Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.
Ülésnapok - 1939-234
Sl8 Àz országgyűlés képviselőházának 234. deti, mondhatnám, néha tétovázó lépéseket, amelyekkel elindult ennek a bíróságnak működése az első helyszíni szemléken. Én azonban láttam évek alatt azt is, hogy ez a bírói kar milyen gyönyörűen izmosodott, erősödött és ^milyen határozottan látta maga előtt azt a célt, amelyet neki szolgálnia kell. Közvetlen tapasztalatból láttam azt is, hogy ez a bírói testület érezte, hogy itt ő nemcsak bíró, hanem egy nagy szent nemzeti ügynek, egy örök pernek egyik döntő tényezője. Amikor én ezeket láttam, meg kell mondanom őszintén, arra a véleményre jutottam, hogy azok a sikertelenségek, amelyek az Országos Földbirtokrendező Bíróság működésével kapcsolatosak voltak, nem elsősorban a bírák működésével függtek össze. Sajnos, meg kell itt a Ház előtt őszintén mondanom, hogy abban az időben — húsz évvel ezelőtt — sokszor megdöbbentem, hogy olyan szakértőket alkalmaztak a bírák mellett, akikről már távolról láthatta az ember, hogy a feudális érdekeket képviselik százszázalékig. Meg kell itt őszintén állapítanom, hogy a sikertelenségnek nagyrésze a szakszerűség hiányán múlott, mert a szakemberek kevesen voltak és a kevés szakember közül is nagyon sok nem nemzeti ügyet látott itt, hanem esetleg egy-egy uradalomnak szolgálatát. (Marothy Károly: így volt!) Különben meg sem tudnánk érteni, elég csak a házhelykérdésre hivatkoznom, hogyan lehet az, hogy mocsaras helyekre jutottak emberek. Tiszta dolog, hogy a bíró várta a szakértő véleményéét. Ha a szakértők mocsarakba osztattak házhelyeket, akkor természetesen hiba volna azt a bíróságot egy pillanatra is elítélni, vagy olyan kritika alá vonni, amely egyáltalán nem áll fenn. (Mozgás a szélsőbaloldaloft.) T. Ház! Ebben a tekintetben egyébként 1939 november 23-án itt a parlamentben bátor voltam azt mondani, hogy bármenyire is kritizálták és kritizálják az Országos Földbirtokrendező Bíróság tevékenységét, én az ő munkájánál ott látom óriási akadályként, hogy a bírói döntések kiformálódásánál a helyszíni szemléken, a kontradiktórius eljárás egész folyamán a szakemberek gátlásokkal állottak szemben. Valahogyan az az érzésem, hogy itt olyan eset történt, hogy ezeket a derék, becsületes és a nemzeti ügyet szolgáló bírákat olyan feladatra hajtották és sürgették, amelyet nem is tudtak, nem is tudhattak megoldani, mert hozzá segédeszközök és segédszervek nem állottak rendelkezésre. T. Ház! Visszatérve már most ennek a törvényjavaslatnak indokolására, abban egy igen érdekes kitétel van és . pedig éppen az Ofb. működésének dicséreténél. Nevezetesen az igen t. igazságügyminiszter úr még inkább ki akarta hangsúlyozni ennek a bíróságnak nagyszerű tevékenységét és eredményeit azzal, hogy »töretlen utakon« indult el ez a bíróság. Legyen szabad azonban nekem megállapítanom azt, hogy talán ezt a »'töretlen utat« nekünk abban a formában, ahogyan ez az indokolásiban szerepel, még nincs módunkban elfogadni, mert hiszen tisztában kell lennünk azzal, hogy az legkevésbbé töretlen, mert nemcsak 1894. óta, hanem már az 1836. évi VI. törvénycikkel szervesen megindult Magyarországon a birtokrendezés. Ezzel kapcsolatban bátor vagyok rámutatni arra, hogy micsoda nagyszerű szervek létesültek, micsoda gazdag tápasztalatok gyűltek össze, úgyhogy talán ezt a kérdést másképpen fogalmaztam volna, mert ahogyan a közellátás terén sem ismerünk töretlen utaülése 194-1 december 12-én, pénteken. kat, hiszen a világháborúból bőséges tapasztalat áll rendelkezésre... (Incze Antal: Amelyet nem használtak fel!) — nem használtak fel, mert hiszen látom, most is külföldre mennek tanulmányutakra. — ... éppen úgy azt látom most is, hogy minden egyes intézkedésünkben, nagy feladataink megoldásában nekünk viszsza kell nyúlnunk azokra az időkre, amelyekből össze tudunk gyűjteni hasznos tapasztalatokat, s amelyeket fel kell használnunk. Ez úgy lát szik, ebben az esetben, sajnos, semmiképpen sem sikerült. Beszédem elején bátor voltam rámutatni arra, Ihogy az akkori miniszterelnök úrnak meg volt az, álláspontja az Országos Földbirtokrendező Bíróságról. 1939-ben, az igazságügyi tárca tárgyalásánál szerényen bátor voltam felvetni azt a gondolatot, hogy talán még sem kellene megszüntetni ezt a politikától és napipolitikától teljesen mentes intézményt. Abban az időben Antal István államtitkár úr a következőket válaszolta az én beszédemre (olvassa): »Piukovich József igen t. képviselőtársam felvetette, az Országos Földibirtokrendező Bíróság kérdését, nevezetesen azt a kérdést, hogy miért szűntettük meg ezt a bíróságot és hogy a mostani földbirtokpolitikai törvények végrehajtását miért nem erre a bíróságra bízzuk és miért történik az a közigazgatási vonalon 1 ? Erre az a válaszom, hogy a Földbirtokrendező Bíróságot nem, mi szűntettük meg, hanem az 1928 ;XLI. törvénycikk és megmondom őszintén, hogy mi a földbirtokipolitikai kérdések megoldásának lebonyolításánál sokkal helyesebb módszernek és rendszernek tartjuk a jelenlegit, nevezetesen azért, mert a földbirtokpolitika irányítása nem bírói és igazságügyi, hanem elsősorban fontos nemzetpolitikai kérdés . . .« Az államtitkár úr ezután így folytatta. (Olvassa): »A bíróság ezeket a föklbirtokpolitikai és nemzetpolitikai problémákat — hivatásának eltérő voltánál fogva — nem tudja megoldani oly tökéletesen, amint azt a kormányoknak megoldaniok kötelessége lesz.« (Incze Antal; Volna!) Szokatlan helyzetben voltunk mi azon az 1939 november 23-i ülésen, hiszen akkor gróf Teleki Pál volt a miniszterelnök, aki álláspontját már 1920-ban leszögezte és ugyanakkor az igazságügyi államtitkár úr az ő miniszterei nöksége alatt egy homlokegyenest ellenkező felfogást hangoztatott itt. (Antal Isván államtitkár: Közben eltelt 20 év!) Ha azonban az államtitkár úrnak ezt olyan tökéletesnek méltóztatott mondani, én rámutatok egy tényre, nevezetesen arra, hogy míg az Országos Földbirtokrendező Bíróság jól-rosszul 13.000 házhelyet osztott ki évente működése alatt, ebben a tökéletes formában, amelyet méltóztatott említeni, addig 1942-re a földmívelésügyi miniszter úr 12.C00 házhelyet helyez kilátásba. Ha azonban a régi területtel hasonlítjuk ezt össze, amelynek — hála a jó Istennek — kétszerese ma Magyarország, akkor tulajdonképpen csak 6000 házhely jut majd a régi trianoni területre. Hát én ezt tökéletesnek semmiképpen sem tudom mondani és elismerni. T. Ház ! Méltóztassék azonban megengedni, hogy én ezektől a talán túlfriss élményektől és a ma politikai bírálatától átmenjek olyan időkre, amelyeket ma már csak a történelem lapjaiból tanulmányozhatunk és amely időkből igazán pártállásra való tekintet nélkül objektíve konzekvenciákat vonhatunk le. Az előbb már voltam bátor említeni,
