Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-232

Az országgyűlés képviselőházának 2B2. alakulásáról beszéltek, arról a kiegyensúlyozásról, amely a csizma árát a búza árával akarja összhangba hozni. Ez a munka, úgy látom, már folyamatban is van és azt hiszem, hogy a közeljövőben ennek hatását az ország egész társadalma már élvezni is fogja. 1931-ben a búzanapok alkalmával a Tudományos Akadémián elmondott beszédemben felvetettem az árkiegyensúlyozás gondolatát és kértem, hogy ez akár egy gazdasági diktatúra útján is megvalósulásra kerüljön. Legyen szabad az Országos Mezőgazdasági Kamarának 1931-ben megjelent könyvéből felolvasni beszédemnek azt a részét, amely erre vonatkozott. (Olvassa): »Egy árkiegyenlítés kell kb. a háború előtti áralapon, hogy mindenki megtalálja számítását, tígy a munkás, mint a munkaadó. Akár egy gazdasági diktatúra útján legyen ez elérve, mert az mégsem járja, hogy a kenyérmagvak 50%-kai olcsóbbak, mint 1913ban voltak, az iparcikkek és egyéb termelési eszközök ára pedig 50%-kal drágább, mint 1913ban volt. Ez körülbelül egy száz százalékos diszparitást jelent«. Errevonatkozólag folytatva a következőket mondottam (tovább olvassa): »Ha a mezőgazdasági terményárak lent vannak, a termelési eszközök ára pedig fent van, úgy háromféle mód van az árkiegyensúlyozásra: vagy a termelési eszközök és iparcikkek árát kell leszorítani, vagy a mezőgazdasági termények árát kell felemelni, vagy pedig harmadszor mindkettőnél le és fel a középen való találkozással, egyszóval árkiegyensúlyozással történhetik, ez pedig ma csak hatósági beavatkozással megy valamely formában, akármennyire nem szimpatikusnak is látszik a dolog.« Ezt mondottam 1931-ben. Ma itt tartunk, a termelés irányítása, az árkormánybiztosság, a közélelmezés stb. mind eszközeivé válnak e gondolat megvalósításának. Vegyük csak. alapul az utolsó békeévet, 1913-at, amikor az ipari és mezőgazdasági terményárak arányossága megvolt. Akkor a tisztviselői fizetésekből is meg lehetett élni, ez volt az az idő, amikor egy mázsa búzáért egy pár csizmát lehetett kapni, sőt még egy kapcát, esetleg egy kalapot is adtak ráadásul. Ezt az árkiegyenlítést kellene ma megteremteni, természetesen a mai viszonyokhoz alkalmazva. Ha előveszem azt a bizonyos árkiegyensúlyozó mérleget és beteszem az egyik mérlegcsészébe a termelési eszköznek az árát, a textil, a vas. az ekevas, a patkóvas, a petróleum, a széu stb. árát, a másikba pedig beleteszem a búza, az árpa, a zsír, a tojás, a tej stb. árát, akkor ez utóbbi mérlegcsészének kell valamivel lejjebb húznia, mert ebben a kis lejjebbhúzásban bennerejlik az a kispolgári haszon, amit a gazda nak meg kell találnia verejtékes munkájáért és azért a rizikóért, amit a termelésben vállal. Ettől a gazdatársadalom el nem állhat. Nagyon jól tudom, hogy vannak egyes cikkek, mint például a műrost, ami Olaszországból kerül behozatalra vagy a szén a gázgyártáshoz, amit szintén baráti viszonylatban lévő országból hozunk be, ezekkel is ár viszony latba kell hozni kivitelre kerülő^ terményeinket, mert ez európai közérdeket (Űoy van! a jobboldalon.) és állandó árki egyensúlyozást jelentene, nem pedig folytonos árugrálást. (Ügy van! TJgy van! jobb felől.) Hiszem^ hogy a csúcsminiszter úr e tekintetben Rómában is és Berlinben is lefolytatta már a szükséges előkészítő tárgyalásokat. (Szöllősi Jenő: Optimizmus! — Ellenmondások jobb felől.) Én mindig optimista voltam és hála Istennek, ez I ülése 19Ul december 5-én, pénteken. 431 mindig jobb, mint pesszimistának lenni. (Helyeslés és taps a jobboldalon.) T. Ház! Az árkiegyensúlyozással kapcsolatban azonban mindig egy fix pontot kell keresni és ez a fix pont, amely körül az árak leesnek és felmennek, a múltban a búzaár volt. A búzaár volt a háború előtti időben az árkiegyensúlyozó tényező, ez volt az értékmérő és ezután igazodtak a többi mezőgazdasági termények árai, sőt az ipari cikkek árai is. Ma is a búzaár lehetne ez a fix pont, hiszen a gazdaságokban a bérbeadások, a bérfizetés és az egyéb fizetések is búzában történnek. Ehhez azonban hozzá kell tenni, hogy ebben az esetben a búza árának magasabbnak kellene lennie, mert az adótételt és a csizma árát kissé nehezen lehetne lefaragni, illetve a mai búzaárral arányosítani. Ha a búzaár volna a kiegyensúlyozó tényező a termelésnél, akkor természetesen a munkás is megtalálná számítását. A napszámot is búzában lehetne megállapítani, hiszen 1913-ban a napszámbért bizonyos fokig búzában állapították meg. Annakidején, 1913-ban az átlag férfinapszám 8-16 kiló búza volt, természetesen a kaszálásnál volt 10 kilós búzanapszám is. Ha most ezt a napszámot átértékeljük a korona és az aranypengő közötti értékkülönbözet tekintetbevételével, akkor ebből 2-44 pengős téli, 3-40 pengős tavaszi és 4-08 pengős nyári napszámbér jön ki. Ez körülbelül az a napszámbér, amelyet a munkabérmegállapító bizottságok is rögzítettek a múltban. (Meixner Emil: A folyó évben is!) Természetesen, ha a búzaár emelkedik vagy csökken, ez automatikusan maga után vonná a napszámbérek emelkedését vagy csökkenését is. Búzaáralapon tehát országszerte meg lehetne állapítani a munkabéreket, feltéve, hogy az egész országban egyforma búzaárakat állapítanának meg. így nem okozna nehézséget a búzaáralap bevezetése, ma azonban nehéz volna ez a terményárak diszparitása mellett. Azok a kötelező irányelvek, amelyeket a múlt évben e tekintetben leszögeztek sem termelési, sem pedig szociális szempontból nem érték el a kitűzött célt. A nem mezőgazdasági jellegű munkáknál, például útépítéseknél, vasútépítéseknél, egyéb magánmunkáknál, különösen a Balaton vidékén a villák körüli munkáknál, továbbá a gyári üzemekben megkötés^ nélkül fizették a napszámbéreket, tehát természetes volt, bos:y a munkás a mezőgazdasági munkáért megállapított bért kevésnek tartotta és olyan helyekre ment napszámba, ahol annyit kérhetett, amennyit akart. Szociális szemponból pedig a munkamorál fokozatos rombolását váltotta ez ki. Nézetem szerint a munkások kategorizálandók volnának, mégpedig ipari és mezőgazdasági munkáscsoportokra. Az ipari munkások száma ma emelkedőben kell hogy legyen, mert hiszen az ipar nálunk fejlődésben van és a jövőben talán még nagyobb fejlődés elé néz. Amíg a kötött termelés, fennáll, addig^ellátási jegyet csak akkor kapjon valaki, amíg szakmájának megfelelő bizonyos munkateljesítményt igazolni tud. Azok ellen a munkások ellen, akik szabotálnak vagy az elvállalt munkát, különösen a részesmunkát nem kellő időben és nem kellő alapossággal végzik, szigorú eljárást kell foganatosítani, de rögtön, nem hosszú idő múlva, mert különben a termelés vallja kárát, ami elkerülendő nemcsak magán, hanem közgazdasági szempontból is. T. Ház! Külföldön dolgozó véreink egyre jobban szaporodnak és szétszórtan állnak a