Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-232

464 Äz országgyűlés képviselőházának 232 ülése 19 Al december 5-én, pinteken. sod ott az ég felé a magyar nemzet és Werbőczi lángelméjének közös műve, a Tripartium :ís nem akadt magyar nemzedék, amely ezt a törvénykönyvet a legnehezebb helyzetekben is megtagadta volna. Amikor II. Rákóczi Ferenc a mély férfifájdalom gordonkahangján végal világgá kiáltotta, hogy kiújultak a nemes magyar nemzet sebei, ebbe az ősi magyar jogba kapaszkodott. Kossuth szabadságharca, csakúgy, mint az alkotmány parlamentáris reformja: ennek az ősi kútnak romolhatatlan tiszta vizéből táplálkozott. Deák Ferenc a maga verhetetlen jogfolytonossági érvelése során csak továbbvitte és betetőzte a magyar jogfejlődés, a magyar állami önállóság, a magyar alkotmányosság: Werbőczin átvivő, megszakítatlan pályáját. Az ifjabb Andrássy Gyula ragyogó történetpolitikai művében utoljára mutatta meg a nemzetnek a tiszta magyar ész és az európai história világánál, hogy mit jelent számunkra évezredes távlatban a történelmi alkotmány. És most ezt a mérhetetlen kincset, a kollektív és egyéni magyar politikai lángész évezredes alkotását, a magyar szellemnek ezt a csodálatos koráiszigetét, amelyen élünk, amelyet nemzedékek és évszázadok vérrel és könynyel építettek, amely ma is mint egy szellemi Ararát-csúesa áll itt egy új világválság, egy új szellemi özönvíz zavaros hullámaiban, dobjuk oda Imrédy képviselő úr gyarló közhelyei kedvéért? (Mester Miklós: Micsoda beszéd! — Egy hang a szélsöbaloldalon: Mi az a zavaros? — Gr. Apponyi György: Mi az. a magyar beszédért haragusznak? — Börcs János: Lássa gróf úr, nevetünk!) Elég szomorú önre, képviselő úr. (Zaj a szélső baloldalon. — Elnök csenget. — Börcs János közbeszól. — Gr. Apponyi György: Magyar szót hallhat!) Elnök: Csendet kérek! Börcs képviselő urat kérem, ne szóljon közbe. Bajcsy-Zsilinszky Endre: T. Ház! Miért tegyük ezt? Hiszen maga Imrédy képviselő úr is elismerte, hogy az egész földkerekség művelt népeit szinte egyformán érdekli és mozgatja az egyetemes szociális kérdés, a nemzeti és a szociális kérdés egyszerre, legfeljebb arról lehet szó, amit az előbb is említettem, hogy egyes államok és nemzetek a maguk módján diktatórikus, totalitásos módszerekkel, mások pedig szintén a maguk módján alkotmányos, önkormányzati eszközökkel keresik a szociális és nemzeti kérdések megoldását. És ki merné tárgyilagosan, józanul azt állítani, hogy Magyarországon, ahol a demokráciának és az önkormányzatnak évezredes alapjai vannak a lelkekben, az idegekben és intézményekben egyaránt, a nemzet zöme, parasztságunk és munkásságunk (Mester Miklós: Fajmagyarság!) akadályozza a szociális és gazdasági fejlődést. Hiszen még senki meg sem próbálta Kossuth Lajos óta, hogy valóban a magyar dolgozó milliók toldimiklósi vállaira építse tovább a magyar államot. Lehet-e azt elhinni józanul, hogy parasztságunk ós munkásságunk milliói és velük a nemzet igazi szellemi elitje, a magyar léleknek, a magyar megmaradásnak és jövőnek ez a három legfőbb tényezője, a maga jobbléte, boldogulása, a szociális igazság teljesebb elismertetése ellen fordulna, ha történetesen nem kevesebb, hanem több szabadságot és hatalmat kapna a nemzet sorsának intézésére? (Sütő Gyula: Látjuk, hogy mennyit kap!) Ezenfelül pedig, ha Imrédy képviselő úr és társai belemélyednének a magyar történetbe és a jogfolytonosság múltjába és szellemébe, (Mester Miklós: Jobban belemélyednek, mint ön! — Bencs Zoltán: Az nem biztos!) akkor tudnák és elismernék, hogy a magyarság nem az a faj és nem az a nép és a magyarság vezetése alatt álló politikai magyar nemzet nem az a nemzet, (Egy hang a szélsöbaloldalon: Hamis f állítás!), amely el tudná viselni a felülről való gyámkodást és boldogításnak rendszerét és módszereit (Füssy Kálmán: Idáig mit kapott?) De ki merné másfelől azt állítani, hogy a' magyar alkotmányosság, a magyar parlamentáris önkormányzati rendszer históriai alapjai és formái nem elég erősek, vagy nem elég rugalmasak akárminő észszerű, okos és nagystilű szociális, vagy egyéb reformnak a megvalósítására? És ha így van, hát miért dobjuk oda ezt az alkotmányosságot, amelynek szelleméből és a belőle sugárzó nagy önbizalomból, a magyar szellem önállóságából immár több, mint egy ezredéven át éltünk és élünk máig is? (Úgy van! Ügy van! a balközépen) IJj Európát emlegetett Imrédy képviselő úr, de hol van ez az új Európa? Talán SeyssInquart hollandiai főbiztos úr nyilatkozatában, amely silány segédnépek színvonalára kívánja sűlyeszteni politikailag Európa kisebb nemzeteit (Mester Miklós: Schuschniggban !) és amellyel most már a svéd nemzeti közvélemény is élesen szembefordult? Nem magyar dolog a túlbuzgóság, t. Ház. (Mester Miklós: Tudjuk mi is! N«m az asszimiláltak mondják ezt meg!) Elnök: Mester képviselő urat ismételten figyelmeztetem, ne zavarja a szónokot. Bajcsy-Zsilinszki Endre: ... már pedig eddig csak ködgomolygást láthatunk az új Európa k^vdé^ónen. (Füssy Kálmán közbeszól.) Elnök: Füssy képviselő urat ugyancsak kérem ne szóljon közbe. Bajcsy-Zsilinszky Endre: Ami az asszimiláltságot illeti képviselő úr, jegyezze meg magának, hogy az én apai őseim már a XVI. században öcsa várát védelmezték mint szabad hajdúk a török ellen, anyai őseim pedis- Bnlcsu vezér után lovagoltak a honfoglalás ideiben, íln nem vagyok asszimilált. (Incze Antal: Achim András is ezt igazolja!) Ezek s^ány dolgok. Mondom, nem magyar dolog a túlbuzgóság és nem magyar dolos* a ködpv<^ sem. márpedig eddig csak ködgomolygást láthatunk az új Európa kérdésében. Mi magyarok, megszoktuk ezer egynéhány év alatt, hogy reálisan gondolkozzunk, a tényekkel számoljunk, ha kell, meg is alkudjunk ideiglenesen a nálunk nagyobb erőkkel, más út hiányában, mi<ndig fenntartván a magunk lelki és elvi különállóságát, de csatlakozni csak olyasmihez tudunk, ami van. Hol van az új Európa, amelyhez e pillanatban csatlakoznánk? (Zaj és ellentmondások a szélsöbaloldalon. — Sütő Gyula: Eckhardtnál Amerikában és Churchillnél!) Nem szólva arról, hogy nem a csatlakozás a legfőbb magyar feladat, nem (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Eckhardt! Eckhardt!) a bárkihez, vagy bármiféle eszmeáramlathoz való csatlakozás, hanem a hűség önmagunkhoz, szellemiségünkhöz, hagyományainkhoz, történelmi életformánkhoz, amelyet egy évezreden keresztül ápoltak és építettek a mi őseink. (Eitner Ákos: A pártvezére mutatja az útját ennek! — (Tncze Antal: Eckhardt ezt csinálja! — Zaj. — Elnök csenget.) Hiszen ha leásunk a föld közepe felf még egy kilométer mélységben is magyarok csontjait találjuk, akik életüket áldozták azért, hogy ez a nemzet magyarnak megmaradhasson és mi, az ő utódaik szabadon élhessünk. Ügy látom azonban, hogy Imrédy Bélának, kiváló képességű képviselőtársamnak, halvány