Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-232

Az országgyűlés képviselőházának 232 ülése 194-1 december 5-én, pénteken, 467 nem tudom követni őt azon az úton, amelyen most jár, annak ellenére, hogy vannak olyan gondolatai, amelyeket nemcsak én, hanem azt hiszem, az egész Ház aláír, (űaky László: Na­gyon kevés!) Azt hiszem a magyar füa-getlen­ség, a magyar szabadság, a magyar alkotmány védelme tekintetében itt egyenlően gondolko­zunk, de nem tudom követni őt abban az egy­oldalú felfogásban, amit ő különösen a nem­zeti szocializmus iránt érez és ezen az úton olyan túlzásokba ragadtatja magát, amikkel nem tudom magamat azonosítani. Éppen ezért a beszédében elmondottak közül sorrendben, — úgy ahogyan ő azokat elmondotta — legelő­ször is a magyarorosz önkormányzat kérdésé­vel foglalkozva kénytelen vagyok kijelenteni, hogy maga a kormány ígéretét tulajdonképpen beváltotta és nem kell felszólítani a kormányt arra, hogy azt be váltsa; megvan a kulturális Önkormányzatuk, megvannak a színeik, van egy tudományos akadémiájuk, tudományos folyóiratuk, de legyen szabad kijelentenem, többet nem adhatunk meg, mint amennyi magyar embernek jár és ami magyarokat megillet (Bajcsy-Zsilinszky Endre: En nem is kívánok többet, csak a negyedrészét annak, ami a Volks bun d-n ak jár!) így vagyunk a délszlávokkal is. Én délszlá­vot nem ismerek, de ismerek buiíyevácot, szer­bet, horvátot. (Élénk helyeslés és taps a szélső­baloldalon.) Ez a magyar álláspont. Ez egy mondvacsinált faj, egy mondvacsinált nemzeti­ség, mert ilyen nincs, de Magyarországtól délre lakó szlávok vannak és köztük igenis vannak különbségek. (Baky László: De, sajnos, köz­tünk vannak délszlávok! — Mester Miklós: Akik nekünk adnak leckéket.) Szabad legyen ezekkel a nemzetekkel foglalkoznom. Itt van­nak a bunyevácok. Mi olyanoknak ismertük őket, legalább ahogyan az iskolában tanultuk, hogy lojálisán viseltetnek a magyar nemzettel és a magyar állammal szemben, olyanoknak, akiknek munkaképessége teljesen elismert és akik komolyabb bajt nemzetiségi állásukkal egyáltalán nem okoztak ennek az országnak. Itt vannak a szerbek. A szerbek, akik ha­zánkba a török járom és pusztítás elől mene­kültek be, szintén békességben éltek velünk és megkaptak minden előjogot, ami talán a ma­gyaroknak sem járt: külön letelepítették őket, külön kedvezményeket adtak nekik, de amint láttuk, amikor hazánk komoly bajba került, ők voltak azok. akik legelőször itt hagyták. A horvátok szintéi) beigazolták, hogy egyet­len állam keretében sem viseltetnek lojálisán az államfenntartó nemzettel szemben. Mi csak költöttünk rájuk, mi csak adtunk nekik és mégis elégedetlenek voltak. Ugyanez volt a helyzet a szerbek alatt is. Most önállói*k, s szív­ből kívánjuk, hogy boldoguljanak. De egyet, mint a törvényhozás egyik tagja, remélhetek és ez az, hogy el fogjuk érni, hogy onnét gáncs és nehézségek nem fognak országunk felé irá­nyulni. Éppen ezért részükre hajlandó vagyok mindazt megadni, ami egy állampolgárnak megadatik, örömmel látom ha kulturális szem­pontból fejlődnek és kultúrájuknak élhetnek, de több előjogot adni, — mint ahogyan, sajnos, a magyar történelem folyamán a nemzetisé­geknek adtunk — a magyar nemzet rovására, nem tartom okosnak és helyesnek. Nem akarok tovább foglalkozni Bajcsy­Zsilinszky előttem szólott képviselőtársam be­szédével, csak még annyiban, hogy nehéz_össze­hasonlítást tenni a német nemzeti szocializmus­nak a munka és a munkás érdekében tett intéz­kedései s az angliai és az amerikai munka és KÉPVISELŐHÁZI HAPLÓ XII, munkásvédelmi intézkedések között. Nehéz e tekintetben párhuzamot vonni, mert az ered­mények azt mutatták, hogy úgy Németország­ban, mint a hasonlóan eljáró és gondolkozó Olaszországban is igenis felismerték a munkás­ban is a nemzettagot, az embert és minden in­tézkedésünk azt célozza, hogy ezek boldogulja­nak. Természetesen, látva a nemzetközi poli­tika fordulását és helyzetét, éppen a kollektí­vizmusból folyó kötelesség tette szükségessé, hogy erélyes rendszabályokkal fejlesszék és erősítsék a nemzetet, hogy így alapot teremt­senek arra, hogy egy elkövetkező világháború­ban, amelyben most benne vagyunk, teljes mér­tékben helyt tudjanak állni. Ha ők nem olyan eszközökkel léptek volna fel, amelyeknek összességét diktatúrának ne­vezik, nem hiszem, hogy így meg tudták volna állani a helyüket és akkor nem következett volna be az, hogy a hatalmasan fegyverkező, az emberi kultúrával szembehelyezkedő szov­jetet, a bolsevizmust (Mester Miklós: Ügy van! Arról nem beszélt Zsilinszky0 így meg­állítsák és letörjék, sőt — remélem, a Minden­ható megsegít minket hozzá -- végleg elpusz­títsák a világról. (Ügy van! Ügy van!! a, szélső­baloldalon.) Mert mi a bolsevizmus? A go­noszságnak, a rosszaságnak, a gyűlöletnek a szelleme megorganizáltan. És mi a nemzeti szocializmus, mi az az lígynevezett szegedi gondolat, mi az az építő magyarság? Az a.z ember felismerése, az emberért hozott intéz­kedések gyűjtőfogalma, mindaz a jó, amit az emberért meg tudunk tenni. Ezt helyezi szembe a bolsevizmussal, a rombolás szelle­mével és én éppen ezért hiszem, hogy az igaz­ság, a jóság, a becsület a mi oldalunkon van és győzni is fogunk. Éppen ezért nem tartom helyesnek, hogy Bajcsy-Zsilinszky Endre képviselőtársam csak amaz elképzelt ideánál fogva, hogy független­ségünket veszély fenyegeti német oldalról, a legképtelenebb rágalmakkal illeti ezt az ol­dalt, (Egy hang jobbfelől: Melyiket?) már a nemzeti szocialista oldalt és mindazt a jót, amit ők teremtettek és mindazt, amit a népért lettek, letagadni igyegszik. Méltóztassanak megengedni, hogy ezzel kapcsolatban a szegedi gondolattal is fog­lalkozzam. Körülbelül egy-két éve hallom csak ezt a megjelölést: szegedi gondolat. Én ezt így kifejezve nem tartom egészen helyes­nek, mert először is az nem gondolat, hanem nagyrészben már valóság, Programm, mozga­lom. De másrészt nemcsak szegedi, mert, bár én nem voltam annakidején Szegeden, mégis bennem is és nagyon sok jóérzésű magyarban felébredt ez a gondolat. Azt hiszem, hogy ez a gondolat, ez az érzés, amely úgy burjánzott fel a lelkekből, amint a növényzet indul virág­zásnak tavasszal az első napsugárral, nem­csak Szeged specialitása volt, Szeg'ednek a része benne csak ; annyi, hogy a nemzet leg­jobbjai, mostani államfőnk, Horthy Miklós kormányzó úr vezetése alatt ott ezt a gondo­latot mozgalommá, tetté valósították még. Éppen ezért helyesnek tartanám a jövőben nemcsak szegedi gondolatról, hanem szegedi programmröl, vagy szegedi mozgalomról be­szélni, annál is inkább, mert azok az embe­rek, akik ennek a mozgalomnak az élén áll­tak, bekerültek a magyar közéletbe és éppen ők voltak azok, akik Magyarországot idejut­tatták, hoigy —- Istennek hála — többízben megnagyobbodott, gazdaságilag kifejlődött és most már számottevő tényező. (Révész László: 63

Next

/
Thumbnails
Contents