Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-226

Az. országgyűlésKképvi&elohÁzánaJc 226. lis szövetkezeti ügyünket szóvá kell tennem. Avról van szó, hogy Csík megyében a közbirtokosságok kezében évente körülbelül 200.000 köbméter fűreszanyagnak alkalmas fenyöto van és amilyen áldás ez anyagilag egyrészt, éppen olyan ártó volt másrészt a múltban, amennyiben melegágya volt a korrupciónak. Ez természetesen a román világban csak foko7Ódott és most itt van a lélektani pillanat arra, hogy ezeket a közbirtokosságokat, szövetkezeteket saját gazdájukká tegyük. Azért mondom, hogy itt van a lélektani pillanat, mert a székelység Önmagára találva, rájött arra, hogy neki nemcsak döntenie és fuvaroznia szabad azt a fát, hogy azután a fürésziparnak, egy teljesen idegen tőkének adja el, hanem igenis, feldolgozva kell eladnia és értékesítenie. óriási felelősségről van szó, tudom, amikor ezt mint szövetkezeti központ vállaljuk, de vállaljuk azért, mert óriási lehetőséget látunk benne és van rá példánk is, hogy ezt a kérdést igenis meg lehet jól oldani. Egy ilyen tagszövekezetünk már van, ez még a román világ alatt alakult és három évvel működésének megkezdése után már megvette azt a fűrésztelepet, amelyet addig bérben használt és ma már abban a helyzetben vau, hogy saját malmában 300 vagon gabonát tud felőrölni, világítja a községet, van téglagyára, van mészégetője, van te?"szövetkezete a munkásai számára és ez minden idegen segítség nélkül, tisztán a saját erejéből, a szövetkezet helyes működése következtében. Ezért fektetünk nagy súlyt ennék a kérdésnek generális megoldására és habár nagy felelősséggel jár, mondom, vállaljuk, mert könyebb ma az irányított gazdálkodás alatt átmenni erre a duktusra, mint amikor a szabadkereskedelem világa volt és tényleg meg voltak rá a kinevelt, de idegen emberek. Most pár év alatt ki tudiuk nevelni mi magunk a saját szakembereinket Ezt azért teszem szóvá itt. mert a pénzügyminiszter úr már lehetővé tette, hogy kedvező vágányra tereljük ezt az egész ügyet és ezen a vágányon haladunk is, most azonban a kérdés nagyon égetően sürgős, meirt a vámterületekre ki vaunak tűzve az árverések, oda pénz kell s ezért arra kérném a pénzügyminiszter urat, ne méltóztassék meg-engedni, hogy ebből akta legyen, hanem méltóztassék ezt elintéztetni, amilyen gyorsan lehet. A pénzügyminiszter úr az expozéjában megemlékezett arról, hogy feltétlenül elkerülendő az infláció. Ez természetes; nincs a Hágnak egy tagja sem, aki ezt nem tenné magáévá, úgy gondolom azonban, hogy ezzel a kérdéssel kapcsolatban tartózkodni kell minden olyan momentumtól, amely alkalmas arra, hogy a közönséget idegesítse, mert előbb jön. a rendetlenség, azután jön az idegesség és végül a hisztéria. Arra gondolok, hogy az ármegállapítással kapcsolatban nemcsak sporadikusan, hanem átfogóbban, rendszeresebben kell az árakat ellenőrizni. Nem elég az, hogy egy-egy visszaélést megbüntetünk, egy apparátust kellene ezekre a célokra teremteni, mert az említett momentumok vezetnek az árurejtegetésre és áru halmozásra. A másik momentum, amelyről már szó volt ma, a tőzsde kérdése. A miniszter úr is kijelentette, hogy szándékszik ezen segíteni. A harmadik kérdés, amely abszolút beteges tünet és nemcsak a kereskedelmi élet keresz ténnyé tételével van összefüggésben, hanem más momentumok is közrejátszanak abban, mint minden súlyos gazdasági ido anomáliáiMése ÏH1 november 27-én, csütörtökön* 113 ban, ez pedig a strómanok szerepe. Mint inéi tóztatnak tudni, a strómannak kell egy íróasztal, hogy formája legyen a dolognak és kell neki egy zsák, amelyet azért tart, hogy abba bemenjen a pénz, de láttam már olyan stró mant is, aki már nem is maga tartotta a zsákot, hanem al-strómanja volt és az tartotta. (Derültség.) Ezek olyan beteges tünetek és olyan rossz vért szülnek a közönségben, hogy nagyon kérem a pénzügyminiszter urat, mint akinek módjában van annyi intézménybe és vállalatba lelenyúlni, méltóztassék ezt a kérdést a legszigorúbban kezelni. (Helyeslés a középen.) Az erdélyi hyereménykölcsönre vonatkozólag csak annyit vagyok bátor megjegyezni, hogy köszönjük annak kibocsátását és mindnyájan erkölcsi kötelességünknek tartjuk annak elősegítését, hogy a jegyzés lehetőleg minél szebben menjen. (Szász Lajos pénzügyminiszteri államtitkár: Matolcsy máskép beszélt !— Mozgás a szélsőbaloldalon. — ReményiSchneller Lajos pénzügyminiszter: Nem volt éppen szép! — Ellenmondások a szélsőbaloldalon.) T, Ház! Mondnivalóimnak végére is értem. Mint aki 22 év alatt megtanultam, mi az nem otthon lenni és most hazatértem, fokozott felelősséget érzek ténykedéseimért mind hazám iránt mind a határon túl maradt bajtársaim iránt, akiknek nem adatott meg még a hazatérés. Énnek a fokozott felelősségnek teljes tudatában a költségvetést bizalommal elfogadom. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot sokan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik a vezérszónokok közül? Szeder János jegyző: Nagy Ferenci Elnök: Nagy Ferenc képviselő urat illeti a szó. Nagy Ferenc: T. Képviselőház! Előttem szólott t. képviselőtársam fejtegetéseihez nem igen tudnék hozzászólni; annyira erdélyi vonatkozásúak voltak megállapításai, hogy a hely ismeretének hiányában nem igen tehetném ezt meg. T. Ház! Az állami költségvetés legei vontabb része a pénzügyi tárca költségvetése és ehhez a Házban többnyire szakemberek szoktak hozzászólni, akik a pénzügyi politika különböző részleteivel is tisztában vannak. Mivel én nem vagyok szakember (ReményiSchneller Lajos pénzügyminiszter: Nyugodtan szólj hozzá! — Derültség.) és ezt előre bevallom, éppen ezért a pénzügyi politikának arról a részéről kívánok szólni, amely a falut legközelebbről érinti. Azt hiszem, könnyű kitalálni, hogy a pénzügyi politikának melyik része az, amely a magyar falu népét a legközelebbről érinti. (Bodor Márton: A pénzrésze!) Mielőtt azonban magára erre a kérdésre térnék, legyen szabad pénzügyi politikánknak némelyik más, hasonlóan a falu népének érdekeit érintő kérdéséhez is röviden hozzászólni. Minden tárgyilagossággal el kell ismerni innen ellenzéki oldalról, hogy az államháztartás és a nemzeti gazdálkodás szempontjából a miniszter úr általában helyesen viszi pénzügyeinket. A háborúval járó gazdasági változások a pengő értékének és f &7> államháztartás egyensúlyának tekintetében rosszabb helyzetet is teremthettek volna, ha a miniszter úr kissé lazábban tartja kezében a kérdést és nem eléggé óvatos. [ Ha azonban a pengő értékének kérdését I megemlítettem, mindjárt ennél a kérdésnél is 16*