Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.
Ülésnapok - 1939-232
Az országgyűlés képviselőházának 232. m Spák Iván; Imrédy igen t. képviselőtársam már sokkal közelebb jutott hozzánk, sőt ő már tényleg ki is fejtette részletezés nélkül azt, hogy a nemzetiségeknek megvannak a sajátságaik, tehát megvan a sajátságos kultú rájuk (Egy hang a jobbközépen: Ezt meg is becsüljük!) és hogy ebben a kultúrájában hagyjuk meg őket. (Mühl Henrik: Intézményekre van szükség!) Ehhez azonban intézményekre van szükség, amint t. képviselőtársán) mondja. T. Ház! Egy másik képviselőtársam, Czermann Antal képviselő úr azt mondja, hogy a magyar alkotmány és a magyar törvényhozás sohasem ismerte el és nem ismerheti el a nemzetiségek korporativ jogát. (Mühl Henrik: Ez a lényeg! — vitéz Lipcsey Márton: Ez a szeparáció!) Ez nem szeparatizmus. Már pedig addig, amíg nekem nem mint Spáknak, hanem mint nemzetiségbelinek nincs elismerve- a jogom, nemcsak a törvényben, hanem a gyakorlatban is, (vitéz Lipcsey Márton: Dehogy nincs!) addig nincs nemzetiségi jog. (vitéz Lipcsey Márton: Külön nemzetiségi jogokat akarnak'?) Imrédy igen t, képviselőtársam azt mondotta, hogy ezekét a néni kultúrákat igen ua°T mértékben determinálja fajiságuk, nyelvük, amely összeköti őket az anyaországban élő törzsnép népi kultúrájával és nagyon helyesen megjegyzi ezután, hogy ugyanakkor azonban nem lebet eltagadni, hogv a földrajzi helyzet, együttélésük a magyar állam területén lakó többi néppel, a gazdasági egymásrautaltság, a történelmi élmények közössége, a. testet alakító táplálkozási tényezőknek, a klímának azonossága, szóval az azonos életkörülmények hatása alatt az illető népe«onortok saját anyanépének kultúráján felül különleges színezést, egy. mondhatni, kárpátmedencei jmasryar színezést kaptak. E^t jól meg kell fontolni, mert ez az igazság". Tehát nem kell félnünk attól, amitől egyesek talán félnek, ho^y mostan, amikor megvan a saiát kultúra ia, talán nemcsak eltávolodik, de talán még* esetjh<? földrajzilag is el akarnak^ távolodni. ("Rpnc/e György: Esze ágában sincs eltávolodni!) RzímVaz, ho°v a kisebbségek, a nemzetiségek, akik itt éHpk ezer esztendőn kerpsztül a magyar birodalomban, annyiba összefor^ntt^k a magya*'sáo•o'pl•. bo^v naivon sok a közös vonás, p közös jellembeli vonás, úe-v bno-y semmi vpszély nem fenyeget, hogy ezek talán el akarnának szakadni. Én mint a magvarországi oro°zság egyik képviselőié ezt különösképpen állíthatom, mert, azt hiszem, a magyarországi oroszsággal soha nem volt baj. most sincs baj, mert hogy ezekkel a dolsokkal idefövök, ez nem azt jelenti. (Ember Sándor: Mi sem bántottuk őket. Ezt is elismerheti t. képviselőtársam.) Mert hiszen ez a nép a gens fidelissima jelzőt, (Ember Sándor: Jobb dolguk van, mint a csehek alatt!) bár én a macáin részéről ebből az epitheton ornansból nem kérnék, mert ezt már annyira elcsépelték, hiszen a csehek is gens fidelissimának mondták s erről szívesen lemondanék— mégis csak kiérdemelte valamivel, (vitéz Lipcsey Márton: Azért adták meg neki!) Attól tehát nem kell tartani, hogy ennek valami elszakadásféle vágyai lennének, csak saját kulturális jogait, (Mühl Henrik: És gazdasági!) gazdasági és politikai jogait keresi, bár a politikai jogokról most-nem fogok beszélni, mert ahogyan inter arma silent Musae, ugyanúgy vagyunk lése Î9U1 december 5-én, pénteken. 447 a politikával is, erről tehát nem is akarok beszélni. De t. Ház, azt a beállítást, amelyet sokak részéről hallunk, hogy talán sokkal jobb helyzetben van ez a nép nemcsak mint volt, hanem még a magyarságnál is jobb helyzetben, egyenesen vissza kell utasítanom. Ugyancsak vissza kell utasítanom azt, amit már Pál Gábor igen t. képviselőtársam is visszautasított magyar létére, hogy »primitívséggel« aposztrofáljanak minket, amit — azt hiszem — Teleki gróf igen t. képviselőtársam mondott beszédében. Most külön szeretnék még válaszolni Hokky Károly igen t. képviselőtársam felszólalasára. Valahogyan csodálatosképpen éppen ő, aki velünk együtt dolgozott és nagyon jól ismer minket, mindig közbeszól, ahányszor csak közülünk beszél valaki, de a saját felszólalásaiban is folyton csipkelődik és örökké összehasonlításokat tesz, összehasonlítja a mi mostani helyzetünket a csehek alatti helyzetünkkel. Nem értem, mire való ez az összehasonlítás. Ha a csehektől nem kaptuk meg, mint ahogyan ő is mindig ezzel vigasztal minket »Hát a csehek adtak nektek?«, — azt, amit meg kellett volna kapni és amiért vele együtt, vele egyvonalban harcoltunk ma autonomisták, vagy ahogyan akkor népiesen neveztek: »Kurtyákisták« — ő maga is azért harcolt és ha akkor nem kaptuk meg, minket szid, nekünk veti ezt szemünkre. Folyton ezt vágja hozzánk: »Hát azok adtak nektek?! íme nem kaptatok ott sem!« (Bencze György: Mi keressük a jobb jövőt! — Felkiáltások jobbfelől: Mindnyájan azt keressük! Mi is!) Sőt beszéde > befejezésében azt mondta, írjuk meg a húszéves történelmet. Rendben van, meg kell írni, de miért 1 ? Ö azt mondta azért, hogy ha majd valaki nemzetiségi problémákkal, kérésekkel és kívánságokkal áll elő, megmutassuk: íme így volt, így tettek a csehek. Kérdem én, ha a csehek rosszul tettek valamit, — hiszen éppen azért, mert rosszul tettek, együtt szidtuk őket, együtt harcoltunk másért — ugyanazt kell megismételni itt is? (Ember Sándor: De ki ismételte meg? Elnök: Csendet kérek I Spák Iván: Ebből az ő felszólalásából az tűnik ki, hogy most sem kell neki. mert hiszen akkor sem kaptuk meg; máskülönben akkor mi értelme annak, hogy arra hivatkozzék, hogy azok sem adták meg. (Ember Sándor: Na ez gvengén sikerült!) Csodálkozom, hogy pont nekünk mondja ezt, mert ha olyanoknak mondaná, akik a csehek szekerét tolták és őket pártolták, (Bencze György: Azok előtérben vannak Kárpátalján!) akik még 1938-ban, sőt még 1938 őszén is revízióellenes határozatokat hoztak, még a müncheni döntéskor is, majdnem verekedést provokáltak, mert a Kurtyákista Bródyt akarta a nép miniszterelnökké jelölni, ezek pedig azt mondták: »Nem, mert ti el fogjátok adni a magyaroknak a ruszin népet, mert ti nem autonómisták vagytok, hanem árulói nemzetünknek« és Hokky képviselőtársam most pont nekünk mondja ezt. Ha azoknak mondaná, megérteném, de nem nekik mondja, hanem ellenkezőleg azok mostani nyilatkozataira hivatkozik. (Ember Sándor: Tessék a neveket megmondani. Nagyon érdekes lesz. Tessék megmondani!) Végezetül csodálkozom általában nemcsak Hokky képviselőtársamon, de azon is, hogy vannak mások is a felvidéki képviselők között, akik együtt, egy vonalon harcolták velünk és ugyanazt követelték nekünk, mint mi nekik,
