Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-231

•406 Az országgyűlés 'képviselőházának 231. ülése 19U1 december i-én, csütörtökön. nem mondotta meg áz igen t. képviselő úr. Hogy kihez adresszálja, márpedig én a férfiasságot, az egyenes politikai kiállást mindig úgy értelmeztem, — hála Istennek, elég bajom volt miatta az életben — hogy az ember szemtől szemben becsülettel megmondja azt, amit mond és nem azt mondja, hogy becsülettel ki kell állni, hanem megmondja, hogy az én politikai véleményem ki ellen irányul, kinek a Programm járói, kinek a világnézetéről; kinek a megállapításáról teszek olyan súlyos észrevételeket, amilyeneket ma itt a képviselő úr hangoztatott. (Ügy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon. — Mozgás a jobboldalon.) T. Ház! Én egy esztendeig ott voltam az angol parlamentnek minden ülésén. Ezalatt az egy esztendő alatt egyetlenegyszer sem hallottam, hogy egy képviselő azt mondotta volna, hogy ő jó angol ember; egyetlenegyszer sem. De egy percig sem állítom azt, hogy az angolok nem jó angolok. Kérem a konzekvenciákat levonni. Az igen t. képviselő úr a maga világnézeti beállítottságát, a maga nézetét természetesen egy életen keresztül alakította ki; valószínűnek tartom, éppen a professzor úr könyve alapján, hogy fiatalabb korában, mondjuk, radikálisabb volt a nézete, s most kissé kevésbbé radikális a nézete bizonyos dolgokban. Az élet nem statikus, megy a maga útján, de ha az igen t. képviselő úr azt mondja, hogy az állásfoglalása azért olyan, amilyen, mert ő egy százszázalékos magyar ember, akkor tisztelettel kérdem, mi van azokkal a politikusokkal, azokkal a képviselőkkel és az élet harcaiban kintálló emberekkel, akik pontosan ugyanolyan százszázalékos magyar emberek, mint az igen t. képviselő úr, mi van azoknak a véleményével? A képviselő úr. mint professzor, nem tudja elképzelni azt, hogy két százszázalékos magyar ember politikailag teljesen és tökéletesen ellenkező álláspontot vall? Ha ezt állítja a kép viselő úr, teljesen megtagadja a magyar tör ténelmet. Ezért tartom a százszázalékos magyar emberre való hivatkozást helytelennek akkor, amikor politikai tételeket és világnézeteket állítunk egymással szemben. (Mozgás « jobboldalon.) Meg kell állapítanom, hogy ez nem tudományos érv a másik százszázalékos magyar embernek a megnyilatkozásával szemben, azt pedig mégis csak el kell ismerje az igen t. professzor úr... Elnök: Képviselő úr, szíveskedjék képviselő úrnak szólítani a képviselőtársát. If a jn iss Ferenc: ... hogy az ország különböző területiéit! töméntelen sok százszázalékos magyar ember van, akinek a véleménye pontosan az ellenkezője annak, ami az igen t. képviselő úrnak a véleménye, de ezzel még a képviselő úr az ő magyarságát ki nem sajátíthatja. (Ugy van! a ssélsőbaloldalon.) Én az alkotmáuyossáíí' kifejlődését az adóés a katonai kérdés dolgában nem tudnám ennyire statikusan megállapítani, nem is így van, ellenben tökéletesen statikus, időtlen beállítás az, amit a képviselőtársunk mondott, hogy az egyik népnek parancsuralmi ösztönei vannak, a másik népnek önkormányzati ösztönei vannak, az egyik nép így rendezkedik be. a másik nép pedig amúgy. Ez teljesen laikus történelmi szemlélet, (Egy hang a szélsőbaloldalon: De még mennyire!) A történelem azt bizonyítja, hogy a korok különböző változatai szerint — amit előzőleg a képviselő úr maga is elismert — a szabadságvágy akkor dolgozik legerősebben, amikor abszoluitizmiís van, Remélem, nem mondja a képviselő úr azt, hogy jelenleg abszolutizmus van, s amiatt kell a szabadságvágynak erősen dolgoznia, mert hiszen akkor nem fogadhatta volna el a inegajánlási vitában a kormány javaslatát. A korok következnek egymásra, és e korokban egyszer a szabadságvágy, máskor a rend vágya, harmadszor az úgynevezett alsóbb tömegeknek, a kisembereknek természetes törekvései, és máskor, amikor minden rendben van, az, úgynevezett felsőbb rétegeknek a, jogai érvényesülnek a történelemben erősebben. Soha senki, atki a történelemhez valamit ért, nem lehetett közömbös a szabadság eszméje iránt. A cselekvő ember magának mindig szabadságot követel, csak a rabszolgalelkű, ember az, aki nem érzi magát jól a szabadság levegőjében. Statikája azonban nincsen az életnek. Ï3n soha nem állítottam, hogy a liberalizmus

1 a maga kezdetén, a maga viharos felfejlődésében nem volt egy hatalmas korszak, amely az emberiségnek nagyon sok erőt kitermelt (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: — Mester Miklós: Kossuth! Széchenyi!), de egyet állítok, és pedig azt, hogy a szabad verseny szabadságában elkerülhetetlen történelmi folyamat, hogy erős apáknak gyenge fiai óriási helyezkedési és anyagi előnyökhöz jutnaik és az egész társadalom úgy merevedik meg, hogy tréfa és véres szatíra lesz a szabadság fogalmából. (Taps a ssélsőbaloldalon.) Ez történt az egész mgyar társadalomnak 'berendezkedésében 1867 óta, amióta a kapitalizmiuis' lassankint mindent kiragadott Magyarországon a nemzet kezéből. Jöttek a cérnabárók, jöttek a nialombárók. az acélbárók, egy felső zsidórétejr (Palló Imre: Ügy van!), óriási hatalmak (vitéz Hertelendy Miklós: De nem ott kezdődik a magyar történelem!) és a társadalmi előkelőség rétegei, pontosan úgy, ahogy igen t. képviselőtársam mondotta, vérbelileg, de legalább zsebilég nagyon sokszor egye'sültek velük. (Palló Imre: Ó igen!) Áttörhetetlen bástya volt ez és tisztán politikabölcseletileg állítom, igen t. képviselőtársam, hogy elérkeízhetik az a kor, amelyben a társadalom által kitermelt hatalmi viszonyok szétgöröngyösítésére, puhítására, csak az állami diktatúra, a nemzetet kifejező állami diktatúra alkalmas, mert társadalmilag képtelenek vagyunk megbuktatni azt a rendszert, amelyet már rossznak látunk. (Ügy van! Ügy van! — Taps a szélsőbaloldalon.) Hogy a magyar nép mindig a szuverén törvényhozáshoz ragaszkodott? Ezt, mint ember, nyugodt lélekkel ugyanúgy elmondhatom minden európai társadalomról, mint a magyarról. Minden népnek természetes törekvése bizonyos szuverenitást biztosítani magának. De teljesen laikus megállapítás az, hogy egy modern diktatúrában, amilyeneket ma látunk és amelyre képviselőtársunk hivatkozott, az egyéni kezdeményezés, az egyén ereje kiveszett volna. (Balás Károly: Ezt nem mondtam!) Aki ezt állítja, az nem tudja, hogy miről van szó. Hogy a magyarban faji vonás a szuverén törvényhozáshoz való ragaszkodás és ez immanens természetében rejlik; hogy a politikai jellemének, vérmérsékletének, a fajtájában gyökerező tulajdonságainak ellenmondó idegen eszmékről volna szó és hogy az a becsületes és tisztességes dolog, hogy opportunizmusból ne álljunk egy idegen eszme mellé, hanem mondjuk meg becsületes férfiassággal, hogy mi kitartunk a magyar jogok mellett: engedje meg