Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-224

Àz országgyűlés képviselőházának 22!*. 3918. évi októberi vörösforradalam napján engem és Rajniss Ferencet kisebbségnek, betolakodottnak minősitett s egy új népfrontnak, egy űj ősmagyar egységnek eljövetelét hirdette nyíltan a cikkében velünk szemben. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Baky László! Éljen a cenzúra!) T. Ház! Azt hiszem, ezekután nem is kell bőségesebben megindokolnom, hogy bármenynyire is bízom a miniszterelnök úr jószándékában és az új Európára irányuló reformtörekvéseiben, miért nem fogadom el a tárca költségvetését. Mi már megpróbáltuk a túloldalon azt,... Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt, méltóztassék befejezni! Oláh György:...hogy ezt az öreg gályát más irányba tereljük. Elnök: A képviselő urat kérem, hogy ne méltóztassék új mondatot elkezdeni. Méltóztassék befejezni! Oláh György: Ezért a költségvetést nem fogadom el. (Elénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon. — Szónokot üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik a vezérszónokok közül? Szeder János jegyző: Árvay Árpád! Elnök: Árvay Árpád képviselő urat illeti a szó. Árvay Árpád: T. Ház! Az előadói beszéd megemlékezett arról, hogy a most vita alatt álló költségvetés ebiben az évben némi emelke dést mutat. Ennek az emelkedésnek az oka Erdély és a keleti részek visszatérése, olyan ör vendetes tény, amely mindenkinek szívét a leg nagyobb boldogsággal töltötte el. Én ebben a pillanatban, azt hiszem, nemcsak a t. Háznak hanem az egész magyar közvéleménynek is legforróbb óhaját tolmácsolom akkor, midőn azt a kívánságomat fejezem ki, hogy rövidesen, legközelebb ismét hasonló okból legyen szükség a költségvetés emelésére. (Ügy van! Ügy vanj) De bennünket, erdélyieket ez a költségvetés, különlegesebben a miniszterelnökségi költségvetés egyéb meggondolásokra is késztet. A hála és köszönet hangján s ezek érzésével gondolunk arra, hogy ennek a költségvetésnek keretében vált lehetségessé két évtizeden keresztül az a szeretetteljes és atyai gondoskodás, amelyet mi szomorú kisebbségi sorsunkban állandóan éreztünk. (Ügy van! a balközépen.) Mi a kisebbségi elnyomatásban lelkünkben mindig hittel és rendíthetetlen bizalommal tekinthettünk ős Buda vára felé, mert úgy éreztük, hogy onnan férfia» gerincességgel, testvéri szeretettel és atyai sze retettel viseltek gondot reánk. Hittünk a Kormányzó Úr magas személyében, (Éljenzés es taps.) akinek történelmi szerepét láttuk mindvégig és éreztük, hogy ebből a történelmi szerepből nem maradhat ki az elnyomott magyar milliók felszabadítása sem. De meg kell mondanom azt is, bogy hittünk az ő közvetlen munkatársaiban, Magyarország 'minisztereintökeiben is (Éljenzés » jobboldalon.), mert éreztük és tudtuk azt, hogy a magyar miniszterelnökök minden politikai vagy más szemponton felülemelkedve minden kor és mindentől elvonatkoztatva tudnak cse lekedni az általános érdekű magyar ügyért Éppen ezért ebben a pillanatban a legnagyobb hálával és kegyelettel kell gondolnunk azokra is, akik már kidőltek a sorból és csendes teine* tők árnyékában álmodnak a szebb és boldogabb magyar jövendőről. Gömbös Gyula, Darányi Kálmán és gróf Teleki Pál emlékét soha egyetlen magyar, egyetlen erdélyi ember sem fogja elfelejteni. • . De köszönettel kell illetnem azokat is, akik ülése 19 ki november 25-én

} kedden. 5W még mindig a küzdők sorában vannak. Mi egyformán becsüljük és éreztük gróf Bethlen István, Imrédy Béla és Bárdossy jelenlegi miniszterelnök úr gondoskodó szeretetét. Ez utóbbit bukaresti követ korában tanultuk megszeretni és becsülni, mert láttuk azt a nagy gondoskodást és nagy ügyszeretetet, amellyel bennünket erdélyi magyarokat mindig felkarolt. Mibennünk azonban az öröm az első perctől, a bécsi döntés napjától nem volt teljes és ma is mulasztást követnék el, ha elfelejteném felhívni a figyelmet arra, hogy a magyar miniszterelnökségnek az a gondoskodása, amellyel irántunk húsz éven át viseltetett, még nem ért véget. Határainkon túl és nem is messze tőlünk, szinte kezünkkel elérhetően, hétszázezer magyar él még mindig a leg embertelenebb sorsban. (Ügy van! ügy van!) Nemcsak a magyar miniszterelnökségnek, hanem az egész magyar társadalomnak is minden dolgozó és szórakozó percében gondolnia kell erre a hétszázezer magyar emberre és nem szabad szem elől tévesztenie, hogy ezeket is ki kell hozni az egyiptomi rabságból. (Ügy van! Ügy van!) T. Ház! A költségvetésnek azzal a részível, amely a miniszterelnökség sajtó- és propagandakiadásaival foglalkozik, előbb előttem szólott képviselőtársam is foglalkozott. Én tökéletesen egyetértek az ő szavaival. Valóban a propaganda kérdése ma olyan kérdés, amelyet szinte élet-halál-kérdésnek mondhatunk. Előttünk súlyos példák lebegnek, előttünk lebeg Trianon és a párisi békekonferencia palotájában sürgő-forgó utódállambeli politikusok, újságírók és egyéb küldöttek tömegének árnyképe, akik minden eszközt megragadtak arra, hogy egyébként igazságtalan, ügyüket az egész világgal elfogadtassák. Tudom, hogy a miniszterelnök úr nem szereti ezt a szót, hogy propaganda, — hiszen legutóbbi beszédében utalt is erre — de ezzel a felfogásával nem tudok mindenben egyetérteni. Nem tudok egyetérteni azzal, hogy mi csak a külföldi propaganda után kullogjunk. Valahogy úgy fejezte ki magát akkor a miniszterelnök úr — és mi tudjuk, hogy nyilatkozatában mely országokat érintette — hogy ezek az országok hazugsághadjáratba öltöztetik propagandájukat és nekünk nem marad más hátra, mint hogy ezt a hazu^sághadjáratot, miután már megtörttént, ellensúlyozzuk és a közvéleményt felvilágosítsuk. Azt szeretném, hogy annak a propagandának preventive vágjunk eléje, igenis, találjuk meg a megfelelő eszközöket, hogy mi is a magunk igazságát megfelelőképpen tárjuk a világ közvéleménye elé, mielőtt még mások a hazugsághadjárat szennyével bennünket bemocskolhatnának. Sokkal eredményesebb, sokkal jobb és sokkal célszerűbb volna, ha így tennénk. De én nem is a külső propagandával kívánok most foglalkozni, — mert hiszen a jelenlegi viszonyok között nem áll módomban ennek a propagandának hatékonyságáról meggyőződni s egyébként is ez a külügyi tárca költségvetéséhez tartoznék — hanein inkább a belső propagandáról szeretnék beszélni, amelyet én nem tartok propagandaszempontból köznapi értelemben vett propagandának, hanem a nemzeti közvélemény helyes és egészséges kiformálásának. Ebben a tekintetben nagyon sok a kívánnivaló. Elsősorban is vannak igen tisztéletreméltó intézményeink, amelyek 81*