Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-226

114 Äz országgyűlés képviselőházának 226< ülése 19%1'november 07-én, csütörtökön. maradnék és legelőször azt állapítanám meg: nem igaz az a hiedelem, amelyet sokan igyekeznek elterjeszteni iá magyar közéletben, hogy a falu inépe alig várja az inflációt és a felhígított pénanek a falu felé való özönlését. Nem igaz: a falu népének nines szüksége értéktelen és lenézett papírrongyra; a falunak értékálló pénz kell, természetesein minél több. annál jobb. de semmiesetre sem kívánja vissza azokat az időket, amikor a sok Összegyűlt és a falu felé áramló pénzért úgyszólván semmit sem tudott vásárolni. Egyet azonban meg kell állapítani: ha a falusi ember vizsgálja a pengő értékállandóságát, azt állapítja meg, hogy nem minden irányban egyforma a pengő értéke. (Bodor Márton: Ügy van!) Ha mezőgazdasági vonatkozásban nézaük a pengőt, azt látjuk, hogy igen-igen erős, szilárd, amikor azonban a .falusi ember kezébe kerül és ő akarja felhasználni, egyszerre legyengül és vásárlóiképessége magy mértékben csökken. Nem akarok itt tréfás példákat felhozni, de meg kell állapítanom, hogy például a burgonyatermelők szempontjából a pengő értéke egyenesen emelkedik akkor, amikor 10 pengőről 8.50 pengőre szállítják le a burgonya árát métermázsánkint. Azt is elismerem, hogy a pengő értéibe még kegyetlenebb képet mutat az állandó és változatlan jövedelmű emberek felé. A pengő értékének állandóságát a falu szempontjából, sajnos, kissé rontja az agrárolló állandó tágulása is. A'z agrárolló kérdése talán nem tartozik egészen szorosan a pénzügyi tárcához, de minthogy az agrárolló kérdése tisztán az árszínvonal és az ár-egyensúlybantartás kérdése, vannak pénzügyi vonatkozásai is, éppen úgy, mint minden árpolitikai kérdésnek. Sajnos, az utóbbi időben nem lehetett komoly törekvéseket látni az agrárolló megszüntetése érdekében. (Az elnöki széket Szinyei Merse Jenő foglalja el.) A tavalyi költségvetésnél bizonyos ijedelemmel mutattam rá arra, hogy augusztustól szeptemberre, a konjunktúra kezdetének idején egy százalékkal kifelé nyílt az agrárolló, ahelyett, hogy becsukódott volna. Nem lehet azonban közömbös sem az államháztartás, sem pedig egész nemzetgazdaságunk szempontjából, hogy az agrárolló fennmarad-c és ennek következtében a magyar mezőgazdaság atháborús helyzet végét milyen erőben, milyen teljesítő- és termelőképességben éri meg. Az agrárolló kiküszöbölése elsőrangú pénzügyi feladat, és nekem, de általában minden olyan embernek, aki a faluból vizsgálja a magyar pénzügyi politikát és a gazdasági helyzet alakulását, az az érzésünk, hogy a mai idők a legalkalmasabbak az agrárolló megszüntetésére Lehet, hogy tévedünk, de azt hisszük, minket igazolna a pénzügyi politika, ha a mi álláspontunkra helyezkednék. Ha a gazdasági életben egyes termeivényeknek, akár^ mezőgazdsági, akár ipari termeivényeknek értéke alatta volna még annak az értékmérő számnak, amelyet normális években használni szoktunk összehasonlításképpen, akkor az lenne a kívánatos, hogy állapítsunk meg új értékmérőszámot és azoknak a termeivényeknek értékét, amelyek nem érték még el ennek az új értékmérő számnak színvonalát, tessék engedni felemelkedni, a többit pedig ne engedjék túl ezen a vonalon. Mert ha nincs konjunktúra, ha a gazdasági életben nincs elég prosperitás, akkor az agrárollót megszűntetni a mi felfogásunk szerint még nehezebb, mint konjunktúra idején. Azt hiszem, agrárállamban nem is lehet jogosabb követelmény, mint az agrárolló megszűntetése. A miniszter úr működése során mutatott már egynéhány olyan eredményt, amelyre a gazdasági életben sokan nem számítottak. Nem tartanám különösebb csodának azt, ha végre az agrárolló kérdése megoldódnék, pénzügyi politikánk bizonyos változtatása folytán. T. Házi Legyen szabadi nekem, mint falusi embernek egy másik kérdést is szóvátennem, ez pedig a tisztviselői fizetések kérdése. Megmondom, miért beszélek erről. Azért, mert mifelénk, magyar parasztemberek felé gyakran hangzik el az a vád, hogy mi ellene vagyunk minden tisztviselői fizetésemelésnek. Ez éppen ugy nem igaz, mint az előbb hangoztatott állítás. Most már annyira tudunk mi is gondolkozni, hogy nem tartjuk kívánatosnak annak a rétegnek gazdasági gyöngülését, amelyik tőlünk vasáról. (Ügy van! Ugy van) amely nekünk üzletfelünk. sőt amelyik vidéki viszonylatban, de a fővárosban is jórészt közvetlenül velünk, mint eladó, termelő féllel áll szemben. (Felkiáltások: tz világos!) Azt is legyen szabadi csekély kis okoskodással megállapítani, hogy gazdasági életünkben hibás gazdasági alapfelfogás érvényesül, a múltban legalábbis súlyosan érvényesült. IJgy éreztük mi termelők kint a faluban, hogy a kormány alapul vette a meglevő kötött jövedelme; ket és ezeknek a mértékéhez engedte emelkedni a mezőgazdasági árakat. Vagyis abból indult ki, hogy nem lehetnek a mezőgazdasági arak magasabbak, mint ahogyan meg tudja fizetni a kötött jövedelem mellett a tisztviselő vagy ogyéb kötött jövedelmű ember. Lehet, nogy, énben van valami igazságkeresés, de agrarországban ez hibás számítás. Nem azt kell keresni, hogy a mai fizetés mellett milyen arakat tud megfizetni a tisztviselőember, hanem azt kell keresni, hogy a mai időkben milyen arak mellett tud haszonnal termelni a termelő es ezekhez az árakhoz tessék azután hozzáigazítani a kötött jövedelmű emberek jövedelmet. A kettő majdnem egynek látszik, azonban kiindulási pontjában egészen más, merőben mas, mert az utóbbi agrármentalitást tételez fel e/resz gazdasági politikánkban. ...-., .... . .... •È Képviselőház! Van a pénzügyi politikának sok olyan része még, amely a lain népét érinti, ezek közül azonban kimagasló helyen áll az adó kérdése. Mindjárt az elejep meg kell mondanom azt, hogy föld míves népünknek adófizetési készsége ma mar egy; általában nem hiányzik. Lehetett tapasztalni jó egynéhány esztendővel ezelőtt itt-ott ezzeï ellentétes jelenségeket, ezek azonban megszűntek és ma már azt is mondhatnám, hogy falusi népünk részéről az adófizetési készség nem Ősi belenyugvás a változhatatlanba, hanem kötelességérzet az állammal szemben. Azért kell ezt tudni, mert adópolitikánk irányelvei egészen másak lehetnek, ha tudja a pénzügyi kormányzat, hogy az adófizetés legfeljebb nehézségeket okoz, vagy nehézségekre talál kint az adófizetőknél, a falvakban, de nem ellenkezésre és a fizetés megtakadására. Tehát nem hiányzik az adómorál, de hiányzik a tájékozottság. A falusi ember nem tudja, hogy mennyi adót kell fizetni. A falusi ember adózásán egyszerűen nem lehet eligazodni. Annyiféle tételből, annyiféle módszer