Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-231

Áz országgyűlés képvisrtöluízának 231. aki nemcsak Erdély magyarságának, hanem az egész magyarságnak büszkesége volt. (Ügy van! Ügy van!) Az erdélyi írók között Nyirő József és mások is vannak, akik óriási szolgálatokat tettek nemcsak az irodalom terén, hanem a magyar érdekek egyéb védelme terén is. (Ügy van! Ügy van!) Én tehát nem az irodalmat támadtam meg, hanem szót emeltem az ellen, hogy amikor az idegen uralom alatt éltünk, irodalmi estélyeken az anyaországban olyan írókat is szerepeltettek, akik otthon osztályellentétet szítottak közöttünk. Arról cikkezett az egyik író Erdélyben, hogy történelmi átértékelésnek van helye, hogy le kell rántani a leplet, mert a régi magyar végvárak — a török hódoltság idejét értette — csak apró rablófészkek valának. A Szózat is azt mondja, hogy: »elhunytának legjobbjaink a hosszú harc alatt«, mégis akadt olyan író, aki a magyar multat egy idegen uralom alatt úgy mutatta be, mintha rablófészkek lettek volna azok a helyek, amelyekben soha ki nem deríthető számú magyar családok pusztultak el a magyarság védelmében és tették ezt akkor, amikor a román tanítás kiforgatta a magyar történelmet, amikor gyermekeinknek a magyar történelem gyalázatát kellett tankönyvekből tamúniok. Én igenis fenntartom azt, amit mondottam és ezt most is megismétlem. Elérkezik majd az ideje annak, amikor egy csokorba összefoglalok többet is, hogy tisztábban lehessen látni, mit követtek el némelyek, akiknek védelmére Tusa Gábor képviselőtársam jónak látta felállani. (Zaj a középen. — Tusa Gábor: Az irodalom védelmére! — Zaj. — Kölcsey István: Kár itt ilyen vitáit folytatni! Szomorú dolog!) A második, amit szóvá akarok tenni az, hogy Tusa Gábor képviselőtársam beszédében iigy állította be az én felszólalásomat, hogy én nem láttam be egy magyar szervezet szükségességét, pedig enélkül ki lettünk volna szolgáltatva a hatalomnak és nem lett volna semmiféle szerv, amely életérdekeinket megvédte volna. Ez tökéletes félreértés. Éppen azt mondtam, hogy résztvettem az erre irányuló tárgyalásokban, amelyeken igyekeztünk 'bizonyos követelményeket támasztani, gróf Bethlen Györggyel együtt, aki szintén tudja, hogy akadtak olyan magyarok, akik a román hatalom jelenlévő képviselője előtt nem menthető kijelentéseket tettek. Nem a népközösség munkáját kicsinyeltem, mert abban résztvettek olyanok is, akik előbb is velünk együtt munkálkodtak, (Tusa Gábor: Én is ezt mondtam!) de hangoztattam azt, hogy némelyek, akik a magyar népközösség irányítói közé tartoztak, elmentek olyan román gyülekezetekbe és ünnepélyekre, ahová mi sohasem mentünk el és ott hallgatták azokat a nyilatkozatokat, amelyek a numerus nullus-ról szóltak és amelyek gyalázták a mi multunkat és történelmünket. Az 1928. évi gyulafehérvári koronázási ünnepségen való részvételt mi nyilt deklarációban tagadtuk meg, míg a velünk szemben álló csoport némely vezetői a román nemzeti liront egyenruhájában a magyarság ellen uszító román gyűléseken vettek részt. Ennek az irányzatnak vannak itt az Erdélyi Pártban is hívei (vitéz Lipcsey Márton: Dehogy vannak, kérem!) és azért hoztam ezt fel, mert a bajnak a kezdetét ez okozta. A képviselői behívások alkalmával összeboronáltak minket és ez az erdélyi magyarság egységében szétválasztódást idézett előtt. De amikor azt halljuk, hogy a további illése 19J/.1 deeemher J/.-én, csiiiöriökon. 425 képviselői behívások alkalmával is ugyanezen irányzat híveit veszik kombinációba, úgy gondolom, hogy ebből az erdélyi magyarság teljes szótválódása fog bekövetkezni. Ezért mondtam el azt, amit tegnap elmondtam. Ma Vita Sándor képviselőtársam arról be szelt, hogy az Erdélyi Gazdasági Egyesület jól kiépített szervezet volt és én az ellen mégis kifogást emeltem. Ezzel szemben arra hivatkozom, hogy az Erdélyi Gazdasági Egyesület vezetősége szoros összeköttetésben állott a túl zott opportunizmus híveivel. (Zaj és ellenmondások a középen és a baloldalon. — Gr. Teleki Béla: Ugyan-ugyan! Bocsánatot kérek!) A másik észrevételem pedig erről az, hogy lia egy egyesületre állami feladatot ruháznak, nem szabad tűrni azt, hogy a magyar állani pénzéből létesített segélyakciók során több helyen az Erdélyi Párt tagsági igazolványának felmutatását kérik. (Ellenmondások a középen. — Gr. Teleki Béla: Ez ellen a leghatározottabban tiltakozom! — Zaj. — Elnök csenget.) Én pedig állítom, hogy ez megtörtént és "bizonyítani is tudom. (Taps és felkiáltások a szélsőbaloldalon: Éljen Pál Gábor! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek. Tusa Gábor képviselő úr a házszabályok 143. §-ának (1) bekezdésének b) pontja alapján kért szót. A szó a képviselő urat megilleti. Tusa Gábor: T. Képviselőház! A házszabályok 143. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján kértem szói Az a) pontot nem is említem, mert ez nem személyes ügyem; ez az ügy nem gróf Bethlen György igen t. képviselőtársam és nem gróf Bánffy Miklós személyes ügye. hanem az erdélyi magyarság ügye. Tegnapi felszólalásomban erkölcsileg kényszerítve éreztem magamat arra, hogy erre a kérdésre kiterjeszkedjem és hangsúlyoztam, hogy csak objektív tényeket fogok felhozni. Most is állítom, hogy mindaz, amit mondottam, ítélet nélkül, az első «zótól az utolsóig történelmi tény. Gróf Bethlen György igen t. képviselőtársam nem is kifogásolta ezeknek a valódiságát, csupán azt mondta, hogy téves az az állítás, hogy a magyar kisebbséget úgy kezelték volna, mmt a német kisebbséget. Én ebben ítéletet nem mondok. Ennek legapróbb részleteit igen kevesen ismerik, de nem is tartozik ide. Leszögezek azonban egy tényt: azt a politikai megállapodást, amelyet a román kormány a magyar kisebbség vezetőivel kötött, — nem vizsgálom, hogy jogosan-e vagy jogtalanul — gróf Bethlen György igen t. képviselőtársam is aláírta. Ennek egyik pontja az volt, hogy a magyar kisebbség testületileg belép a nemzeti újjászületés frontjába, ebbe a közjogi testületbe, ebbe az egyetlen romániai politikai pártba, utolsó pontja pedig az volt, hogy a román kormány viszont megengedi az erdélyi magyar nemzeti, népi kisebbségnek, hogy kulturális és gazdasági céljai érdekében és azok megvalósítására romániai magyar népközösséget alakítson. Ezekben a tárgyalásokban én aktív részt nem vettem. A megállapodást azonban nyilvánosságra hozták és mindnyájan tudomással bírtunk erről. Ennek alapján az erdélyi magyarság legkiválóbb vezetői — kétség sem fér jó magyarságukhoz — beléptek a Nuf.-ba, mert azt látták, hogy a politikai érvényesülés mögött ott áll egy népi szervezet, amelyben az erdélyi magyarság kulturális belső életét meg tudjuk menteni és fenn tudjuk tartani. Méltóztatnak tehát látni, hogy itt nincs szó politikai ítélkezésről s ezt éppen azért voltam kénytelen felhozni itt a Házban, mert Pál Gá-