Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.
Ülésnapok - 1939-231
Az országgyűlés képviselőházának 231. % tik igénybe, az attól függ, hogy milyen a helybeli földigénylés, pedig az illetőnek há romnegyed birtokát a románok elvették es szétosztották. Ezzel szemben Esterházy Pál a maga 220.000 holdjával emezen a részen nyugodtan marad így, y hogy van, mert állítólag demagógia kiadni a rendelkezést, a végrehajtási utasítást arra, hogy itt is rendet teremtsünk. (Taps a szélsőbalotdalon. — Palló Imre: Csak a zsidó földekkel bíbelődnek. — Szöllősi Jenő: Tessék egyszer már nyíltan beszélni! — Palló Imre: A grófi földeket is vegyék el!) Ha ezekben a kérdésekben nem teremtenek világos, nyilt és végleges helyzetet, ezzel igazán tápot adnak annak a hiedelemnek, hogy nem is akarnak ebben a kérdésben rendet teremteni. (Szöllősi Jenő: Felsőházi földreformot akarnak!) Rengeteg bajunk van és sok interpellációt hallottunk a középbirtokok kérdéséről is. Elismerem azt, hogy a középbirtokok kérdésében is végre világos álláspontot kell a földmívelésügyi minisztériumnak elfogadnia. Vagy van jog középbirtokok létesítésére, vagy nincs, de hogy semmit se mondjanak és minden középbirtok megalakítása úgy nézzen ki, mintha a paraszt szájától, kezétől elhúznák az utolsó kis holdacskát is, ez — engedelmet kérek — valóban a demagógia fűtése és etetése. Azt mondják, hogy a birtokokból kétségtelenül kell középbirtokokat alakítani. De viszont akkor ne ott alakítsanak középbirtokokat, ahol valamely birtokostól elvesznek 2—300 holdat, hanem alakítsanak középbirtokokat a 80—100— 200.000 holdak terhére. (Taps a szélsőbaloldalon. — Palló Imre: A kisemberek nem kapnak! A nagybirtokon kezdjék meg!) Azzal a frázissal végre már fel kell számolni, hogy a 100.000 hold összenőtt történelmileg a gazdájával. Ez rossz tréfa, mert 100—200.000 holdas üzem Magyarországon nincs. A 200.000 holdas birtok rengeteg középüzemből és jónéhány nagyüzemből tevődik össze az ország meglehetősen sokféle területén, tehát nem zavar meg semmiféle gazdasági rendet, nem zavarhat meg semmiféle üzemrendet, termelési rendet az, ha végre egyszer egy olyan intézkedés történik az országban, — nem szaladunk álmok után —bogy végre egyszer megérjük, hogy 5000 holdon felüli nagybirtok nem lesz Magyarországon. Lássunk valamit, ami megtörténik, mert a 200.000 holdas birtok fentartása ma ebben a szegénységben, ebben a nyomorúságban, az én szerény véleményem szerint, Magyarország területén istentelenség. Csak ezzel a szóval tudom jellemezni. (Taps a szélsőhaloldalon. — Szöllősi Jenő: Politikai rövidlátás!) Igen t. Ház! Pál Gábornak egy rendkívül finom és jó disztinkciója volt a nemzetiségi kérdésben, amit megemlíteni óhajtok. Pál Gábor megmutatta azt, hogy a nemzeti önérzetet és a nemzetiségekkel való magyar bánásmódot, — nem mondok igazságosat és becsületeset, hanem magyar bánásmódot — hogyan kell egymással összeegyeztetni. Sajnos, pont ellenkezőképpen, mint ahogy történt. Először jóvátételt és azután tisztességes magyar bánásmódot mindenkivel, mert ez a logikus, az egyetlen lehetséges bánásmód. Jóvátétel, de utána méltányosság olyanformán, hogy senki primitív népről és alsóbbrendű népről ne beszéljen. (Úgy van! Ügy van! a szélsöbaloldalon.) Magvarország szociálpolitikájáról és a földreformmal összefüggő kérdésekről óhajtok még valamit mondani. Legújabban most mar nemcsak a földmívelésügyi minisztérium birtokpolitikai osztálya végzi a telepítési akciót, ' ése 19&1 december k-én } csütörtökön. 40 Ô hanem végzi egyúttal az Oncsa, is, amit ©n a magam részéről a leghatározottabban kifogásolok. Miért tegyük megint két különböző hivatal, két különböző minisztérium hatáskörébe egy_ és ugyanazon területnek szétosztott részleteit 1 ? Mire való a dolgoknak ez az állandó szétosztása? Ha az Oncsa. nem tudja már, hogy mit csináljon a pénzzel és hova ontsa azt, (Derültség.) adja át a földmívelésügyi minisztérium birtokpolitikai osztályának és ám az a maga telepítési és házhelyakcióit fejlessze ki belőle, de ne kezdjenek megint ket különböző szerven keresztül egy és ugyanazon területen dolgozni. Ez megint adminisztratíve elnyeli a pénzt, az egymásközti súrlódásokban is elnyelheti ,a pénzt és a külön'böző reprezentációkban is. Abban a vitában, hogy Istenem, ki csinálta ezt, az Oncsa. vagy a földmívelésügyi minisztérium, ebben is a munka nagyon sok, értékes része tönkre megy. (Szöllősi Jenő: Elbújik a felelősség!) Mi nem ismerjük az Oncsa.-nak semmi néven nevezendő eddig végzett munkáját. Nem ismerjük, mert nem jelent meg semmiféle ismertetés arról, hogy tu'ajdonképpen mit csináltak ezekkel a hatalmas összegekkel, ezek a pénzek a különböző vármegyék területén hogyan és mint oszlanak fel felhasználási ágak szerint, milyen területeken vették erősebben igénybe és milyen területeken gyengébben, úgyhogy minden dicséretet, amit hal ! ottam, tényekkel alá nem támasztott dicséretnek kell minősítenem, mert hiszen az adatok alapján lehet komolyan megmondani azt, hogy jó-e az a szervezet vagy nem jó. Elvileg legfeljebb annyit lehet mondani, hogy a világtörténelem egyik legnagyobb csodája lenne, ha jó lenne, mert a szervezeti alapelv tökéletesen téves. Sokat beszéltünk és beszéltek az Aladárkérdésről ezalatt az idő alatt köztünk. Azok a megoldások, amelyek durván és nyersen kiütköznek a törvényhozásban is, de különösen a felsőbb rétegek jó összeköttetésű emberei közt, nem méltók az országhoz és nem méltó mai. helyzetünkhöz. Az e'ső feladat pedig itt az, — hogy ne álmokban ugráljunk — a halmozás megszüntetése lenne. En nem bízom a tűzről pattant zsenikben, akik főszolgabírók voltak harminc éven keresztül és egyszerre a textilt, a vasat, a bútort, a fát, a tollat, a magot és mindent megtanultak. Ilyen zsenik nincsenek. Nincs rendjén az, hogy sokfelé beköltözködnek, sokfé'e igazgatósáerba beköltözködnek, közülünk képviselő, törvényhozók közül is, mert ezt azt jelenti, hogy komoly munkát egyik helyen sem tud szolgáltatni, legfeljebb a fizetését veszi fel. Azt szeretném, ha mielőtt meglesz az a bizonyos öszszeférhetlen«égi törvény, amelyet — na..., szóval... (Derültség.) addig legalább a törvényhozás belső megegyezés alapján odáig eljuthatnánk, hogy ne halmozzunk uraim. (Derültség.) Ne halmozzunk, uraim! (Maróthy Károly: Inkább malmozzunk!) Mindenki egy helyre menjen, tanulja meg azt a mesterséget és dolgozzon abban az egy szakmában. Ennyit már igazán meg lehet követelni a mai időkben az országgyűlés tagjaitól. (Szöllősi Jenő: Vagy hagyja itt a kepvi selőházat!) Ha pedig halmoz, akkor menjen el, mert aki halmoz, annak miért van szüksége arra a 700 vagy 800 pengőre, amelyet mint képviselő kap, ha nem azért tud halmozni, mert képviselő? (Derültség.) .Le<?ajáhb éhben az egyben egyezzünk meg. (Felkiáltások 300bfelől: Megegyezünk! — Szöllősi Jenő: Na, majd meglátjuk a javaslatot! — Felkiáltások
