Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-225

èô Àz országgyűlés képviselőházának 225 annyi sertést ölnek le, hogy abból elég marad a háziszükséglet kielégítésere, a felesleget pedig nyugodtan eladhatják. Égy kisembernek példáiul, aki leöl egy állatot, lesz 16 liter zsírja; ha abból át fogja adni a zsírdézsmát, két hónap múlva abba a helyzetbe kerül, hogy bár hizlaló volt, mégis be fo^ állni az igénylők sorába és jegyre fog zsírt kérni. (Ügy van! Ügy van! half elöl. — B. Szabó István: A 80 kilós malac után annyit adnak, mint a 3 mázsás után!) T. Ház! Még néhány általános kérelmet akarok a miniszter úr elé terjeszteni, amelyek szintén a népnek, az én hazatért felvidéki népemnek érdekét szolgálják. Necsak a termelő néhány filléres árdrágítását sújtsuk drákói szigorral, hanem az iparcikkek áirát is maximáljuk (Helyeslés jobbfelől.) és az iparcikkek, a textiláruk, stb. terén elkövetett kihágást is éppen olyan szigorúan és súlyosan büntessük. Az új közellátási miniszter úr — hála Istennek — kezd erre is gondolni és megbiüsniteti az ilyen kihágást elkövetőiket, de kérjük, hogy ezt minden irányban terjessze ki. Megmondom, miért. A nép kezd úgy beszélni, hogy csak a parasztot állítják pellengére. Amikor ugyanis kimegy a piacra, kivisz két mázsa krumplit és néhány fillérrel drágábban adja, akkor elkobozzák tőle és az egész város nevet _ rajta. Ilyenkor a szegény ember azt mondja: a fiam kinn van a harctéren és engem 20—30 fillér miatt pellengére állítanak, ilyenformán a parasztnak nincs becsülete. Nem azt mondom, hogy a szigorúságon enyhítsenek. Szigorúnak kell lennünk, de az egész vonalon, ininden társadalmi osztállyal szemben egyformán szigorúan kell eljárnunk. Legyen szabad a cukor és (különösen a befőzési cukor kérdésével foglalkoznom. Bár ez most egyelőre nem aktuális, de aktuális lesz és éppen ezért meg kell említenem, hogy olyan idétlen — ezt talán egy törvényhozónak nem való mondani, mondjuk inkább: az életet nem ismerő — rendelet jelent meg annakidején, hogy csak az kaphat befőzési cukrot, akinek a családjában 18 évnél fiatalabb gyermekek vannak, vagyis tisztán a gyerekek számát vették tekintetbe. Mi lett ennek az életet nem ismerő rendeletnek az eredménye

1

? Faluhelyen, mondjuk, egy nagyobb, 2000 lakosú községben, ahol azelőtt, a békevilágban 20—30 család szokott befőzni gyümölcsöt? Akinek nem volt 18 éven aluli gyermeke, az kiesett, ellenben a cigányok, a proletárok sorban mind jelentkeztek, úgyhogy egy ilyen községben pl. 120 család kért befőzési cukrot. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Kiváltották a cukrot és mit csináltak? Lánckereskedelmet. Akiknek viszont eladták, azokat megbüntették. (Meskó Zoiíán: Büntetni kell, aki eladja! Az helyes volt, hogy annak adták, akinek gyermeke van!) Egy rossz, az életet nem ismerő rendelet lett az oka annak, hogy becsületes embereket is megbüntettek a cigányoknak és hasonlóknak lánckereskedelme miatt kihágásért. (Meskó Zoltán: Ahol gyerek van! Ez a lényeg mégis csak, akár proletár, akár micsoda! Ahol sok gyerek van, oda kell adni! — Zaj. — Elnök csenüet.) De akkor használja fel és főzze be a cukrot! (Meskó Zoltán: Azt büntetni kell. aki eladja!) Vagy az állam adja ingyen vagy pedig, ha az illető megveszi, akkor használja fel és ne csaljon vele. (Meskó Zoltán: Büntetni kell, aki eladja! — Zaj. — Elnök csendet.) Ki akarok térni a petróleumellátas körül '. ülése 19hí november 26-án, szerdán. felmerült panaszokra is. Ezek elsősorban azok kai a községekkel, tanyákkal kapcsolatosak, amelyekben a villanyvilágítás nincs bevezetve. Annakidején a községek petróleumellátásának biztosítása érdekében az 1938. évi kontingens bejelentését írták elő. A petróleumot kiosztó kereskedők tehát kötelesek voltak bejelenteni azt, hogy 1938-ban hány hektoliter petróleumot adták el. Igen ám, de a magyar ember mindig fél az adóhivataltól, fél attól, hogy.ez valamilyen adóbevallási célt szolgál. Ennek következtében 1938-ra kisebb kontingenst jelentettek be. Így tehát a község számára a jegyrendszer, bevezetésekor kevesebb petróleumot utaltak ki. De van egy ettől független dolog is, amelyet a miniszter úr figyelmébe ajánlok. A községek mellett vannak uradalmak, ahol a béreslakásokba nincs bevezetve a villany. Azelőtt, amikor még nem volt bevezetve a petróleumjegyrendszer, az uradalmakból bement valaki a városba és egyszerre megvásárolta az uradalom egész évi vagy félévi szükségletét a cselédség számára. Most mi történik? Az uradalmakat petróleum jegy szempontjából ahhoz a községhez utalták, amelynek jegyzőségéhez tartoznak. Ilyenformán az uradalmi béresek a község polgárainak terhére vásárolják a petróleumot, tehát az őslakosok kerültek az eddiginél rosszabb helyzetbe. Végül bátor vagyok megemlékezni azokról is, akik nem adnak el semmit, hanem mindent csak vesznek. Ezeken is segíteni kellene, fizetésemeléssel, illetőleg béremeléssel. Ezek a köztisztviselők, a közalkalmazottak, az altisztek, a szakmabeli iparosok, a fodrászok, a borravalóért dolgozók, a fürdőalkalmazottak, stb., akik most a termelőre is rászorulnak, attól is drágán vesznek és az iparcikkeket is drágán veszik, viszont a fizetésük — azt. lehet mondani — majdnem ugyanannyi, mint amennyi azelőtt volt. (Ügy van! Ügy van!) A nemzet érdekében való szolgálatot csak azoktól várhatunk, akikről megfelelő módon gondoskodik a nemzet. (Ügy van! Ügy van! balfelol.) T. Ház! Mielőtt beszédemet befejezném, a következőket kívánom elmondani. Amikor a magyar honvéd kinn küzd a harctereken, amikor engedelmeskedik a Legfőbb Hadúr szavának és amikor minden pillanatban kész feláldozni életét a hazáért, a kereszténységért és miértünk, itthonmaradottakért, akkor nemzeti kötelességünk az, hogy minden itthonlévő polgár társadalmi különbség nélkül békével, türelemmel, lemondással hordozza a bajok keresztjét Még mindig hálát adhatunk äz Istennek azért, hogy tőlünk majdnem 2000 kilométernyi távolságban dúl a háború, hogy itt sértetlenek a városok (Ügy van! Ügy van!), sértetlenek a falvak és szegény, gazdag egyformán veszedelem és félelem nélkül hajthatja le éjszakánkint nyugalomra a fejét. Ez olyan nagy erkölcsi érték, hogy ezt nekünk mint képviselőknek meg kell magyaráznunk odakint. Meg kell értenie minden magyar polgárnak, — és mi, akik a világháborúban kint voltunk, tudjuk ezt — hogy könnyebb itthon nélkülözni, mint kint a frontokon veszedelmek között élni. (Ügy van! Ügy van!) Miniszter úr! Bizalommal vagyok az ön nehéz munkájával szemben, mert tudom, hogy ön^ olyan állást vállalt, amelyet joggal lehetne máirtírminiszterségnek nevezni. (Ügy van! Ügy van! Taps jobbfelől.) Amikor megkezdte működését, levetette a bürokratizmus szokványos koturn

usait és Mátyás király példájára ki-