Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.
Ülésnapok - 1939-231
408 Az országgyűlés képviselőházának 231. ülése 19 Ul december U-én, csütörtökön. Magyarország törvényhozásában és társadalmában lassankint megérett szép csendesen az u szilárd bit, hogy a legbecsületesebb foltozó munka sem segít már rajtunk és ez az elrágódó és felrémülő meggyőződés bizony meg is gyengítette a részletmunkások munkájának eredményét végesvégig az egész vonalon. Abban a hitben, hogy alapvető változásokra van szükségünk, — állítani merem — nem állunk egyedül az ellenzék padsoraiban ebben a Házban sem. Talán igen kellemetlen volna, ha valaki közülünk pontosan összeállítaná a költségvetési és a megajánlási vitában elhangzott kormánypárti beszédekből mindazokat a kijelentéseket, amelyek ennek az alapvető változásnak szükségességét és annak követelését bizonyítják. Hosszú évek óta nem hangzott el annyi súlyos érv, megállapítás és bírálat a kormánypárt oldaláról is az ellen, amit rendszernek nevezünk, mint éppen ebben a mostani vitában. (Ügy van! — Taps a szélsőbaloldalon.) Ha ráadásul leszámítom azt a természetes cukrozást, amit kormánypárti képviselő • urak részéről nem is kifogásolhatok, (Spett Ernő: Megvan az ellenzéken is!) ha eltekintek a bírálat után dobott békítő szavak-, tói és csak a lényeget tekintem, akkor azt mondhatom, hogy ilyen hűvös kormánytámogatás költségvetés tárgyalása idején még sohasem volt, mint ebben az esztendőben. Nem mondom, a finisnél még be lehet hozni a lelkesedést, t. Ház, (Derültség.) de mindaz, ami eddig történt, ezt bizonyítja. Valahogy megváltozott a Háznak az akusztikája és még a legkormánypártibb beszédekből is igen súlyos mondatokat tudunk idézni. Azért mondom, hogy a legkormánypártibb beszédekből, mert példának okáért Padányi-Gulyás t. képviselőtársam (Mozgás és derültség a szélsőbaloldalon.) ékesen kifejtve teljes bizalmát a kormány iránt, a következőket mondotta: »megállapítom, hogy az anyaggazdálkodás terén a kormány intézkedései az elmúlt évben nem voltak tervszerűek é3 céltudatosak, sőt tétovák voltak«. Ehhez a mondathoz már bizonyos tétova kormánytámogatás illik nagyjában, egészében. (Derültség. — Szabó Gyula: Bízza ezt Padányi-Gulyásra!) Tökéletesen rábízom, csak megállapítom. (Szöllösi Jenő: Ez a reálpolitikus!) Idézhetnék azonban mondatokat százával a szónokoktól, sőt a miniszter uraktól is, amelyekből kevés feltétlen biztatás és lelkesedés csendült ki. (Szöllösi Jenő: önbuktatók!) A vitának egy másik sajátsága volt, hogy feltűnően sok kérdésre és bírálatra egyáltalá; ban semmiféle válasz nem érkezett. (Palló Imre: Úgy van! Úgy van!) A miniszter urak* és a szónokok, úgy ahogyan azt vitéz fmrédy Béla mondotta, kimazsolázták a hálásan viszszautasítható mondatokat, mert hiszen annál szebb mondat, minthogy: visszautasítom a képviselő úr kijelentését, a parlament életében nincs. (Derültséa.) De ugyanakkor egyáltalában nem foglalkoztak azokkal az alapvető megállapításokkal, amelyek nemcsak ezen az oldalon, hanem az igen t. túloldal padsorai között is tapsot keltettek. Csodálatos módon mindig azokra a kérdésekre borul a legnagyobb hallgatás, amelyekben a konszenzus valami úton-módon a két oldal között, ha nem beszélgetünk előre róla, hirtelen hatás következtében pillanatok alatt előáll. Ennek a bújócska vitának egy igen jellegzetes példája volt az is. amit mi itt a Házban lényegében mint kívülállók meghallgattunk Pál Gábor és Tusa Gábor igen t. képviselőtársaink között. Pál Gábor beszédének egytizedrészében az erdélyi múltról, a román uralom alatt történt intim dolgokról beszélt. Erről mi természetesen keveset tudunk és személyileg nem is venném magamnak a jogot, hogy rengeteg részletkérdés megismerése nélkül egyáltalában ebbe a kérdésbe beleszóljak, (Élénk helyeslés a középen.) mert nem érzem magamat illetékesnek ennek a kérdésnek az eldöntésére. De Pál Gábor beszédének kilenctized része, vagy legalább a felénél sokkal nagyobb része a hazatérés utáni idők bírálatára vonatkozott, ami már nem tisztán erdélyi kérdés, hanem remélem, azóta, amióta végre egyesült ez az országrész az anyaországgal, egyetemes magyar kérdés. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ezekben a kérdésekben pedig mi részben megrendülten, részben pedig lelkesen hallgattuk egy kiváló, tisztességes, nagy magyarnak a szavait, akinek erdélyi múltját il; letőleg tudomásom szerint, egyetlen erdélyi képviselőtársam sem mondott semmi rosszaló szót. (vitéz Imrédy Béla: Nem is lehet! Nem is mondhatott!) Tusa képviselőtársunk beszéde viszont olyanformán hatott a Ház akusztikájában, mintha mindenre válaszolt volna, mintha beszédében a mi lelkesedésünket azokért a részekért is, amelyek nem arra az erdélyi múltra tartoztak, amit Tusa Gábor képviselőtársunk itt kifejtett, valami útonmódon visszaverte volna. T. Ház! Pál Gábor t. képviselőtársunk be szédében egy rendkívül súlyos és nagy kérdésre mutatott rá világosan és tisztán é& ebben a kérdésben Magyarország földmívelésügyi miniszterének végre tisztán és világosan állást kell foglalnia az egész ország közvéleménye előtt. (Ügy van! a szélsőbalotdalonJ Ez pedig az a kérdés, hogy lehet-e Magyarország területén háromféle egymástól végtelenül különböző földreform részben igazságos, részbon igazságtalan rendelkezéseit egymás mellett, összeegyeztetés nélkül fenntartani, igen-e vagy nem. Mert az, hogy az erdélyi határon, vagy mondjuk úgy a déli határon tíz kilométeren belül az a magyar, aki ideát lakik, valamilyen nagy birtoktestből 6—800, vagy szabad áron 1500 pengőért, sőt egyes dunántúli részeken 2000 pengőért kapjon te rületet, vegyen egy hold földet magának, amikor öt kilométerrel arrébb a román paraszt, aki bent ül a földben, ha a magyar birtokost, akitől elvették, veszem számításba, egy pengőért vagy ötven fillérért kapta holdanként a földet. Ezt a kétféle földreformrendszert egyazon országban fen tartani már nem is igazságtalanság, ez több: ez lehetetlenség. Van egy felvidéki földreformkérdésünk, vagy egy erdélyi földreformkérdésünk, vagy egy Jugoszláviából maradt bácskai földreformkérdésünk és van a magyarországi földreformkérdés, (Piukovich József: De itt nincs semmi! — Zaj.) Elnöki Kérem Piukovich < képviselő urat, szíveskedjék csendben maradni. Rajniss Ferenc: Ezeknek a földreformoknak az összehangolása nélkül itt igazságot és jogot a földkérdésben teremteni soha. de soha nem lehet. Ezenkívül a földügyben állandóan, mindig csak a helyi telepítésnek, a helyi igények kielégítésének kérdése merül fel. Hallottam olyan dolgot is, hogy Erdélyben például, ahol valamelyik birtokostól elvettek egy-kétezer, vagy 400 hold földet, amennyije volt neki és valamije megmaradt, hogy a megmaradó részt milyen mennyiségben vehe-