Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.
Ülésnapok - 1939-216
54 Àz országgyűlés képviselőházának È16. ülése'luíi november 11-én, kedden. ba,n ezer esztendő alatt sokszor és gyakrabban érezhette magát kisebbségi sorsiban, mint az itt élő nemzetiségi kisebbségek tagjai. (iViaróthy Károly: Ezzel nincs a kérdbs megoldva!) T. Ház! Az előttem szólók a kultusztárca jelentőségét már bőségesen kidomborították, azokhoz tehát sok hozzátennivalóm nincs, .azokból elv ennivalóm nem igen lehet. Tárgyilagosan meg kell állapítanom, hogy ellenzéki oldalról is olyan megértéssel és szeretettel kezelték ezt a tárcát, mint amennyi kijár annak a kormányzati ágnak, amely a legfontosabb kormányzati ágak egyike. A fontossági sorrendet megállapítani n,agyon nehéz, de időrendi sorrendben kétségtelenül ,a legfontosabb. Azokban a nagy államokban, amelyek ma az európai harc legnehezebb terhét viselik és amelyeknek számos eredlménye felett csoaálko zunk és amelyeknek munkáját dicsérjük és bámuljuk, a legjelentősebb munkát nemzetük újjánevelése tekintetében végezték. Ha a német és olasz birodalomban ma végezték volna el ezt a munkát, valószínűleg a harctéri helytállás sem sikerült volna olyan, mértékben, mint ahogyan ez történt, még a legkifogástalanabb felszerelés mellett sem. Ez adja meg a magyar kultusztárca óriási fontosságát, amihez, az időszerűségét tekintve, hozzátehetnék még egyet: Hála Istennek, a magunk hosszú kitartásának és barátaink támogatásának, eljutottunk odáig, hogy államterületünk egyre növekszik és ha a jó Isten is úgy akarja, egyre biztosabb lépésekkel közeledünk a magyar birodalmi gondolat teljessége felé-. Ez azonban sok óriási problémát vet fel számunkra: elsősotrban a magyar értelmiség kérdését. Ha ugyanis birodalmat akarunk szervezni és megtartani- s amellett fejleszteni akarjuk és tökéletesebbé tenni, mint amilyen a régi volt. akkor ez a szerep elsősorban a magyar értelmiségre vár. A. kultusztárcának tehát ma összes eddigi feladatai mellett elsőrendűvé kell tenni azt, hogy ezt a munkát is vállalja, hogy tudniillik, az új magyar birodalom számára új magyar értelmiséget neveljen. Nehéz ez a kérdés, különösen azért, mert a inai időkben majdnem minden problémánkat megnehezíti az is, hogy túl sűrűn jönnek össze ezek a feladatok. Hiszen méltóztassanak elhinni, — bizonyára ellenzéki oldalról is koncedálják ezt, — hogy a mai kormányzatnak a legnagyobb nehézsége éppen abban rejlik, hogy olyan feladatokat kell egykét esztendőre sűrítve elvégeznie, amelyek századokra is elegendők volnának.. Egyszerre kell 20—50 vagy 100 éves mulasztást pótolnia, egyszerre kell helytállnia a világégésben és készülnie az új birodalom felépítésére, stíb. Ugyanez a helyzet annál a munkánál is, amelyet idehoztam, mint a kultusztárca új és fontos feladatát. Akkor kell ívj értelmiséget nevelnünk és az új magyar birodalmat ezzel az értelmiséggel megtöltenünk, amikor még a régi csonka hazán belül is egy nagy cserét akarunk végrehajtani, amikor ki akarjuk kapcsolni az értelmiségi rétegnek olyan tekintélyes tömegeit, amelyeknek mindnyájunk közös felfogása szerint nincs helye a magyar értelmiségben. Ezeket is pótolni kell, és a mellett megtölteni az új területeket is. Ez^ az a feladat, amely a kiultuszkormány számára talán a legfontosabb ma és amelyre mindnyájunknak fel kell hívni a figyelmet. A másik nagy gondja a kultuszkormánynak, hogy a magyar hivatás egyik legfontosabb feladatának elvégzését vállalja. Kétségtelen, hogy mindazok előtt a hivatások olőtt, amelyeket mint fontos magyar feladatokat szoktak hangoztatni, hogy tuünillik európai szerepüiv miben áll és így tovább, iegelsörenuű ihivatásunk az, / hogy '• biológiailag 'épp úgy, mint a szellemi értékek tekintetében a nemzet fennmaradásáról] és gyarapodásáról gondoskodjunk. Az elsőről gondoskodnak a legkülönfélébb eszközök, de a legkülönbözőbb tárcák keretébe tartozik a gondoskodás mikéntjének megvitatása. A ( kultusztárca feladata, hogy felkutassa, megőrizze és gyarapítsa azokat a szellemi értékeket, amelyek a nemzet lényegének alkotó részei, amelyek nélkül a magyar nemzet nem volna magyar nemzet. A harmadik fontos feladat az állam és az egyházak közötti kapcsolat ápolása és e tekintetben a Programm ezer esztendő óta adva van, mert hiszen a magyarság és a kereszténység egymástól ezer óv óta elválaszthatatlan. Kem t szándékozom i;tt elvi kérdésekikel hosszasaiban foglalkozni. A rendelkezésemre álló időn belül szeretnék egy-két olyan konkrétumra rámutatni, amelyek ezekbe az általam lefektetett elvekbe beleilleszthetők. Az oktatásügyről magáról az előadó úr azt mondotta, hogy ez a kultuszkormány egész feladatkörének a gerince. Bővebben emlékeztek meg erről az előttem szólók. Erről az oldalról Wälder Gyula és a túlsó oldalról Eajniss Ferenc képviselőtársam. Örömömnek kell kifejezést adnom, mert ritkán van eset arra, hogy majdnem szószerint egyetérthetek felfogásával. Azt, amit Kajniss képviselő úr ebben a tekintetben mondott, azt hiszem, szórói-szóra tudom idézni. Azt mondotta tudniillik: »két hatalmas határkérdése van a kultúrpolitikának: az egyik általános nemzeti célkitűzések; kel biztosítani az összes iskolatípusok szellemi egységét, a másik pedig, a szakképzés rendjébe belevinni a magyar 'kultúrpolitikai tervgazdálkodást.« Ez, azt hiszem, olyan álláspont, amelyet mindnyájan elfogadhatunk és legfeljebb a kivitelezés módja tekintetében lehet azután különbség közöttünk. Ehhez sok hozzátennivalóm nincs. A részletek szempontjából én itt csak egykét kérdésről szeretnék megemlékezni. Az egyik oktatásügyünkön belül egyike a leglényegesebbeknek tankönyvkérdés, ami megint két részre oszlik, anyagi és szellemi részre. Anyagiak tekintetében már megindultak bizonyos kezdeményezések a kultuszkormány részéről a tankönyvek egységesítése és olesóbbátétele tekintetében. Azt kérem az igen t. kultuszminiszter úrtól, hogy különösen a tankönyvek olcsóbbá tétele kedvéért igyekezzék a megkezdett úton továbbhaladni, esetleg addig, hogy a tankönyvek olyan olcsókká váljanak, hogy kiküszöbölt ess ék az a szükségesség, hogy a tanulóknak használt könyvekből kelljen tanulniok. Idővel el lehet érni nyomdatechnikai eszközökkel, azután egységesítéssel, ami önmagában is olcsóbbá teszi a. tankönyveket, hogy ilyen alacsony arakhoz, jussunk el. Szorosan idetartozik azonban a tankönyvproblémának a szellemi része is. Nevezetesen egész oktatásügyünk azon nyugszik, hogy mit adunk a gyermekek kezébe. Itt legyen szabad: azt megjegyeznem, hogy amint egész oktatásügyünknek, úgy azon belül magátólértetődoleg a tankönyveknek is magyaroknak és európaiaknak kell lenniök. Azt hiszem, szükségtelen, erről bővebben beszélnem, csupán egyet szeretnék magyarázatképpen idehozni. Magam is azok közé tartozom, akik nem tartják okvet-