Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.
Ülésnapok - 1939-216
Az országgyűlés képviselőházának elő. arra, hogy ezekben a munkákban különösen a kezdő fizetések sokkal magasabban állapittas sanak meg, mint amilyen mértékben az ma történik. Meg keil állapítanunk azt, — en inkább az erdélyi viszonyokat ismerem — hogy a lelkészjelöltek állami támogatásban nem részesülnek, viszont a lelkészek olyan fonio» nemzeti feladatot töltenek be, hogy szüksége* volna a teológiai hallgatóknak állami támogatásban való részesítése. Az egyházi teológiák elveszítették alapjaikat a román földbirtokrelorm következteben s mais nehézségek kapcsán és így nincs módjuk arra, hogy megfelelő kedvezményben részesíthessék hallgatóikat. T. Ház! Isi ekünk különös örömöt jelent, hogy a Teleki Pál Tudományos Intézetet a kultuszkormány felállította és ezzel méltó módon megörökítette Teleki Pál emlékét. (JJgy van! ügy van! a középen és a jobboldalon.) Mi erdélyiek tudjuk azt, mit jelentett a Teleki Pál által létei tett Államtudományi intézetnek a működése és tudományos szolgálata az erdélyi magyarság visszaszerzése terén! T. Ház! Az, idő eltelt, még egy pár kérdést kívántam volna megemlíteni, de most már rátérek beszédem befejező részere. A kérdés az, hogy a magyar állam vallásos közoktatásügye tekintetében mit kell várnunk az illetékes szakminisztériumtól 1 ? Kell várnunk azt, hogy ennek a két nagyon fontos nemzeti ügynek biztosítsa az állandó intézményes keretét, biztosítsa az annak fenntartásához szükséges anyagi eszközöket és másocs-zor, kell várnunk a minisztériumtól, hogy megállapítsa az általános irányító normákat a ket nagy fontos nemzeti életmegnyilvánulas számára. Ennek az óriási nagy nemzeti ügynek a keretét élettel magának a nemzetnek kell kitöltenie s legelsősorban a nemzet intelligenciájának, tanult rétegének kell összefognia arra, hogy a magyar vallási, közoktatási és nevelési élet valóban élettel teljék meg.^Ezt nem lehet magától a minisztériumtól várni. Szükség van arra, hogy Magyarországon az egész magyar intelligencia valamilyen formában, egy olyan szervezetet, egy olyan testületet nyerjen, amelynek segítségevei az egész nemzetnek, az egész országnak érdekében ezt a súlyos és fontos nemzeti szolgálatot be tudja tölteni. Eszembe jut Reményik Sándornak, a nemrég elhunyt kiváló költőnek egy verse, amelyben azon gondolkozik, hogy mi lesz akkor, ha nem lesz többé iskolánk? Megfelel a kérdésre: »Az egész élet egy nagy iskola lesz s mindenki mindenki tanítója!« Az iskolánk, Istennek hála, megvan, megvan a szervezete és szerkezete az egész vallási és közoktatásügyi életnek, die egy nagy kötelesség hárul minden magyar emberre, az, hogy az egész magyar életet egy nagy iskolává tegyük és mindenkit mindenkinek a tanítójává. Ügy vélem, hogy ez a költségvetés a kereteket biztosítja s az általános normákat megjelöli. Azzal az óhajjal és felhívással, hogy az egész magyar élet legyen egy nagy iskola és mindenki mindenkinek a tanítója, a költségvetést elfogadom. (Élénk éljenzés és taps a bal- és a jobboldalon és a középen. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik a vezérszónokok közül? Porubszky Géza jegyző: Varga Béla! Elnök: Varga Béla képviselő urat illeti a szó. Varga Béla: T. Ház! László Dezső igen t. képviselőtársamnak az erdélyi állapotokról ülése Í9Ü november il-én } kedden. ú szóló fejtegetését őszinte együttérzéssel hallgattam meg. A Dunántúlról, az ország másik pólusáról azt Uzennetem, azt nionüuaioru csak neki, Hogy az elmúlt 20 esztendöoen minüen magyar ember erüelyi magyar testvéreinKkel együtt vállalta a szenvedést, a fájdalmat [ügy van! Úgy van!) s ha most örömük van, együtt örvendünk velük, a kolozsvári Nemzeti Színház megnyitásának éppenugy, mint azon apró dolgok rendezésének, amelyeket a t. képviselőtársam felhozott. Teljességgel megértem azt, hogy egészen aprólékos dolgokon fordulnak meg sokszor a nagy dolgok, a kicsinyekből származnak éppen a nagyok. Örömmel, őszinte együttérzéssel járulunk hozzá ahhoz, hogy a húsz esztendő folyamán elmaradt állapotot megváltoztassuk, felemeljük s egyensúlyba hozzuk azt a sorsot, amelyben erdélyi testvéreink élnek. T. Ház! Mint ellenzéki párt képviselője, én úgy fogom fel a költségvetési vitát, hogy az nemcsak egyoldalú kritika, nemcsak egyoldalú negatív kritizálása a költségvetés tételeinek és a kultuszkormány, a kultusztárca munkájának. A költségvetési vitánál szerintem nemcsak azokat a dolgokat kell felhozni, amelyek kifogás alá eshetnek, szebb és kedvesebb része a tárgyilagos ellenzéki képviselő részére is a munka elismerése, jelen esetben a kultuszkormány munkájának elismerése. Megértjük, tudjuk, az egész nemzet tudja ma már azt, hogy a nemzet legfontosabb kérdése a léleknek, a nemzet lelkének a kérdése és ezt szolgálja a kultuszkormánynak, a kultusztárcának a munkája.^ A fegyvert kiüthették a kezünkből a világháború után, azonban azt a fegyvert, amelyet kiütöttek a kezünkből, a magyar lélek, a magyar nemzeti géniusz visszaadta a nemzet kezébe. Amikor a hármas honvédelmet taglaljuk, a katonai készenlétünket, azután a gazdasági készenlétünket taglaljuk, ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül a másik ugyanolyan fontos, sőt talán mindegyiknél fontosabb készenlét mellett, amely a nemzet lelki és kulturális életét jelenti. A nemzet lelkét fenntartották, ezt a lelket ma látjuk fejlődni, ezt a nemzeti lelket látjuk az ország nagy többségének részében virágozni és azok felé, akik ezt a lelket fenntartották, azt hiszem, ellenzéki képviselő részéről is a legelső szó, a legelső gondolat az ő költségvetési beszédében az lehet, hogy tisztelettel elismerje ezt a munkát és meghajoljon az előtt, meghajoljon a kultuszkormány központi képviseletének, a központi tisztviselőknek munkája előtt épúgy, mint a vidéki tanároknak, tanítóknak, papoknak az első vonalban harcoló rohamcsapatoknak, sokszor nagy áldozatot igénylő munkája előtt. Csak az lehet a kívánságaink, hogy a jól végzett munkának az öntudata adjon nekik erőt, mert ez a legszebb kitüntetés, amelyet az ember magának adhat a végzett munkájáért, ez erősítse őket e munka továbbvitelében és fejlesztésében. A • költségvetés anyagi részének taglaláSeil* cl áttérve, azt hiszem, nincs olyan képviselő a parlamentben, aki ne többet szavazna meg, azonban elismerem készséggel, hogy ezeknek más akadályuk van. Amikor azonban az .anyagj. dolgokat taglalja az ember, akkor a legelső, amire az ember tekintete szegeződik, a kultuszkormány épületének a kérdése. A kultusztárcához tartoznak a művészeti ügyek és olyan elhanyagolt, olyan ütött-kopott házban van a kultuszkormány központi veze-
