Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-231

396 Az országgyűlés képviselőházának 231 Iámnak, mert szinte közhely az, hogy szerve- i zetlen nemzet vagyunk (Mester Miklós: Agyonszervezett!) és ez a szervezetlenség az egész magyar történelem folyamán végighúzódott. Kétségtelen, hogy ezen változtatni kell, azonban éppen nemzeti sajátságunk ismeretével. Ez a nemzeti sajátság azt mondja, hogy individuális, szabadságszerető és az egyéni kezdeményezéseket kedvelő sajátsággal bíró nemzet vagyunk. Ebből következik, hogy a nemzetszervezetnek is ezekhez a nemzeti jellembeli tulajdonságokhoz és sajátságokhoz kell alkalmazkodnia, hiszen egy szervezettség csak akkor ér valamit, hogy ha egy nemzet lelkiségének a kifejezője. (Mester Miklós: Ügy van! Igaz!) Tehát nem más népek szervezeteinek másolása szükséges, amikor csupán forma marad, hanem úgy ér valamit, ha belső szellemi tartalma is van. {Igaz! Úgy van!) Kétségtelen, hogy a jövő államformájában döntő szarepe lesz a helyesen alkalmazott érdekképviseleti elvnek. Ennek megvalósítása érdekében a kormányzat eddig is már komoly lépéseket tett. Szükséges azonban hangsúlyozni azt, hogy, amikor az érdekképviseletek kiépítéséről beszélünk, akkor ez a kiépítés csak a társadalom erejéből alulról felféle történhetik meg, hiszen ellenkező esetben nem egyebet csinálnánk, mint a bürokráciát új köntösbe öltöztetnénk. Másrészt viszont szükséges az egyéninek és közösséginek olyan helyes egyeztetése, amely egyrészt a nemzet érdekét, az állam érdekét a legnagyobb mértékben tartja szem előtt ós érvényesíti, r de ugyanakkor másrészt az egyén képességének és tehetségének szabad kibontakozására is^ elég módot és lehetőséget ad. Tehát szabad és önkéntes együttműködésen alapuló szervezetek létrehozása volna szükséges és a nagy centrális szervezetekkel szemben tájegységek alapján tagolt kisebb és autonóm szervezetekre. Természetes ezeknek fe'adatait az állam jelöli ki és munkájukat az állam ellenőrzi, egymással való viszonyukat, munkáik párhuzamosságát megkívánja, azonban egyébként autonóm eletükbe nem avatkozik bele. A kisebbségi élet eléggé megmutatta

t nekünk azt, hogy mit jelent egy nemzet életében a szervezett társadalom. Megmutatja azt, hogyan lehet tisztán társadalmi keretek közt is nemzeti életet fejleszteni és fenntartani. Mi tudjuk tehát azt, hogy az öntudatos és jól

t formált társadalom a nemzet érdekében milyen jelentős, de azt is, hogy melyek azok a feladatok, amelyeket az államnak és melyek azok, amelyeket a társadalomnak kell elvégeznie. Hiszen magától értetődik, hogy az állam mindig lassabban mozog, mint a társadalom, az állam mindig egyetemes érdekek megvalósítására törekszik, egyeztet és rögzíti a társadalmat meglévő állapotában. A

( társadalom pedig valóságos kísérleti telepévé válik az államnak, egyben előmozdítója a nagy állami törekvéseknek is. Minden újjászületés a társadalomból indul ki és az egészséges szelekció szintén a társadalomból ered. Itt a társadalmi munkában, amelyet nem kényszerből, hanem hivatásérzetből és kedvből végez valaki, alakulnak ki azok átszabad és vállalkozó szellemű magyar egyéniségek, akik azután az élet bármely posztján a nemzet irányítására hivatottak. Itt meg kell említenem, hogy én elvben sem értek egyet Pál Gábor képviselőtársam tegnap elmondott beszédének azzal a részével, amelyben kifogásolta azt, hogy az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesületre a kormányzat bizonyos állami jellegű feladatokat ülése 1941 december 4-én, csütörtökön. bízott;. Nem értek egyet épp az előbb elmondottak alapján, mert ellenkezőleg azt tartom, hogy az állam lehetőleg a maga feladatainak minél nagyobb mennyiségét bízza a jól mégszervezett társadalomra. (Taps a jobboldalon. -- Mester Miklós: De azt nem vezethetik politikusok! — Zaj. — Elnök csenget.) Elvileg siettem ezt leszegezni, hogy itt egy rendszerbeli, felfogásbeli ellentét választ el engem Pál Gábor képviselőtársamtól. Külön kérdés azután az, hogy én pontosan az Erdélyi Magyar gazdasági Egyesületről azt tartom, hogy ez színmagyar kezdeményezésből, magyar elgondolásból és magyar akaratból olyan feladatokat tudott megvalósítani, amelyek előtt azt hiszem mindenkinek tisztelettel kell megállnia. (Ügy van! Űay van! — Taps a jobboldalon.) Éppen a magyar alkotóképesség egyik fényes bizonyítéka ez az egyesület. (Ügy van! a középen.) Hasonló egyesületekre, szervezetekre hivatkozhatnék. Ilyen volt a többi közt a Hanza a Felvidéken, amely bebizonyította azt, hogy nemcsak abban van a jelentősége, hogy bizonyos olyan gazdasági feladatokat old meg, amelyeknek megoldása végeredményben az állam érdeke és így talán kötelessége is volna, hanem azt is. hogy új életformára nevel és hogy olyan társadalmi rétegek érvényesülését, segíti elő, amelyek egyébként talán szabadon érvényesülni nem tudtak volna. (ŰÖy van! Úgy van! a középen.) Megmutatja ez azt, hogy lassú és szívós munkával hogyan lehet a magyar életet úgy átépíteni, hogy ennek az épületnek falai időtállók és szilárdak is legyenek és megmutatja azt, hogyan lehet a népünkben rejlő legjobb szellemi és erkölcsi erőket felszínre hozni. Ugyanilyen jelentősége van más egyesületeknek, ilyen jelentősége van a szövetkezeti mozgalomnak is, ami alatt természetesen nem egy felülről szervezett monopolisztikus jellegű szervezetet értek, hanem valóban a kisemberek, a termelők, spontán és autonóm társulását. Ugyanígy megoszthatók bizonyos fokig a feladatok a közoktatásügy, vagy a szociális kérdés tekintetében az állam és a társadalom közt, főleg az iskolánkívüli nérmev élésben, ahol ez annál is fontosabb, mert itt az a kívánalom, hogy magából a népből és a nén közreműködésével történjék a népnevelés, ez pedig úgy hiszem a legjobban olyanokkal történhetik, akikben a kellő rugalmasság, a kellő kedv és a néppel való kapcsolat megvan. T. Ház! Mia magyar átalakulás és az egész magyar élet szervezése terén természetesen tanulhatunk az idegenektől, sőt kell is az idegenektől tanulni, sőt tanulunk is. Természetes azonban, hogy mi az ő módszereiket le nem másolhatjuk, mert hiszen a módszer mindig egy szellemi lényegnek és tartalomnak kifejezője és akik lényegükben és sajátosságaikban mások, mint amilyenek mi vagyunk, azoknak^ természetszerűleír másoknak kell lenniök módszereikben is. Nekünk magunknak kell a nekünk megfelelő életformákat kikínlódni. (Mester Miklós: Lássuk hát azokat! — Padányi Gulyás Jenő: Előbb a kínlódást látjuk! — Zaj. — Elnök csenget.) Talán történelmünk folyamán épp az volt az egyik baj, hogy sokszor és talán kellő meggondolások nélkül vettünk át idegenből mólszereket és ebből keletkeztek azután életünkben különböző ellentmondások. Megvolt azonban talán ennek bizonyos haszna is, az, hogy könnyebben tudtunk a magunk ősi nemzeti sajátosságaihoz vissza-