Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.
Ülésnapok - 1939-234
'504 Az országgyűlés képviselőházának 2,3 J r . ülése lUk'l december1%-én, pénteken. elnökölt. Megmondottam ott, hogy az ö állása osszeíerúetlen, mert partelnök nem lenét töpoigariüester. A főpolgármester a kormány oizalmi embere, aki benne lenét egy pártban, de kérdem, miért pont neki keli lennie pártelnöknek, ííat nincs aoban a kormánypártban egyetlenegy ember sem, aki alkalmas volna ennek a tisztségnek a betöltésére 1 !! üiz egyenesen lebecsülése a kormánypárti bizottsági tagoknak, Kívánatos volna téüat, hogy ez az osszeiernetlenseg megszuntettessek es a főpolgármestert auba a neiyzetbe hozzaic, nogy i »polgármesteri teendőit pártatlanul tuoja gyakorolni. Jiigy nagyon csúnya ügy foglalkoztatta beteken keresztül a magyar közvéleményt, az úgynevezett Mülier-ügy. Ü egyike volt azoknak, akik szintén eltemettek bennünket, a túloldali padokból tartott egyszer egy szónoklatot ellenünk, de úgy látom, hogy ö előbb halt meg, mint mi, mert rendesen ez a sorsa azoknak, akik bennünket eltemetnek. En nem akarok ehhez az ügyhöz semmiféle kommentárt fűzni, de a közvélemény egy neszében nagyon furcsa hatást váltott ki az a körülmény, nogy az a főpolgármester, aki óramű pontosságával nyitja meg az üléseket és aki más kérdésekben a leggy oirsahban tud intézkedni, éppen ennek a Mülier-levélnek az elküldésénél olyan kis késedelmet tanúsított. Nem akarok ebből semmiféle következtetést levonná, az ügy, a főváros közgyűlésén is szóbakerült, ahol a főpolgármester a maga eljárását igazolta, ami akta szerinti igazolásnak valószínűleg el is fogadbató. Ez is egyik tünete azonban annak, hogy amikor a főpolgármester pártelnök es a pártelnöknek kell a párt tagjait megvédenie, akkor a főpolgármesterrel összeütközésbe kerül. A másik az, hogy én személy szerint sem tartom valami szerencsésnek ezt a választást. Azt már láttam, hogy egy főpolgármester igyekszik az ellenzéket valamiképpen félretolni, azokat a bizottságokból kihagyni és különböző módon mellőzni, de hogy egy pártelnök a saját pártjával szemben is ezt csinálja és a saját pártját is kettéhasítsa, erre még ritkán volt példa. Már pedig a mai pártelnök-főpolgármesternek sikerült azt elintéznie, hogy ma a többségi párt a városházán kettészakadva áll egymással szemben, és a legutóbbi választáson, — amely választáson nein valami nagy falrenjgető dologról volt szó, csak inkább presztízs szempontjából állitptta a főpolgármester ezt a kérdést úgy oda^ ahogyan odaállította, — végeredményben csak a legnagyobb terrorral, fenyegetéssel és ígéretekkel volt képes a maga pozíciójának többséget teremteni. Hát mi szükség van erre, tessék nekem megmondanii. Alkalmas-e az a főváros tekintélyéneik emelésére, ha bent az ellenzéki pártok és a főváros tistztviselői is azt látják, hogy ilyen belső marakodás folyik, ahol nem elvi viták, hanem apró intrikák, apró praktikák folynak és ezekkel a dolgokkal többé ott nem lehet az egyensúlyt fenntartani? Én abban az időben kerültem be a főváros törvényhatóságába, amikor Wolff Károly volt a kereszténypárt vezetője, aki igazán nem vádolható azzal, hogy nem volt eléggé intranzigens keresztény. Ma is hivatkoznak az ő politikai végrendeletére és az ő programmjára, hogy azt kell végrehajtani stb. Igaz, hogy azt mondhatnám, hol vanáiák már eraek á rendes békebeli antiszemiták attól, ahol ma a többiek vannak?! (Derültség. — Egy hang a szélsőbaloldalon: Igazán békebeli antiszemita volt!) A békebeli antiszemitákat már régen lekönyökölték azok, akik ezt jobban értik. Abban az időben, amikor mi először kerültünk be a főváros törvényhatósági bizottságába, a legnagyobb volt az ellentét politikailag, ami érthető is. Két érdes felület ütközött össze és ez a két érdes felület természetesen igyekezett ott a maga pozícióját megerősíteni. Mégis azt kell mondanom, hogy ez az idő volt a' főváros törvényhatósági életében a legtermékenyebb. A legtermékenyebb volt ez a működés, mert a pártok vezetői akkor vagy pártközi konferenciákon, vagy a kiküldött hetes bizottságban beszélték meg a főváros nagyjelentőségű "elvi kérdéseit és abban az időben indult wieg az a nagy lakásépítési Programm és egyén szociális munka. Nem akarok itt most érdemeket említeni, hogy kinek volt benne nagyobb része, fontos az, hogy megtörtént és létesültek azok az intézmények, amelyeknek az alapját azonban ez az együttműködés képezte, amely annak idején a pártok között megvolt; a politikai ellentét természetesen nein enyhült, de a szakkérdésekben és a főváros iránti szeretetben mindenki igyekezett a legtöbbet nyújtani, amit csak tudott. Amióta a főváros főpolgármestere pártelnök, azóta pár tkozi konferenciák nincsenek, sőt a kijelölő . választmányba sem hajlandó az ellenzéki pártok részéről senki se bemenni, mert a főpolgármester-pártelnök még a legkisebb bakteri állásnál is igyekszik a maga akaratát érvényesíteni és hogy ezt az akaratát érvényesíteni tudja, ahhoz kell neki az a nagy bürokrácia, amelyet kitenyésztett a maga láthatárán és amelyet igyekszik fenntartani a pártelnöki tekintély vagy a főpolgármesteri tekintély emelésére. Ami az önkormányzat működését magát illeti, sokszor szó esett itt és a városházán is arról, hogy az önkormányzat ma csak látszatéletet él, hiszen minden határozatához hozzájárulás kell. Annak idején, amikor a fővárosnak választott tanácsa volt, tehát az önkormányzatból kiküldött tagok voltak a tanács tagjai, egy termékeny munka folyt s ez a munka sokkal gyorsabban, sokkal, intenzívebben folyt, mint ma, amikor szintén van egy tanács, amelyet azonban nem választanak, amelv a hivatalnokok tanácsa. Ez ma ugyan törvény szerint nincs megalakítva, de tényleg van, a r hatalmat tényleg gyakorolja, nemcsak határoz, hanem végrehajt is. Ezért nem tartom helyesnek a törvénynek azt a rendelkezését, amely például a tanácsnokok, a polgármester ós a _ főpolgármester mandátumát is meghosszabbítja, mert ha áll az, amit én mondottam, hogy nem lehet választani az egyéb általam felsorolt okok folytán, azért nyugodtan lehetne a közgyűlésen választani a tanácsnokokat, a polgármestert, a főpolgármestert. Erre szükség van és semmiféle sérelem nem esnék, legfeljebb a főváros törvényhatóságának mód adatnék arra. hogy a maga véleményét nyilvánítsa azok felé, akik iránt bizalommal van és bizalmatlanságának adjon kifejezést azokkal a tanácsnokokkal szemben, akik sem képességükkel, sem egyéb tudásukkal nem érdemelték ki azt a tisztséget, mert ilyenek is vannak. Miért kell a főváros közgyűlését ettől a lehetőségtől megfosztani és egyes tanácsnokoknak most azt ar hatalmat adni, hogy —<• miként az egyik felszólaló itt
