Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-226

Az országgyűlés képviselőházának 226. ülése 19 Ul november 27-én, csütörtököm 139 delmi törvénnyel és így iazt nem lehet az egyik napról a másikra összeütni. En azonban úgy vélem, hogy ez a kérdés megoldható, mert adójogi szempontból kell a nominalizálást elrendelni s nem kell törődni azzal, hogy a részvényjog szemponjából a kérdés meg van-e oldva, vagy nem. Ha tisztán adójogi szempontból megoldjuk ezt a kérdést, úgy gondolom, hogy ennek óriási jelentősége van. (Rajniss Ferenc: Hatvan esztendeje reformálják egyfolytában, folyton-f olyvást !) Országos viszony latban kívánok rámutatni még egy kérdésre, még: pedig a magyar iparosság mai nehéz helyzetére, akik az anyaghiány, a korlátozások miatt a legsúlyosabb helyzetbe kerültek. Varga miniszter úr költségvetési beszében azt mondta, hogy a belföldi nyersbőrtermelés a jelenlegi állatállomány mellett a hazai szükségletek még 5ö%-át sem biztostíja és ez különösen ia bőriparosokra és a bőriparokkal foglalkozókra súlyos, káros ki hatással van. A vidéket járva egész sorozatát találtam azoknak az iparosoknak, akik panaszkodtak nekem, hogy nem tudják a kivetett adótételeket megfizetni. Az adóközegek azt vallják, hogy nekik nem áll módjuk azt a körülményt, hogy nyersanyaghiány van, figyelembe venni, mert nekik van egy törvényük, van egy elvi álláspontjuk', amely szerint a tavalyi jövedelem alapján kell az adótételeket megállapítani és így ők annak ellenére, hogy például egy vidéki suszter vagy csizmadia egynegyedét sem tudja elvégezni annak a munkának, melyet azelőtt végzett, még is azt az adótételt kell neki megfizetni. Ezen feltétlenül segíteni kell. Ügy vélem, hogy az iparosság egy olyan réteg, amely rendkívül fontos a magyar; ság életében. Ha visszatekintünk a trianoni megszállás idejére, azt látjuk, hogy míg a tisztviselők és a középosztálybeli lateiner emberek a románok által megszállt területekről eltűntek, elvesztek, addig az iparosság ottmaradt, állta a magyarság sorsát és így bizonyítéka volt annak, hogy a magyarság ott életképes és to vábbra is fennáll ani kíván. Ennek a nemzet; fenntartó rétegnek megsegítése és az; adójogi kérdéseknek ilyen igazságos rendezése tehát feltétlenül szükséges. Még egy kérdésről kívánok megemlékezni, a vidéki szociális célú kisbankokról, amelyek kisembereknek nyújtanak gyorsan kisköicsönöket. A nagybankok kisemberekkel nem foglalkoznak és nem hajlandók kisembereknek, akiknek egy vagy két hold föld vásárlására van kölcsönre szükségük, pénzt nyújtani, mert ők csak nagy kereskedelmi üzletekkel foglalkoznak. A kisbankok nagy volumennel dolgoznak, rendkívül nagy a kliensszámuk, minden százés kétszázpengős tételt könyvelniök kell és ugyanakkor egészen kis adótételekkel kell küszkodniök, ellentétben azokkal a nagy bankokkal, amelyek nem kis, hanem nagy és kevés tétellel dolgoznak és ugyanakkor még azt az előnyt is élvezik, hogy bizonyos kömmissziókat, jutalékot, kezelési költségeket számíthatnak fel. Tisztelettel azt javaslöm, méltóztassék vizsgálat tárgyává tenni, nem lehetne-e kezelési költség, vagy más címen azokat a bankokat, amelyekre vonatkozólag a pénzügyminiszter úr megállapítja, hogy szociális irányban működnek, amelyek a vidéki magyar emberek »földvásárlását segítik, odaadva nekik azt az 500 pengőt, amikor szükségük van rá annak a darabka földnek a megvásárlására, mondom, nem általánosságban az összes bankokat, hanem specifikusan és egyénileg azokat a bankokat, amelyeknek ilyen szociális irányzatuk van, nem lehetne-e megsegíteni azzal, hogy legalább százalékot, kezelési költséget, vagy jutalékot számíthatnának fel. Sok megvitatni való kérdés volna még, csak egy szempontra vagyok bátor még rámutatni, még pedig arra, hogy ma ismét azt látjuk, hogy a szabad foglalkozású magyar rétegek hiányzanak, mérnökhiány, orvoshiány van, utóbbi különösen a vidéken. Ügy vélem, hogy ezt a hiányzó réteget a stimulálás céljából támogatni kellene és be kellene hozni azt a szisztémát, hogy például a falun elhelyezkedő orvos addig, amíg anyagilag megerősödik, az első öt évben a más városi orvosokra kirótt adótételnek csak negyedét, vagy ötödét fizetné. Ez óriási jelentőségű volna és nagymértékben megerősítené a vidéken elhelyezkedő intellektuális magyar rétegeket. Ügy vélem, hogy egész módosításra szoruló pénzügyi közigazgatási rendszerünk természetes összefüggésben van — tudjuk nagyon jól — a közigazgatási törvénnyel is, mert ma tulajdonképpen egy kétágúi pénzügyi adminisztráció létezik: egyrészt a jegyzők, a községek és a városok végzik az adómunkálatokat, másrészt a pénzügyigazgatóságok. Valami egységes rendezésre volna szükség itt is és tisztelettel kérem a pénzügyminiszter urat, lenne szíves a belügyminiszter úrra hatást gyakorolni olyan irányban, hogy a sokat ígért közigazgatási reform megvalósuljon, hogy ezzel a pénzügyi adminisztráció is lehetővé váljék. Mi erdélyiek rendkívül sok szeretetet, támogatást kaptunk a pénzügyminiszter úrtól. (Ügy van! Ügy van! a középen.) Tudjuk jól, hogy azok a hibák, amelyekre én most tisztelettel rámutattam, nem a pénzügyminiszter úr személyéhez fűződnek, mert a pénzügyminiszter úr ezeket a hibákat legnagyobbrészt már Örökségkép kapta és tudom azt is, hogy a pénzügyminiszter úr ezeket nem helyesli, sőt ezeknek kiküszöbölésére törekszik, éppen ezért a költségvetést a legnagyobb tisztelettel megszavazom. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: A házszabályok 148. §-ának 2. bekezdése, értelmében a vitát bezárom. A pénzügyminiszter lír kíván szólani. Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Azt, amit a költségvetéssel kapcsolatban^ általánosságban ei kívántam mondani, azt már tulajdonképpen elmondottam az expozéban, méltóztassanak tehát megengedni, hogy ez alkalommal röviden csak az elhangzott felszólalásokra reflektáljak és azokkal a témákkal foglalkozzam, melyeket igen t. képviselőtársaim a mai nap folyamán felvetettek. Ügy látom, hogy a költségvetés nagy számai — mert hiszen el kell ismernünk, hogy rendkívül nagy ^költségvetés — egyes képviselőtársaimban bizonyos aggályogat keltettek és bizonyos mértékig imég a gondolatmenetüket is megzavarták. Csak erre vezethetem vissza, hogy Horváth Ferenc képviselőtársam a félmilliárdos, az egymilliárdos deficitekkel csak úgy dobálódzott és -azt mondta, hogy az a kölcsön, amelyet a deficit fedezésére a jövő évben fel kell vennünk, félmilliárd, vagy egymilliárd pengő lesz. Hát egyáltalán nem lesz félmilliárd és nem lesz egymilliárd. Ha képviselőtársam elmélyedt volna a bevételek előirányzásának tanulmányozásába, láthatta volna, hogy á, bevételeket nagyon konzervatívan, nagyon meg-