Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.
Ülésnapok - 1939-231
424 Az orszafjfjyûlês képviselőházának Ml. ülése 1941 december k-m, cmiörtökori. müleket vagy százezreiteket kitevő tört ellenszavazatok is és az azok mellett leadott néhány millió igenleges szavazat is éppen anynyira hű kifejezője a közvéleménynek; mert azelőtt is úgy tettek, ahogyan most is folytatják ezeket a módszereket. Azt hiszem, ezzel ezt is szemléltetővé tudtam tenni. (Rajniss Ferenc: Saját kérelmére!! Ez nem lehet!) Akkor különben én felajánlottam, hogy zsűrivel döntsük el ezt a kérdést, de nem a politikai részét a dolognak, mert politikai kérdésekben — elismerem — nem lehet szavazattöbbséggel eldönteni, hogy kinek van igaza. Oe tényeket lehet megállapítani bizonyítékokkal, akkor, ha egy kisebb számú testület a legbizalmasabb részleteit is megismerheti a dolognak. Ezt én felajánlottam, de ajánlatom egyoldalú maradt; tehát nem az én hibám, hogy nem lehetett ezt jobban világossá tenni. De t. Ház! Mondhatná valaki, hogy ez csak a formai része a dolognak és nem a lényege. A lényeg tényleg nem is ez; a lényeg az, hogy Romániában 18, vagy 20 esztendeig volt egy változatlan irányú és szívósan kitartó .ellenállási politika, amellyel szemben egy másik, de nagyon kis számú megalkuvó, magát reálpolitikusoknak nevező (Mozgás a szélsőbaloldalon.) csoport állott. (Rajniss Ferenc: Saját kérelmére! Ez nem lehet!) Itt volt a baj. Mert én azt mondhatom, — azt hiszem, szerénytelenség nélkül — hogy valahogyan figy lehet ez a dolog, hogy a kellemetlen, ugató és harapós házőrzőkutyát el kellett távolítani. (Taps a szélsőbaloldalon.) És ez történt meg. Sajnos, a román kormánynak húsz évig hiába megkísérelt ékverési kísérlete végre sikerült, de azért sikerült, mert magyar szövetségeseket kaptak ehhez az ékverési kísérlethez (Ügy van! Úgy van! Taps a szélsőbaloldalon. — Zaj.) Én állítom azt, t. Ház, — tudjuk jól és vannak itt mások is, akik éltok idegen uralom alatt — hogy akkor az elnyomás olyan erős volt, hogy nagyon sok mindent nem tehetett, nem is lett volna okos megtenni, azonban megvolt a határa annak, ameddig akármilyen mértékű 'megalkuvás avagy pedig reálpolitika vagy opportunizmus, vagy nem tudom, minek nevezzük, megengedte azt, hogy valamit szabad tenni és meddig szabad elmenni. És állítom, — idő nincs ennek dokumentálására, habár rendelkezésemre állnak a dokumentumok is — hogy jóval messzebb ment ez az azután funkcionáló népközösség annál a határnál, ameddig bármilyen mérték szerint is szabad lett volna, hogy elmenjen. (Zaj a szélsőbaloldalon.) T. Ház! Ennek bizonyításával nem akarom, nem is szabad túllépnem a házszabályok szerinti szűk időt, tehát befejezésül méltóztassanak megengedni, hogy megnevezzem Ravasz László református püspök urat, nem azért, hogy talán — ami nem szokásom — férfiatlanul reá hivatkozzam, mert ez tiszteletlenség is tenné ővele szemben, aki nemcsak református egyházunknak, hanem az egész magyar közéletnek is kimagasló személye és egyik legbecsesebb ékköve. Az ő szellemének ritka gazdagki sugárzása azt a kötelességet is reánkhárítja, hogy az ő szellemének ilyen megnyilatkozásait felhasználják és alkalmazzuk. Tehát felszólalásomat nem fejezhetem he anélkül, hogy ehhez a témához nagyon is közel lévén, ne hivatkozzam Észak-Erdély visszacsatolásának egyéves évfordulóján mondott beszédére, illetőleg abból ne idézzek néhány szakaszt. (Halljuk! Halljuk!) j Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. I Méltóztatik kérni meghosszabbítást? Gr. Reihten György: Kérek Öt pere Imszj szabbítást. (Helyeslés.) Elnök: A Ház a meghosszabbítást megadja. Gr. Bethlen György: Ne tessék azt hinni, hogy ok nélkül olvasom fel, (Halljuk! Hall juh!) így szól ez a passzus (olvassa): »Ha semmi egyebet nem csináltunk volna, csak azt, hogy komolyan vettük, halálos koraolyan azt a vágyat, minden dolognál fontosabbnak, sürgősebbnek, előbbrevalónak ítéltük ennek a vágynak jogosságát és szentségét: már akkor is, már ezzel is nagyobbat alkottunk, mintha gazdasági fellendülést teremtettünk volna és megnyertük volna régi ellenségeinket pártfogókul. Legyen áldott az a végzés, amely szegénységre és szenvedésre kárhoztatott, megalázott és koldussá tett, annyiszor és olyan kegyetlenül emlékeztetett rongyainkra és bénaságunkra; legyen áldott az a végzés, amely nem engedte, hogy szívünk megkövéredjék és szárnyunk elI lustuljon, megelégedjünk a mával, elfogadjuk , a mai verebet a holnapi túzok helyett. Igazi j reálpolitikai akkor követtünk, mikor lemond! tunk a jólétről, gazdasági felvirágzásról egy ! szent rögeszme: az ezeréves magyar birtokálloj mány sérthetetlensége kedvéért. Az bizonyos, | hogy a magyar nemzet ebben a konok, egyolI dalú vágyában, az igazság és helyreállítás szen| vedélyes követelésében olyan erkölcsi méltósáj got tanúsított, amelyet előbb-utóbb meg kellett j látnia és el keltett ismernie minden érdektelen nemzetnek. Vonjuk te mindebből azt a tanulságot, hogy a nemzetnek is, egyénnek is, néha makacsul álmodónak, gyakorlatiatlannak kell lenni, s kockára kell tenni a mának minden i előnyét és tehetőségét a becsület és az igazság kedvéért. Csak azt az életet érdemes élni, amelyért készek vagyunk meghalni is.« (Elénk helyeslés és taps a Ház minden oldalán.) T. Ház! Én azt hiszem, hogy ha arról van I szó, hogy koncedáljuk, hogy a kérdés politikai ! részét ne szótöbbséggel, sem hirtelen, a bizoj nyitó adatok ismerete nélkül, vagy akár azok j birtokában sem lehet eldönteni, — és azt tényleg j csak a történelem későbbi ítélete tudja majd j végérvényesen tisztázni, azért mégis a,zt me! rem állítani, hogy amikor a verdikt fel lesz téve | annak a történelmi ítélő fórumnak, akkor erre | már most megszövegezte Ravasz László püspök | a kérdést. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Én a I magam részéről csak azzal fejezem be szavaimat, hogy alávetem magam ennek a verdiktnek. (Élénk helyeslés és taps. — Tusa Gábor szólásra jelentkezik.) Elnök: Milyen címen kíván a képviselő úr szólani? Tusa Gábor: T. Ház! A 143. $ (1) bekezdése b) pontja alapján, tehát félreértett szavaim helyreigazítása és megmagyarázása címén tisz| telettel szót kérek. Elnök: A képviselő urat a szó később meg j fogja illetni. Most ugyancsak a mai ülésen tett j bejelentés értelmében megadom a szót Pál Gá| bor képviselő úrnak, aki a házszabályok 143. §-a (1) bekezdés b) pontja alapján kért szót. Pál Gábor: T. Képviselőház! Tegnapi beszédem félreértett részét akarnám megmagyarázni egészen röviden. Tusa Gábor képviselőtársam arra hivatkozott, hogy az erdélyi irodalmat ítéltem el és ezzel milyen nagy bajt csináltam. Ez félreértése az én beszédemnek, mert nincs egy pár hete annak, hogy a nemzet kegyelete kísérte sírjához nagy halottunkat, Reményik Sándort,