Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-224

5?8 Az országgyűlés képviselőházának 224. ülésé ídíl november 2è-én, keddeti. igyekeznek a nemzetet felvilágosítani a folyó kormányzati munkáról, a szociális vívmányokról és átfogó politikai elgondolásokról. Ezek az intézmények azonban egymástól szerteágazóan, szétfolyó munkát folytatnak, mindenki a maga útján és a maga eszközével csinálja azt. Azt szeretném kívánni, hogy ez a propaganda, helyesebben mondva, ez a nemzeti irányítás egységes szervbe legyen összefogva. Ma. amikor kint a német hadsereg vezetői a hadvezetés legbriliánsabb és legtörténelmibb óráit elevenítik meg, ebben a hadvezetésben a teljesen egységes és határozott irányítás nyilatkozik meg. (Egy hang a szé-lsőbaloldalon: Minden sikeres tevékenységben!) Idebent is háború folyik és ez a háború, amely idebent folvik. a magyar nemzeti lélekért, épp így megkívánja az egységes irányítást, (Úgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) a határozottan kijelölt utakat, melyekről letérni ma senkinek sem volna szabad. De mit látunk? Rádiónk minden egyebet csinál, csak azt nem, ami kötelessége volna. A rádió nem igyekszik azzal a nagv adottsággal, ami a technikának ezt a csodálatos vívmányát jellemzi, hozzáférkőzni a tömegekhez, nem igyekszik magának megszerezni a magyar lelket, népszerűvé tenni a nemzeti gondolatot. Tele van idegen előadásokkal, idegen dalokkal a rádió műsora,, olyanokkal, * amelyek ; egészen nyugodtan ki is maradhatnának a műsorszámok közül és a magyar munkásnak kellett a múltkor eszébe jutnia, hogy a rádiótól nemzeti nevelést követeljen. A Nemzeti Munkaközpontban volt nemrégiben egy munkásgyűlés, amelyen a magyar munkásság kiküldöttei azt követelték, hogy a rádió a déli órákban a magyar nemzeti gondolatokat kisugárzó előadásokat vagy jelmondatokat és magyar muzsikát iktasson be műsorába. Épp így vagyunk a filmmel is. A magyar film ma egyáltalában nem áll nemzeti alapon, hanem individualista kapitalista alapon áll, minden filmet üzletnek tekintenek és csak olyan filmet igyekszenek gyártani, amelyen pénzt lehet keresi;i. A színházról ne is beszéljünk, mert hol van ma olyan nemzeti célú színház, amely a nemzeti gondolatot tűzné zászlajára és azt lobogtatná fennen és vinné ki a magyar tömegek közé De beszéljünk a sajtóról. A sajtóról azt szokták mondani, hogy nagy hatalom. Nem akarok idézetekkel untatni senkit sem, érezzük mindnyájan a sajtó nagy erejét és tudjuk, hogy a sajtó még igazságtalanságokat is érvényre tud juttatni. Tudjuk azt is, hogy milyen nagy hatása volt a sajtónak a világháborúban győztesképpen felül maradt hatalmak kezében. A sajtót a' magyar kormánynak kézbe kell vennie és olyan egységes, határozott, egyben gyakorlati irányítást kell neki diktálni, hogy itt minden sajtóhang harmóniában csengjen össze, hogy minden sajtóhang e nemzet létérdekének érvényesítését követelje és segítse elő. Bizonyos lépések történtek már arra, hogy a sajtó a régi liberális rendszer csökevényeitől megtisztuljon és ilyennek tekintem a sajtókamara felállítását, ami kétségkívül üdvös dolog volt. Szeder János képviselőtársam és barátom felszólalásában éppen a sajtókamaráról emlékezett meg és azt kívánta, tisztázzák jogi helyzetét. A sajtókamarát csak rendeleti úton teremtették meg és ezért magam is szükségesnek tartom, hogy külön törvény intézkedjék a sajtókamara megszervezéséről. Ez a sajtókamara azonban, amelyik most van, csak félmunka. Ott helyet kapnak az újságírók, a kiadók, de a sajtó harmadik igen fontos alkotóeleme, a nyomdaipar és a nyomdai munkások, akik állítom, legalábh olyan fontosak, mint a sajtó szellemi része, egyáltalában nem kapnak helyet, ez még mindig idegen vadászterület. Igen üdvös volna, ha a törvényalkotó, amikor a sajtókamaráról szóló törvényjavaslatot előkészíti, gondolna arra a veszélyre, amit a nyomdaiparnak és a nyomdai munkásoknak idegen kézben való tartása jelent az egész magyar nemzetre. Itt van előttem egy tanulmány igen tanulságos adatokkal. Ez a tanulmány kifejti, hogy a magyar nyomdaipar a XIX. század végéig tényleg magyar volt és akik a nyomdászatot űzték, mind keresztény magyar emberek voltak. Ha már most a XX. században a nyomdaipar fejlődését nézzük, akkor a következő statisztikai a,datokat kell megállapítanunk. A XIX. száladban a zsidóság térfoglalása a nyomdaiparban 15% volt, tehát a magyar nyomdászok a nyomdaiparnak még mindig 85%-át képviselték. Ezziel szemben 1939-ben a zsidó nyomdatulajdonosok száma 85%-ra emelkedett és így a keresztény magyar nyomdatulajdonosok száma 15%-ra süllyedt alá. Az 1940-es statisztikai adatokat szemelőtt tartva Magyarországon 811 nyomda volt üzemben, amelyekből Budapesten 346, vidéken 465 volt. A budapesti üzemekben az arányszám 85%-ban zsidó a nyomdatulajdonos, 15%-ban keresztény. A vidéki üzemeknél jobb a helyzet: ott 50—50%-ban oszlik meg a nyomdaipar. (Bodor Márton: Tessék ezt megszüntetni!) Igen üdvös javaslatokat lehetne tenni arra, hogy milyen módon lehet megszüntetni ezeket az állapotokat. Elsősorban is szükség volna a nyomdaipari engedélyek revíziójára, különösen Budapest területén, ahol a Dob-utca tájéka tele van apró üzemekkel, ahonnan kommunista és egyéb röpiratokkal szokták a főváros területét elárasztani. (Ügy van! Úgy van! balfelöl.) Azonkívül szükség volna arra, hogy a nyomdai munkásságot végre kivegyék a szociáldemokrácia karmaiból. {Úgy van! Ügy van! — Taps. — Oláh György: Ez az!) Nem akarok itt agitálni a szociáldemokrácia ellen, csupán a magam tapasztalataira akarok hivatkozni, mert hiszen mondhatnám, talán gyerekkorom óta benne éltem a sajtóban és a nyomdaiparban. Láttam azt, hogy nálunk a kisebbségi sorsban a magyar nyomdászmunkásság, amely a munkásság legintelligensebb rétege, felismerte, hogy milyen káros a szociáldemokrácia é« teljesen nemzetivé vált. Nemzetivé vált és mégsem tudott bejönni sorainkba, a Magyar Párt soraiba azért, mert anyagilag minden szál a szakszervezethez fűzte. (Ugy van! Ügy van!) Ez a szakszervezet elvette fizetésének 25%-át és ebben nemcsak a rokkantság, munkanélküliség és betegség esetére szóló biztosítás volt benne, de 5%-át politikai ellenállási alapra is visszatartották. Ez a nyomdászság tehát oda volt láncolva és titokban mert csak beiratkozni a magyar pártba és titokban mert csak eljönni magyar nemzeti gyűléseinkre. A félelem visszatartotta, mert ha a szociáldemo kratákat otthagyja, akkor öregség, betegség vagy rokkantság esetén teljesen kenyér és támogatás nélkül marad. Éppen ezért úgy látom helyesnek, ha a sajtókamaiai törvény megalkotásánál a nyomdaipart és a nyomdászságot besorozzák a sajtón kamara keretébe. De nem úgy ám egyszerű