Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-232

#5.4 Az or Szag gyűlés képviselőházának 232 ülése 194-1 december 5-én, pénteken. válaszoltunk, (Mokcsay Dezső: A cenzúra sem engedte!) hogy tegye közzé lapjaiban azt, hogy a belügyminiszter urat itt a Házban felszólítottuk vádjainak precizírozására. Mindenesetre annyit mondhatok, hogy az a belpolitikai vonalvezetés, amely a kormány részéről velünk szemben így nyilatkozott meg, —- de, azt, hiszem, a többi ellenzéki párttal szemben is meg fog nyilatkozni — számunkra a bizalmatlanság legmélyebb forrása. Ezzel kapcsolatban mé? egy kötelességet akarok teljesíteni s fel akarom világosítani a parlament nyilvánosságát arról, hogy miért tulajdonítok én ennek a kérdésnek ilyen nagy fontosságot. Tudjuk, hogy háborúban vagyunk, amikor a közélelmezési helyzet rendkívül kényes, ezer izgató- és robbantóanyag van a vidéken és a magyar közéletben. Nagyon jól esett és mondhatom, igazán szívből, őszintén is fogadtam azokat a felhívásokat, amelyek a túloldalról Ronkay Ferenc és Ilovszky János képviselőtársaim részéről nyilatkoztak meg s amelyekbein azt mondták, hogy fogjunk össze. Nemcsak az ő szívükben fogamzott meg ez a dolog, hanem másokéban is s az országinak ebben a belpolitikai helyzetében, de a külpolitikai helyzet kívánta kibontakozás érdekében is pártunknak vezetője, Szálasi Ferenc (Éljenzés a szélsőbaloldalion.) elhatározó lépésre szánta el magát és újabb kihallgatásra kért engedélyt a Kormányzó Úrtól. Ugyanakkor, amikor az ő részéről ez a lépés történt, ezzel egyidejűleg a belügyminiszter úr kifejezi azt a meggyőződését, siet kijelenteni, mint mondotta, hogy a nyilaskeresztespárt destruál, f orradal mosít, vagyis más szóval tárgyalásképtelen. Mélységes, tragikus szakadékot látok itt a két álláspont között és nagyon félek, hogy a történelmi felelősség kísértetei fognak még ebből a szakadékból feltámadni. Megállapítom, hogy a belügyminiszter úr ezt a szakadékot csak kimélyítette. Az a meggyőződésem tehát, hogy a belügyminiszter úr politikai egyénisége nem alkalmas a politikai béke megteremtésére. A belügyi tárca élére most más, konciliánsabb és a politikai békét megteremteni tudó és akaró ember

# szükséges. (Ügy van! Ügy van! — Tavs a szélsőbaloldalon.) Minekutána ekként számot adtam azokról áz eszközökről, amelyeket a rendszer velünk szemben alkalmaz, azt hiszem, minden tárgyilagos embernek meg kell állapítania, hogy nagy bajnak kell lenni a rendszerben. ho?y ilyen eszközökhöz kell folyamodnia. Időszerű tehát annak a kérdésnek a felvetése, hogy mit tegyünk tehát a letűnt rendszer helyébe: erről ma beszélni kell, mert hogy ez a rendszer letűnik, ez olyan bizonyos, mint ahogy kétszer kettő négy. Az én meggyőződésem az, hogy a letűnt rendszer helyébe csak a nemzeti szocializmus jöhet. Hiába vitatkoznék azokkal, akik velünk szemben állanak és ellentmondanak ebben a kérdésben, — éppen azért hiába, mert a szembenállók is bizonyára meggyőződést képviselnek és a meggyőződések közt hiábavaló a vita — azonban csak azt akarom megállapítani, hoery az, aki még ma sem látja, aki még a berlini antikomintern-egyezmény reflektorának fényében sem látja a követendő utat, az egyszerűen struccpolitikát folytat, az nem akar látni. Én azt mondom, hogy nem is jöhet más, mint a nemzetiszocializmus, mert nincs más. Lukács Béla igen t. képviselőtársunk megpróbálta, mint egy olyan eszmét, ami jöhet, a szegedi gondolatot ideállítani elénk, Erőtelen kísérlet ez, mert ami a szegedi gondolatban időtálló volt, az benne van a nemzetiszocialista gondolatban. A szegedi gondolatról akarok éppen a mai vita kapcsán egypár megjegyzést tenni. Nekem az a mes*s*yő?;ődésem, hogy a sze

: gedi gondolatban tulajdonképpen a íV.i < • öltött testet Magyarországon és mi nagyon büszkék vagyunk arra, hogy éppen Magyarország a bölcsője ennek a fajvédelmi gondolatnak. Itt azonban hiba történt. Magukra vessenek azok a képviselő urak. akik ma itt a szegedi gondolat védelmére keltek, ha a szegedi gondolatot, a kis szegedi csecsemőt hagyták elaltatni, hagyták, hogy Bethlen István gróf ezt a szegedi kisdedet álomba dajkálja. A szegedi gondolat bajnokai szájukon ki sem ejtették esztendőkön keresztül azt a szót, hogy zsidó. Ennek volt a következménye az, hogy amikor Gömbös Gyula, akire ma olyan büszkén hivatkoznak, átvette a kormányt, akkor revideálnia kellett, mert olyan gyenge kis szegedi tábor volt körülötte, hogy Gömbös Gyulának, — akit ma is tisztelek és becsülök, mert érdemei vannak — revideálnia kellett. A diktatúra vádjával szorították bele Gömbös Gyulát abba a politikai helyzetbe, hogy átvette Bethlen István politikai garnitúráját itt a parlamentben és ez lett az ő politikai végzete. T. Ház! De folytassuk a szegedi gondolat fejtegetését. A szegedi gondolatot tehát ottfelejtették Szegeden, de a kisded a bölcsőben nem maradhatott és felnőtt. Gondozásba vették mások, gondozásba vették azok, kik haladtak a fajvédelmi gondolat mellett: a nemzetiszocializmus vette gondozásába ezt a szegedi kisdedet s most, amikor egyszerre megjelenik a politikai élet porondján, nem ismernek rá azok, akik Szegeden a bölcsődét körülállották. (Űay van! a szélsőbaloldalon.) Próbálják visszaidézni annak a kisdednek arcvonásait, de nem sikerül. Mindenki csak a szegedi gondolatról beszél és senki sem precizírozza annak vonásait, pediff én azt hiszem, hogyha hálás feladat egyáltalában van, akkor az volna nagyon hálás feladat, hogy precizórozzuk ezt a szegedi gondolatot, mert úgy járhatunk vele, mint a szentistváni gondolattal, amelyet az utóbbi észten dőkben mindenki úsy kommentált, úgy magyarázott, aho^y az ő politikai állásának va<?j' eaját lelki beállítottságának csak meg-felelt. Ebbe a szentistváni gondolatba mindenki bele fért. En nagyon félek, hogy ha nem pree

izírozzuk a szegedi gondolatot, ugyanez talál történni. Vagy talán az volna a szándék, hogy minden politikai konúmkturista is beleférjen ebbe a szegedi gondolatba? Akkor ez ellen tiltakez nunk kell. Csak rajzoljuk meg annak a szegedi gondolatnak vonásait közelebbről, hogy egy kicsit kizárjon bizonyos köröket, mert ahogyan az meg van fogalmazva, — úgy, hogy nem tu* dunk róla semmi részletet — abba belefér Bethlen Istvántól Szüli ő Gézán keresztül Vida Jenőig és Csizmadia Andrásig mindenki. Ha ez a célja a szegedi gondolat hangoztatásának, akkor borzasztóan könyű helyzetben vannak ezek az urak: elhelyezkedhetnek egy kényelmes keretben s ha megkérdezzük, hogy hát mi a politikai pártállásuk, akkor erre egyszerűen azt mondják, hogy: magyar. Félreértés ne essék. En a »magyar« szó használata ellen csak pártpolitikai felhasználás szempontjából tiltakozom. Akkor a »ma gyár« szó helyibe »magyarkodás«-t kellene tenni. Mert valóságos járvány volt itt a parlamentben, hogy ha valaki beszélt és azt mondta, hogy nemzetiszocialista vagyok, aa jött rá válaszként, hogy én meg magyar va-