Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.
Ülésnapok - 1939-234
520 Az országgyűlés képviselőházának 2SA és olyan szervezetet hozunk ide, amellyel ezt a nagy magyar sorsproblémát, a földreformot, képtelenek vagyunk megoldani, mert maga a miniszter úr azt mondja: kérem, én nem kapok embereket, akikkel megoldjuk. (Koítai József: Van Galiciában elég, onnan kell importálni!) Ha tehát 1941-ben a legilletékesebb helyen, a miniszter úrnál így áll a dolog, kérdezem, vájjon 1928 óta és azon idő óta, amióta az a tendencia került előtérbe, hogy nem kell ide független és politikától mentes szerv, vájjon micsoda szervezet állt rendelkezésre? Elég itt utalnunk az 1936. évi Darányi-féle telepítési törvényre. Ezzel a törvénnyel 450.000 katasztrális holdat kívántak kiosztani 25 év alatt, vagyis egy évre 18.000 katasztrális hold jutott, Ennék a kérdésnek a megoldásáról mondotta 1939-ben az akkori földmívelésügyi miniszter, hogy az embereim éjjel-nappal dolgoznak és mégsem tudják a kérdést megoldani. Én mindig csak visszatérek az Országos Földbirtokrendező Bíróságra. Az kiépített, tökéletes, független szerv volt s jött helyette egy tökéletlen szerv. Mert nem az tökéletes munka, amikor éjjel-nappal dolgozni kell: az embernek pihennie is kell, rendeznie kell az agyát, a fizikumát és talán az a családi élet és egyéb miliő sem közömbös, amelyben az embernek benne kell lennie. Mi hoztunk egy másik,, egy lényegesen rosszabb szervet, amellyel Bánffy földmívelésügyi miniszter úr — mint mondotta — tulajdonképpen nem is tud mit csinálni. (Incze Antal: A tehetetlenség bevallása!) Ne méltóztassanak rossznéven venni, hogy ezekről a dolgokról beszélek, (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) de beletartoznak ebbe a környezetbe; amelyben a törvények megszületnek, mert az élet áll előbb és utána jön maga a törvény. Nagyon jól emlékszem arra, hogy 1939-ben, amikor a földreformjavaslatot, az 1940 : IV. tc.-t tárgyaltuk, — amelynek tárgyalásánál én igen visszahúzódtam, mert egyéb helyen alkalmam volt összes aggályaimat felsorolni, de azok közül egyetlen egyet sem honorálták, úgyhogy ebben részt sem vettem — Horváth Ferenc képviselőtársam azt mondotta az akkori miniszter úrnak: tessék nagyon vigyázni, mert ez a földreform, főleg ennek végrehajtása nagy kereszt lesz a miniszter lír vállán. A miniszter úr abban az időben nem vállalta ezt a keresztet és 1939 október 27-én nagyon könnye dén kijelentette: »Méltóztassanak meggyőződve lenni, hogy a javaslatot ugyanolyan szellemben kívánom végrehajtani, mint ami• lyen szellemben a javaslatot a Ház elé hoztam és ez reám nézve nem kereszt, . ; hanem megtiszteltetés.« Azóta otthagyta helyét, mert nem tudta a törvényt végrehajtani. T. Ház! Azok után, amiket elmondottam, könnyű megállapítani, hogy ezek csak üres. kon^ó szavak voltak és amikor a mostani miniszter ilyen aggályosnak látja a helyzetet, akkor nagyon furcsa dolog az, (vitéz Imrédy Béla és Antal István államtitkár közbeszól.) hogy mindenáron le akarunk építeni egy olyan í szervet, amely határozott eredményeket ért el | ós egy olyan szervet akarunk a helyébe állítani, amely még ma sincs kész. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nekem az az érzésem, hogy az 1932-ben megkezdődött viták újra felelevenedtek a telepítési törvény kapcsán 1936-ban. Különösen | azért vagyok bátor erre rámutatni, mert n ! községi elöljáróságoknak és a vármegyei köz- j igazgatási bizottságok gazdasági albizottsáülése 194,1 december 12-én, pénteken. gainak egészen furcsán olyan hatáskört ad tunk, amelyet nem tölthetnek be. Aki kint jár a vidéken, aki kimegy a községekbe, az látja, hogy százezerféle probléma hajtja, űzi a nyomorult jegyzőt. Ma már tudjuk, hogy a köz ségi bíróság nem kitüntetés, hanem olyan gond, hogy az illető sohasem tudja, mikor vonják felelősségre (Ügy van! a szélsőbalolda Ion.) és mikor büntetik meg. (Maróthy Károly: Anyagilag is!) Abban a pillanatban azonban, amikor a községbe érkezik például egy földbirtokpolitikai probléma, látjuk egy régi konstrukciónak, a földesúri bíróságnak bizonyosfokú feléledését. Én tudom, — mivel a legközvetlenebb közelben éltem éppen közigazgatási vonalon — hogy a földbirtokosok nem egészen közömbösek a politikai községsorsa iránt és még kevésb'bé közömbösek akkor, ha éppen a saját birtokukról van szó. De nézzük meg a közigazgatási bizottságok gaz; dasági adottságainak összetételét. Vegyük elő akármelyik vármegyét és nézzük meg, hogy kik vannak a gazdasági albizottságban. Ezt látva, nekem valahogyan az az érzésem, hogy ezek a szervezetek — sem a községi elöljáróság, sem a gazdasági albizottság — semmiképpen sem alkalmasak arra, hogy a magyar népnek ebben a legnagyobb pereben, a földkérdésben ítéletet hozzanak, sőt még arra sem tartjuk ezeket alkalmasnak, hogy véleményt adjanak. (Helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) Nem akarom azt állítani, hogy itt a modern kor, a XX. század úgynevezett úriszéke született újjá és támadt fel hamvaiból, de mindenesetre nagyon kérném az igazságügyminiszter urat és az egész kormányt is arra, hogy ezzel a kérdéssel méltóztassék foglalkozni és ezeket a kérdéseket ennek a saervnek a kezéből kivenni. A helyi, tehát az önkormányzati igazgatásnak százezerféle dolga van és lehetetlen, hogy ezek a nemzetnek egy ilyen nagy sorskérdésében szívvel-lélekkel dolgozzanak, amikor a problémáknak, de az aktáknak még nagyobb tömege fojtogatja azt a szerencsétlen községi kis tisztviselőt és az egész elsőfokú közigazgatást. Ezeket a kérdéseket annál is inkább fel kell vetnem, — és nem tudok megszabadulni attól a gondolattól, hogy ezt a bíróságot igenis fenn kell tartanunk — mert itt vannak a zsidóbirtokok is. Nem azt vitatom én, hogy a földmívelésügyi miniszter úr nem akarja a zsidó ingatlanokat átvenni, azon sem vitatkozom, hogy a királyi táblák nem dolgoznak lelkiismeretesen ebben a kérdésben, azonban méltóztassék elhinni, hogy a zsidóbirtokoknak kis magyarok kezébe való átültetése ilyen rendszer mellett, amilyenben most vagyunk és amelyre egyesek azt mondják, hogy tökéletes, soha ebben az életben néni oldható meg 1 . (Ügy win! Ügy van! Taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) T. Ház! 1834 november 10-én Kölcsey Ferenc a pozsonyi diétán a következőket mondotta (olvassa): »Valahányszor az örokváltságot megtagadó királyi válaszra gondolok, mindannyiszor kénytelen vagyok emlékezetemmel visszamenni a közelebb lefolyt három század történetére .., fájdalmas érzéseim közepette is bizonyos léleknyugalmat találok abban, hogy a nemességen fekvő százados szemrehányás terheit a kormány most magára fordítá s e tett által felhatalmazva érzem magamat kikiáltani s ez a kiáltás előbb-utóbb kilencmillió ember keblét fogja dobbanásba hozni, hogy a nemesség ellenében a kormány
