Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-232

452 Az országgyűlés képviselőházának 232. megtagadni magamban azt az elégtételt, hogy amikor itt azt látom, hogy közbeszólásokkal, azt mondhatnám, nyelvöitögetésekkel akarnak egy ilyen fontos kérdést elintézni, akkor úgy érzem magamban, hogy itt valami késedelem van, amelyet sürgősen ki kell küszöbölni. Eszembejut egy kísérlet, amelyet ennek a pártnak részéről annakidején jószándékkal elindítottak. Az volt a szándék, hogy megmutassuk a nemzetiségeknek, amelyekkel mi egy hazában akarunk élni, hogy igenis, mi ezt fontosnak tartjuk és fontosnak tartjuk álláspontunk leszögezését. Én szükségesnek és a közérdeknek megfelelőnek tartom azt, hogy ezek a kérdések egyszer már a kormányzat részéről világosan deklar áltassanak. De nem akarok tovább foglalkozni ezzel a kérdéssel, mert nsm akarok bíró lenni ezekben az ügyekben. Nekem csak az az érzésem, hogy itt késedelem ben vagyunk, de olyan késedelemben, amelyei ma még be lehet hozni. Rátérve a miniszterelnök úr beszédére, az az érzésem, hogy ez a mai beszéde valahogyan nem volt összhangban az ő koneiliáns és diplomata egyéniségével. Ö valahogyan erélyes akart lenni, pedig alapjában véve nem erélyes természetű. Kemény kritikát gyakorolt az ellenzék felé, de csak az ellenzék felé, mert a kormányelnök úr szinte még a gondolatát is visszautasította annak, hogy belemenjen a részletekbe. Ha a kormányelnök úr belement volna a részletekbe, akkor nem térhetett volna ki az elől, hogy mi igenis, a magyar nép jogos panaszait hoztuk itt elő. Ha pedig a kormányelnök úr ezzel kapcsolatban azt mondotta, hogy ha ő az ellenzéki képviselők javaslatait elfogadná, akkor át kellene, hogy adja a helyét, akkor mi ebben egy önvallomást látunk, „mert úgy hisszük, hogy a magyar nép képviselői vagyunk, a magyar nép kívánságait hangoztatjuk javaslatainkban. • Ha a miniszterelnök úr ezt nem tudja akceptálni, akkor kitér a magyar nép javaslatai elől. (Bencs Zoltán: Mögöttünk is van magyar nép! — Palló Imre: De nem tudják a kérdéseket megoldani

I — Elnök csenget-) Az ellenzéknek szólt tehát a kritika. Én a mi pártunk részéről egy kis megjegyzést szeretnék fűzni ehhez. Mi itt a parlamentben csak az ültetést tekintve vagyunk ellenzék, mert mi az ellenzék szerepét itt a parlamentben kényszerűségből töltjük be. Mi világnézeti ellenzék vagyunk, viszont a tulajdonképpeni parlamenti ellenzék csak egy része a rendszernek, mi pedig nem tartozunk bele ebbe a rendszerbe. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Mi kívül állunk ezen a rendszeren, úgyhogy azt a kritikát, amelyet a miniszterelnök úr a parlamenti rendszeren belüli ellenzékről mondott, nem tartjuk magunkra vonatkozónak. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A miniszterelnök úrnak az a kritikája, amelyet így a parlamenti ellenzék felé irányított, azt akarja kifejezni, hogy ő úgy látja, hogy itt a parlamenti ellenzékben van talán a krízis. Ez pedig nagy tévedés. A miniszterelnök úr nem ismerte fel a való helyzetet, mert nem a rendszerben van a krízis, hanem a rendszer van krízisben. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon ) Ha el méltóztatnak mélyedni ebben a kérdésben, — nem tudom, egészen világosan exponáltam-e a kérdést — akkor meg méltóztatnak látni, hol van a kérdésnek a sarkpontja. A miniszterelnök úr nagy szintézisről beszélt és kitért a kisebb kérdések taglalása elől. Nem ismeri el, hogy itt kettéhasadás van. Ha a miniszterelnök úr a nagy szintézisben, amelyet ülése 19 Ul december 5-én, pénteken, ő képvisel, nem látja a nemzeti kettéhasadást, akkor tényleg jogos az az előbbi megjegyzésem, hogy nem ismeri el, hogy itt» ebben az országban világnézeti ellenzék is van és nem ismeri el azokat a rossz szolgálatokat, amelyeket ez a rendszer éppen a nemzeti lélek egysége szempontjából végzett. Nem mulaszthatom el éppen azért, mert a miniszterelnök úr erre alludált, rátérni arra, hogy vájjon az a nemzeti egység szintetikus munkája, amit ma a felvidéki és erdélyi magyarságnál látunk? Amikor bevonultunk — hála Istennek — a Felvidékre, akkor ott egységes szellemű magyarságot találtunk. Hol vagyunk ettől most, a rendszer szintetikus munkája alapján? Ketté van hasadva a felvidéki párt. De tessék megnézni Erdélyt. Büszkén emlékezünk még arra, amikor az erdélyi párt Pál Gábor vezetése alatt nagy magyar egységben megjelent itt a parlamentben. Hová jutottunk azóta a nagy szintetikus munkában? Ezek tények és ezek mellett elmenni, nagy szintézisre valló Széchenyi idézeteket hozni, egyáltalában nem aktuális itt a parlamentben. De ha már az idézeteknél tartok, méltóztassanak megengedni, hogy azt mondjam: a miniszterelnök úr által felhozott egyéb idézetek, amelyekben ő Mussolinira és Hitlerre hivatkozott, mint koronatanukra, bennünket boldogsággal töltenek el, mert csak ezekre az emberekre tudott hivatkozni. Mussolini is, Hitler is, mielőtt azt a nemzeti változást megcsinálhatták volna, megcsinálták a lelki forradalmat, amellyel a miniszterelnök úr az ellenzéket vagy annak egy részét vádolta, hogy tudniillik az forradalmasít. Hol van tehát az ő idézeteinek az erkölcsi alapja? Hogy Mussolini azután, amikor már biztosan kézbevette az olasz nép számára az államhatalmat, ütemesen végezte a maga munkáját, ez magától értetődik. Az is magától értetődik, ami Hitlernél következett. (Zaj és mozgás a szélsőbaloldalon.) A miniszterelnök úrnak ez a megjegyzése tehát engem csak megerősített abban a hitemben, hogy igenis, jön a nemzeti szocializmus, mert más nem jöhet. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) T. Házi Éppen az a magyar belpolitikának centrális kérdése, hogy el kell jönnie a rendszerváltozásnak és én ezzel akarok elsősorban foglalkozni. Azt mondom, hogy vaksággal verte meg a jó Isten azt, aki még ma sem látja, hogy a rendszer épülete megrogyott. Maga a belügyminiszter úr is beismerte a bizottságban, hegy az államigazgatás egész szerkezete nem funkcionál és szinte alig képes — amint szószerint mondotta — elviselni azokat a terheket és kívánalmakat, amelyeket a mai idők az államigazgatásra rónak. Meggyőződésem, hogy ez a rendszer, amelynek épülete megrogyott, politikailag régen össze is omlott volna, ha nem támasztották volna alá a feudalizmus és a nagykapitalizmus oszlopaival. És a kormány nagyon hálás ezeknek a szolid oszlopoknak, amelyek az épületet tartják. A földbirtokpolitika és a zsidó nagytőke terén hozott csendes intézkedések vagy az abszolút elhallgatás arra mutatnak, hogy igen hálás a kormányzat ezért a támoigtásért. Amit Bethlen István az ő szempontjából nem dicstelenül kezdett, azt most a mai rendszer fejezi be, amely rendszer Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter úr égisze alatt működik. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A rendszer a politika összes fegyvereit kíméletlenül magához ragadta. Az ellenzék kezében nincs más, mint az itteni felszóla-