudok-e még kapni embert.« (Incze A"" tal: Fantasztikus!) Én mindent elkövetek, de az az aggály is fennáll, hogy a legjobb indulat, a kormány legjobb szándéka mellett sem lesz elég ember kapható erre a célra.« (Incze Antal: Amikor ott ültünk és megszavaztatták velünk ezt a törvényt, akkor nem mondották ezt. Ide jutottak tehát, hogy a miniszter úr kénytelen beismerni, hogy nemhogy tökéletes helyzet állott volna elő, hanem tökéletlen helyzet állott elő az egész földrefonnkérdésben. ßs most itt arról tárgyalunk, hogy egy intézményt, amely kétségtelenül értékeket hozott és amely, hogy úgy mondjam, mostanára tanult meg a hangszerén játszani, elkergetünk