Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-231

Az országgyűlés képviselőházának 231. ülése 194.1 december 4.-én, csütörtökön. 385 házát termelni rendkívül egyszerű dolog': meg kell művelni a földet vetőmag- kell hozzá es következő évben már arathatom a búzát. Az állatállomány kifejlesztése állattenyésztést kíván. Már az értékesítés miatt is feltétlenül szükséges volna, hogy ezeket a szempontokat magunk előtt tartsuk de annak a jelszóvá vált állításnak valóraválása hogy többet kell termelnünk, nem képzehetőela nélkül, hogy szarvasmarhaállományunkat ós ezzel kapcsolatban a trágyázást is fel ne emeljük (Nagy László: Úgy van!) szarvasinarhaállományunk jelenleg 4 millió körül mozog, most-talán valami csekély emelkedést lehet itt észrevenni; ez az emelkedés a borjúvágási tilalom következtében meg szaporodott fiatal állatok számából adódik. Ha azonban, állattenyésztő ország kívánunk lenni, akkor a mai szarvasmarhalétszámot 4 millióról 8—10 millióra kell felfokoznunk. Hogy ezt a létszámot emelhessük, arra nem elegendő a borjúvágási tilalom behozatala, hanem biztosítani kell a borjúk további felnövekedésének és eltar" íásáuak lehetőségét is. Ennek megint két útja van. A borjúból tinón keresztül hízott állat lesz, tehát a hizlalás rentabilitása az egyik út, a másik pedig a tehenészet, a tejtermelés rentab'iltásának biztosítása. Világos tehát, hogy ha a szarvasmarhatenyésztést fejleszteni .akarom, akkor a hizlalás, a tejtermelés rentbilitásáu keresztül, az árkérdésen keresztül kell meg" fognom az egész dolgot. A hizlalásban az a helyzet, hogy a kormányzat legutóbbi intézkedéseivel kapcsolatban tökéletesen megszüntették a marhahízlalást a takarmány hiány miatt. Ami pedig a másodikat, a tejkérdést illeti, a tej ára igazán nincs úgy megállapítva, hogy a mostani állomány felfokozását lehetővé tennéMert legyünk tisztában azzal, hogy ha fejleszteni kívánok valamely termelési ágat és pedig olyan ütemben, amilyet követendő gazda

: ságpolitikám előír, akkor az idevágó árakat ki kell emelnem az általános árszínvonalból, olymértékben, hogy a hatások mutatkozzanak. A pénzügyminiszter úr tett egy megjegyzést a pénzügyi tárca költségvetési tárgyalása kapcsán, amelyben utalt arra, hogy a dohánytermelőiknek ama kívánságát, hogy a dohányárakat emeljék, nem hajlandó honorálni a nélkül, hogy a dohánytermelést ezzel arányosan ne fokozzuk. Ez a megállapítása • helyes volt, éppen annyira, amennyire helytelen volt ama megállapítása, amelyet a nemzeti jövedelem alakulásával kapcsolatosan mondott Mai'óthy Károly igen t. képviselőtársam felszólalására válaszolva, nevezetesen azt állítván, hogy az elmxílt két és félesztendőiben Magyarország nemzeti jövedelme 3—3.5 milliárdról ^5—5.5 milliárdra növekedett. Hozzáfűzte, hogy Erdély nélkül. Remélem, hogy általában visszacsatolás nélkül éltette ezt, különben egyáltalában nem hasonlítható a két szám egymáshoz. Azt állítani, hogy a mi nemzeti jövedelmünk felenielr kedése két és félév leforgása alatt 60%-os volt, kissé merész állítás, ö ezzel Martóhy Károlynak ama állításával kapcsolatban, amikor f. képviselőtársam a német nemzeti jövedelem növekedését domborította ki, a mi viszonyainkat kívánta némileg igazolni szemben Németországgal, de nem vette figyelembe, hogy a német viszonyok a miénktől lényegében eltérőek. Németországban az ipar a nemzeti jövedelemnek sokkal nagyobb százalékát produkálja, mint a mezőgazdaság, azonkívül ott az iparban a háborút megelőző esztendőkben m. igen nagy leállítások voltak, úgy hogy nem volt egyébre szükség, mint a mesrlévő kapacitások feltöltésére. (Úgy van! balfelől.) Az által tehát, hogy feltöltötte a nemzet gazdasági termelésének majoritását alkotó ágazatot, ezen az úton módja volt az ő neimizeti jövedelmét nagymértékben emelni. Nálunk azonban a nemzeti jövedelem arányosan oszlik meg a mezőgazdaság és az ipar között, az arány körülbelül fele-felére tehető és az inarnál sem lehet olyan üres kapacitásokkal számolni, amelyek ezt a horribilis emelkedést lehetővé tennék. Ellenlkezőleg, nekünk — amint később leszek bátor rámutatni — ipari termelésünk fejlesztése terén igen nagy feladatokkal kell ímegküzdenünk, hogy a mi iparunk termelő. képességét, termelési kapacitását arra a nívóra emeljük, amelyet a mai idők számunkra előírnak. Bátor voltam tehát hangsúlyozni azt, hogy ahhoz, hogy mi a termelési politikát irányítóan tudjuk befolyásolni, szükséges, hogy azoknak a cikkeknek árát, amelyeknek a termelését fokozni kívánjuk, azokat ugrásszerűen érdemben emeljük ki az árszintből, hogy ezáltal minden gazda, minden -tertmjelő. aki ezt az árprofilt megnézi, világosan rájöjjön arra., hogy ezt érdemes termelni, ezt nem érdemes termelni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ez az alapja az irányításnak. Ez, ami ma történik, az, hogy van egy általános mezőgazdasági árszint, amely árszintet megállapítják a nélkül, hogy abból az ember kiolvashatná, mi a kormánynak a célja a termelés fokozását illetően. (Horváth Ferenc: Nincs!) Talán nincs. Ez az általános árszint azután időnkint változik (Euu hang a széléobaloldalon: Kik irányítják?), és pedigváltozik a szint teljes magasságában. Ez [hibás, mert a mezőgazdasági termeléssel foglalkozóknak teljesen mindegy az, hogy ők nominálisan milyen számokat vesznek be termeivényeikből. Nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy termelésük rentabilis-e, marad-e nékik majd valami a bevételek és kiadások utáni mérleg megállapításánál. (Ügy van! tJg

v van! a szélsőbaloldalon.) Ez az árszint, amely mondom, teljes egészében tolódik el minden ármegállapítás kapcsán, ezideig nemi jelentett egyebet, mint azt, hogy a mindenkor azonos gazdasági jószágtermelésből egyik alkalommal n. mezőgazdaságnak adtak — például ez óv júliusában — nagyobb részt, másik alkalommal pedig, most, amikor az ipari munkabéreket kell újólag megállapítani — most az ipart, mint egészet tekintem — az abban részeseknek fognak á változatlan nemzeti jövedelemből nagyobb részt juttatni. (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Itt tehát egy osztozkodás folyik, amely osztozkodás egyszer a mezőgazdaságnak, másszor az iparnak kedvez, mindig ugvanazon jószágálloimány mellett. Ezen kívülállahak a fixfizetésűek, akik nem mondom, hogy érdektelenül, de bizonyos tehetetleuséa-gel nézik az osztozkodást, mert ők azok. akik csak rosszul járhatnak. Az ő helyzetük az, hogy azt nézik, melyiknek adnak többet, az jpariialk-e vagy a mezőgazdaságnak, nem egészen a szívük szerint valóan. (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Befejezem felszólalásomnak eme részét azzal, hotgy ha irányítani kívánjuk mezőgazdasági termelésünket, akkor ki kell emelnünk azoknak a cikkeknek az árát, amelyekre rá kívánunk Feküdni. Ez volna a jelen pillanatban a szarvasmarha-kérdés kapcsán a tejár