Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-232

436 Az országgyűlés képviselőházának 232, leg azért nem, mert közben ellenzéki oldalak is rájöttek arra, milyen komolytalanul hangzik a játékszabályok folytonos emlegetése, ami a kívülállókban azt a hitet ébreszti, mintha itt a parlamentben valami mulatságos sport, vagy éppen valami kártyajáték folynék (Mozgás a szélsőbaloldalon.) s ennek öröméből nem engednénk részt az ellenzéki képviselőknek. Számunkra soha sem volt játék az, amit az ország érdekében akár itt, akár máshol csinálunk. Ezért örülök, hogy ez a terminológia eltűnt az ellenzék szótárából. De ha csakugyan úgy van, hogy mi állítjuk a tételt, s az ellenzék adja a bírálatot, akkor tisztelettel kérdem, miért kell olyan keservesen sopánkodni a fölött, hogy ezen és a túlsó oldalon nem mondjuk ugyanazt? (Mozgás és zaj a szélsőbaloldalon.) T. Képviselőház! Ha mi nem kívánjuk, hogy a túlsó oldalon elismerjék azt, ami a kormány gesztiójában jó, akkor miért kívánja a túlsó oldal tőlünk, hogy mi magunkévá tegyük és megvalósítsuk azt, amit ők birálatukbau kifejezésre juttatnak. Most nem akarok arról beszélni, hogy ezeket a kívánságokat mennyire lehetne megvalósítani és hogyan. De ha magunkévá tennők azt, ami a túlsó oldalról elhangzik, akkor ennek csak az lehetne a konzekvenciára, hogy a túlsó oldal urainak át is adjuk ezeket a helyeket. (Egy hang a jobboldalon: Jól néznénk ki! — Maróthy Károly: Az ország érdekéről van szó. nem a hatalom kérdéséről. — viféz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Ez legalábbis vitás!) Vagy csak nem kívánja a t. ellenzék, hogy ez a parlament szavalókórussá alakuljon át, (Derültség és élénk taps a jobboldalon és a középen. — Zaj a szélsőbaloldalon. — Incze Antal: Szavazókórus!) amelyben az elnök által adott taktusra mindnyájan ugyanazt mondjuk. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) ÉS

É ha ezt józanul nem lehet kívánni, akkor viszont azt sem értem, miért kell a legsötétebb színekkel festeni a magyar közszelle met, a magyar közéletet csak azért, mert nem mindenki mondja ugyanazt. A t. túloldalról többen hangoztatták, milyen unalom, bizalmatlanság, rejtéilyes me? nem értés rejlik a magyar közéletben. »Meggyőző« bizonyítékot hallottunk arra, hogy ez a meg nem értés még a kormány tasnai között is fennáll, mert a dédai vasút építési nehézségeit a kormány két tagja nem szószerint ugyanúgy mondotta el. Komoly irodalmi ambíciókra valló ú. n. színes jelzőkkel illusztrálták azt az állítólagos unalmat, amely a magyar közéletet az ellenzék szerint fojtgatja. Beszéltek áporodott, dohos, savanyú és Isten tudja, milyen ' unalomról, amely szerintük mindent megül és megöl. (Bör^s János; Hát hol voltak a képviselő urak?) T. Ház! Nekem ebből mindenesetre annyit illik elismernem, hogy az ellenzéki képviselő urak unatkoznak. (Derültség a jobboldalon és a középen.) Ennek a rájuk vonatkozó megállapításnak az igazságát valóban nincsen jogom kétségbevonni. (Derültség és taps a jobboldalon és a középen. — Mozgás a szélsőbalul dalon.) De ennél a pontnál aztán álljunk meg! Aki látta a frontról hazatérő katonák bátor s büszke tekintetét, (Hosszantartó élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) aki belenézett a szemükbe, amelybe még benne ég az átharcolt küzdelmek dicsősége, az aligha meri azt mondani, hogy ezek a katonák unatülése ÍB'UI december 5-én, pénteken. koznak. (Hosszantartó élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen. — Felkiáltások a szélsőbaloldalo: Ezt nem mondottuk! — Maróthy Károly: Ki beszélt így? Senki sem beszélt! — Zaj. — Baky László: A miniszterelnök úr nem is látta őket! — Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) A t. túloldal felszólalásain átvonult az a gondolat, hogy az egész magyar közéletet és az egész magyar korszellemet unalom hatja át. (Maróthy Károly: De nem a katonákat! — Zaj.) Én ebből a magyar közszellemből sem a magyar katonát, sem a magyar munkást, sem a magyar tisztviselőt kizárni nem engedem. (Ügy van! Ügy van! — Hosszantartó élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a, középen. — Zaj a szélsőbaloldalon.) Folytatom tovább. Aki látja a műhelyekben, a gyárakban szorgalmasan dolgozó munkásokat, s aki csak azt az egyelőre száz egynéhány munkás részére szervezett tanfolyamot aézi meg, amelyet nemrég- alkalmam volt megnyitni, ott sem fog unalmat találni. (Ügy van! jobbfelől. — Maróthy Károly: A parlamentről volt szó!) Nem ismeri ezt a sokat emlegetett állítólagos unalmat és unatkozást a tisztviselők serege és amit legelőször kellett volna mondanom, nem ismeri a józan, kiegyensúlyozott, szorgalmas maeyar földmívelő nép, amelyen nemzetünk ereié rendíthetetlenül nyugszik, (Hosszantartó élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen. — Börcs János: Ki van egyensúlyozva! — Maróthy Károly: Tőlünk csak nem akarja megvédelmezni a földmíveseket a miniszterelnök úr!) Nincs szükségük a védelemre, képviselő úr! (Taps a jobboldalon és a középen.) Nem védelemről, hanem puszta megállapításokról van szó. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Nincs, aki támadja!) S télies szerénységgel engedtessék meg, hogy megjiegyeizzem: Nem unatkozunk mi sem, elsősorban, mert erre nincs időnk. (Mosonyi Kálmán: Csak tegnap is kétszer kellett kérni a határozatképesség megállapítását! — Zai.) Kérem tehát, hoery ne általánosítsunk. És ha a túloldalon valóban olyan sokféle unalom terjeng, ezt sajnálattal tudomásul veszem, de ezen nem segíthetek. Ugyanígy óvást kell emelnem az olyan megállapítások ellen is, amelyek az ellenzék legillusztrisabb szónokától erednek, s amelyekben nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy a magyar nemzetet egy súlyos lelki hasadás veszélyei fenyegetik (Maróthy Károly: Ügy is van! — Egy hang a szélsőbaloldalon: Megvan!), sőt ez a lelki hasadás már tulajdonképpen itt is van. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Egy hang jobbfelől: A nyilaspártban van!) A patológia egyidőben divat volt az irodalomban. Kérem, hogy ne vigyük át ezt a divatot most a politikába. Az, amit ebben a tekintetben hallottunk, egyenesen úgy hangzott, mintha ez a nemzet már gyógyíthatatlan seysophreniában szenvedne. Valami bábeli nyelvzavarról is hallottunk, amely azt jelentené^hogy ebben az országban ma már senki sem érti meg azt, amit a másik mond. (Üav vmi! a szélsöbaloldalon. — Ellenmondások jobbfelől.) Szeretném igen nyomatékosan hangsúlyozni, hogy ebben az országban sem nemzeti seyrtophrenia, sem bábeli nyelvzavar nincs. (Taps a jobboldalon.)^ Túlságosan niagy szavak ezek és sehogy sem illenek azokhoz a valóban naery időkhöz, amelyekben élünk. (Ügy van! jobbfelől.) Mi itt, igenis, nagyon jól megértjük azt, amit a t. túlsó oldalon mondanak és inarkodtmk magunkat éppen így megértetni. Ha ez