Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-216

Az országgyűlés képviselőházának 216. ülése 19ki november 11-én, kedde}'. 55 lenül korszerűnek, vagy korszerű kötelezettségnek azt, nogy akár az alsó oktatásban, akár a Jtozepio.Ku.ban üaiinozzUK a gyakorlati tantárgyadat és túlságos részletességgel a tudományos oktatást, fciokkal jobban örülnék annak, na a kozepiskoiakoan es általában alsőés középfokú oktatásunkban közelednénk ahhoz a régi iskoiaideaihoz, amely egyrészt inkább a világnézeti tantárgyakra fektette a súlyt, másrészt igen nagy súlyt helyezett a testnevelésre. A szellemiek terén tehát az iskolának korszerűnek kell lenni abban a tekintetben, hogy világnézeti oktatást is adjon a gyermekek számára és ez a világnézet kell, hogy magyar és európai legyen. Ezt viszont — a kultuszminiszter úr sokkal jobban tudja, mint én — elsősorban a történelmi oktatáson keresztül lehet elérni. A tankönyvekkel kapcsolat Dan legyen szabad még egy kérést terjesztenem a kultuszminiszter úr elé, éspedig azt, hogy a tankönyvek reformálásával kapcsolatban méltóztassék már most valami módot találni arra, hogy a tankönyvek korszerűek legyenek abban az értelemben is, hogy ne tanuljanak a gyerekek még ma is jóformán ugyanazokkal az adatokkal telehalmozott könyvekből, mint amilyenekből atyáik tanultak. A tankönyvek jóformán semmit sem változtak. Láttam, hogy abban a gimnáziumban, ahová annakidején jártam, nem egy esetben még ma is pontosan ugyanazokat a tankönyveket használják, amikből az apák tanultak. Ne méltóztassék félreérteni, előre is óvatosságot kérek megállapításommal szemben, amikor utalva az ősi közmondásra, mely szerint ép testben van az ép lélek, azt mondom: a testnevelés ugyanolyan fontosságú az oktatásügyben, mint a szellem nevelése. Ez nem azt jelenti, hogy 50—50 százalékos arányban osszuk szét az órákat. Isten őrizz! A testnevelés óraszámban kifejezve kevesebb időt igényel, mint a szellem nevelése, de fontossága teljesen ugyanaz, mert hiába töm'ük tele tudománnyal a fiatalság fejét, ha azután, amikor sor alá kerül, mint katona, nem állja meg a helyét és olyan szomorú tapasztalatokra kell szert tenni, mint amilyenekre katonaorvosaink nem egyszer, sajnos, sz^rt tesznek. Nagy örömmel üdvözlöm azt a tényt, hogy etekintetben teljesei) új rendszert igvekszik a kultuszkormány a honvédelmi miniszter úrral egyetértésben megvalósítani és örömmel üdvözlöm azt a tényt is, hogy az ifjúsági testnevelés és a testnevelési üaryek számára^ es-yetlen vezetőt neveztek ki, akinek a személyével szemben, azt hiszem, az egész magyar társadalom osztatlan bizalommal viseltetik. (Az elnöki széket Törs Tibor foglalja el.) Örömmel üdvözlöm különösen azt a tényt, hogy az ifjúság testnevelésének súlypontját a, levente nevelésre helyezték át, mint amely szellemében és módszereiben egyedül alkalmas arra, hogy ezt a katonanemzetnek nevezett nemzetet valóban azzá tegye. Az oktatással kapcsolatban méltóztassék nekem megengedni még egy észrevételt. Nem tudom, hogy nem annyira a kultuszminiszter úr, mint inkább a pénzügyminiszter

< úr mit szól ahhoz, amit itt előhozok. Tudniillik az én észrevételem szerint a kultusztárca költségvetésében a bevételi oldalon a tandíjbevételekből eredő jövedelem aránylag roppant^ csekély öszsaeg, amiből viszont az én szerény nézetem szerint az következik, hogy itt nyugodt lélekKÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XL kel lehet a jövőben azon a megkezdett úton, amelyet szintén a kultuszminiszter úr kezdett meg taudíjre^ormjai terén, még tovább haladni. Es talán nem túlságosan szerénytelen az a nézetem, ha azt mondom, hogy fokozatos haladás esetén egyelőre legalább a polgári iskolákban lehetne teljesen ingyenessé tenni az oktatást, a középiskolákban pedig egyelőre nagyobb kedvezményeket behozni egy későbbi t'ejilődés során pedig azt az oktatást is ingyenessé tenni. Igaz viszont, hogy a nevelésügynek legfontosabb kulcskérdése talán nem is a tandíj, hanem az internátusok kérdése, annyival is inkább, mert ha visszatérek arra a problémára, amelyet bevezetőben bátor voltam hangoztatni, hogy tudniillik a növekvő magyar birodalomnak növekvő értelmiségi rétegre van szüksége, akkor — amit most mondandó vagyok, azt nem osztálypolitika diktálja belőlem, nem tartozom semmiféle osztályhoz és nem hirdetek semmiféle osztálypolitikát, hanem ez egyszerű statisztikai megállapítás — látjuk, hogy az új értelmiségi réteget máshonnan, mint alulról pótolni nem lehet. Ez — ismétlem — egy statisztikai ténymegállapítás. Nein lehet máshonnan pótolni, mint azokból az osztályokból vagy mondjuk, azokból a társadalmi rétegekből, amelyeknek biológiai adottságai egészen mások, mint az úgynevezett értelmiségi rétegé, tehát, 'ha szaporodás csak ott van, onnan kell a negatívumot pótolni. Másrészt viszont, ha kultúrpolitikánk magyar é& európai, akkor nyilvánvaló, hogy az értelmiségi utánpótlást is azokban a rétegekben kell keresni, amelyek a legtöbb joggal nevezhetők magyarnak. Ennek megoldása a tandíjreformon és az internátusi problémán át vezet. Sorrendben nem tudom, nem az internátus problémája fontosabb-e a kettő közül, éppen azért nem tudom, járható út-e az, amelyre bátorkodom szerénytelen módon a kultuszminiszter úr figyelmét felhívni, hogy tudniillik azt a tervet, hogy az iskolai oktatást a közép- és idővel talán a felsőoktatásban is egyre olcsóbbá, részben ingyenessé tegyük, tegyük egy későbbi tervvé és ilymódon talán meg lehetne oldani, hogy az ebből eredő bevételekből átmenetileg az internátusi problémát oldjuk meg. Hu meg lehet old.a.ni azt, — hiszen csupán költségvetési technikáról van szó — hogy ebből a bevételi forrásból ne azokat a kiadási tételeket alimentáljuk, amelyeket ma, hanem vigyük át ezeket a tételeket és ezekből fejlesszük a magyar internátusi rendszert. A másik kérdés, amelyre röviden bátorkodom rámutatni, az iskolánkívüli népművelés ügye. Bármilyen döntő jelentőségű a nemzetnevelésben az alsó-, közép- és felsőfokú oktatás, mindez hiába, ha egy 60—70 éves, de egy 40 éves ember műveltsége is csupán annyi, amennyit évekkel azelőtt az iskolában szerzett. Az élet körülöttünk sokkal nagyobb ütemben halad, mint bármikor történelmünk folyamán és lehetetlenség, hogy az értelmiségi réteg, de épp úgy a nemzeti társadalom bármely más rétege is megállhasson műveltségében ott, ahol az iskolában elhagyta. Ezt tehát állandóan fejleszteni kell. Az élettel való együtthaladást, szerény nézetein szerint, elsősorban az iskolánkívüli népoktatásban lehet biztosítani. Ugy emlékezem, hogy a kultuszminiszter úr vagy itt a Házban, vagy a sajtóban ígéretet tett arra, hogy még ebben az esztendőben benyújtja az iskolánkívüli népmüvelésről szóló törvényjavaslatát. Nagyon kérem 10