Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.
Ülésnapok - 1939-231
iïé Àz országgyűlés képviselőházának 231. pedig a totalizatőr egészösszeget állítsák be, az iskola részére szükséges összeget pedig máshonnan kell előteremteni. Mélyen t. Ház! Éppen tegnap hallottuk azt a véleményt, hogy mi eleget dolgozunk, eleget sportolunk. A sportról nem mint szórakozó sportról kell beszélnem, hanem mint a honvédelem legkomolyabb alapjáról. (Ügy van! Ügy van!) Éppen ezért nemcsak arról a munkásságról kell szólnom, amelynek kifejtésével gazdatársaim izmaikat erősítik, hanem arról is, hogy a nemzet virága, a nemzet ifjúsága a játéktereken együtt kell hogy legyen, mert ott kell az ő arcukra pírt, mosolyt és lelkükbe kedélyt varázsolnunk és egésznapi elfoglaltságuktól elvonatkoztatva őket játszatnunk. Itt kell magyarázatképpen talán arról is beszélnem, — hogy amint a csikó megrokkan, ha korán befogjuk és nagy súlyt helyezünk a kocsira, vagy a szőlő nem érik be, ha nincs elég napsütés — éppen úgy gyermekeinket is játszatni kell, nem pedig már fiatal korban megdolgoztatni. Azért kell játszatni őket, hogy erősek legyenek majd a haza szolgálatára. A sporttelepekről csak a községekkel kapcsolatban szeretnék még néhány szót szólni. Ha módomban volna elmondani mindazt, hogy mennyi áldás száll ebből a községekre, akkor azt mondhatnám, hogy a legszebb pázsittal a legtisztább kis házacskákkal kellene ezeket a községi sporttelepeket ellátni, hogy a gyerekek, akik odajönnek, igen jól érezzék ott magukat, és ne veszélyeztesse őket a poros úton az autó játék közben, hanem az egészséges levegőn, a pázsitos területen játsszanak. (Helyeslés.) T. Ház! Rá kell mutatnom arra is, hogy milyen sok országunkban a forrás. Évezredek óta folytak már ezek, de jórészt kárbavesztek, mert à mai napig még alig használtuk fel őket és csak egynéhány forrást állítottunk a fürdés szolgálatába, pedig be van bizonyítva, hogy még a vidékeken is milyen szívesen használják ezeket az emberek. Hajdúszoboszlón magam láttam, hogy a szomszédos községekbői szekereken jöttek be a gazdák egész családjukkal, hogy a fürdés élvezetében és áldásában részesüljenek. Ezeket a forrásokat mind az egészség szolgálatába kellene állítani és akkor azt hiszem, hogy népünk sokkal egészségesebb lenne. Az iskoláról szólva még egy elgondolásom volna. Az iskolákban, — hiszen a magyar elég leleményes — kedvet kellene adni az ifjúságnak a feltalálására, hogy ezek az^ ifjak elgondolásaik, találmányaik megvalósítása esetén gyárakat létesíthessenek és így munkásaiknak is munkaalkalmakat s kenyeret biztosítsanak. (Élénk helyeslés.) Mélyen t. Ház! A pénzügyminiszter úrnak megigértem egy alkalommal, hogy nemcsak olyan indítványokkal fogok előállani, amelyek pénzbe kerülnek, hanem olyan indítványokkal is, amelyekkel az ország kasszájába pénzt tudunk hozni. Itt van a cukorgyárak államosítása. Teleki képviselőtársammal egyetértek ebben a tekintetben. Rá kell mutatnom arra, hogy az éppen előbb említett árterületek értékesítéséből ismét befolyhatnék egy bizonyos összeg. Az örökösödési illetéket a gyermekteleneknél felemelném. Rá kell mutatnom arra is, hogy a vagyouváltságösszegeknek kivetésénél — amit éppen tegnap is szóvátett egy igen t. képviselőtársam — nem ártana a felülvizsgálat, mert igen sok esetbe megfigyeltem azt, hogy az illetők vlése 19 Al december h-én, csütörtökön. akkor, amikor a vagy on váltságot bevallották, kimutatták az adósságot, az levonatott és anynyival kevesebb vagyonválts ágot fizetett az illető, holott a vagyonváltság elmulta után ismét nem volt megterhelve a vagyona adóssággal és így egy tekintélyes rész kárbaveszett az illető javára. Nagyon is helyeslem Gesztelyi Nagy László igen t. képviselőtársamnak a közös adókra vonatkozó előterjesztését. Vannak példák, hogy egyesek olyan alap után adóznak, mint amennyi az illető házbére, telefonköltsége és talán gépírókisasszony kiadása együtt. Szeretném az illetőket megkérdezni, hogy miből élnek tovább, ha csak ennyi a keresetük amenynyi után adóznak? Elgondolásom, hogy a házingatlanvásárlásoknál, ahol az illetők már a ház jövedelmének húszszorosát is fizetik, ha valaki ilyen könnyelműen bánik a pénzzel, hogy ennyit tud adni, azt még külön 10^ -os adóval is meg kellene róni. A hátralékos adók behajtása — mint alio; gyan tegnap hallottuk — valóban időszerű volna. Itt van azután a hadmentességi adó és most az itthonmaradottak adójáról is ke lene beszélnünk. Tudjuk, hogy, hála a Mindenhatónak, négyszer is történt területnagyob'bodás es ekkor a mi honvédeink bevonultak. Ezek r közül sokan olyanok, akiknek állandó fizetésük nem volt, veszteséget szenvedtek, legyen az illető akár gazda, vagy akár iparostársunk. Én azt hiszem, hogy nem volna igazságtalanság, ha mindazok, akik ez alatt az idő alatt itthon voHak, egy bizonyos adót fizetnének, hogy azokat a bevonult társainkat, illetőleg magyar testvéreinket kártalanítsuk. Rá kell mutatnom arra. hogy a jelenlegi hadinyereségadóból is elég tekintélyes összeg folynék be. {Úgy van! a középen.) Könnyű ezt megállapítani, mert hiszen csak meg kell nézni a vagyonadóbeva lást a múltban és a vagyon helyzetét a jelenben. Azt hiszem, igen könnyen meg volna állapítható a hadinyereségből folyó vagyonszaporulat. Mélyen t. Ház! Rá kell mutatnom arra, aminek mi annyira örülünk, hogy a szeszegyedáruság milyen gyönyörű összegeket hoz az országnak. (Ügy van! a középen.) Ez a törvény kiegészítendő volna és pedig a következőkkel. A mezőgazdasági szeszgyár magához az ingatlanhoz van kötve és azzal mindenkor a te'ekkönyvi tulajdonos rendelkezik. Még igen sok ilyen szeszgyár zsidókézben van. Ezek vagy a kincstárnak, vagy a Földhitelintézetnek volnának átadandók addig, amíg továbbkerülnek a jogos tulajdonoshoz. Most egy olyan adóalapot szeretnék még a mélyen t. pénzügyminiszter úr figyelmébe ajánlani, amelynek jelenlegi tulajdonosai közül igen sokan külföMiek, éspedig a szénbányákat, (Helyeslés a középen.) amelyeknek megváltása számításom szerint kétszer annyi jövedelmet hoznának, mint a Szeszegyedáruság, (Ügy van! a középen.) és így kikapcsolnék azt, bogy csak egyesek kapjanak szenet, olyanok, akik közelállnak az illetők gondolatköréhez és mások ne kapjanak szenet. (Stitz János: Éljen a szénmonopólium!) Itt volna továbbá a villamossági áramtermelő vállalatok megváltása és végül a biztosítótársaságok ügye. A biztosítási üggyel kapcsolatiban legyen szabad rámutatnom arra, hogy igen sok külföldinek van ebben érdekeltsége és a biztosítás különben is nagyon jó üzlet, ez a kérdés pedig igen könnyen megold-